2015. február 28., szombat

Érdekességek és bakik 20.

Leonard Nimoy (1931 - 2015)

Leonard Nimoyra emlékezik a Filmkocka ezzel a gyűjtéssel - nem csak a Star Trek-filmekből.


Filmszínészi pályáját 1951-ben kezdte, és eleinte fel sem tüntették nevét a stáblistákban. Ez néhány év alatt megváltozott, például az 1953-ban készült Old Overland Trail című filmben, amelyben egy indián törzsfőnököt játszott.
Egyik korai filmszerepéért - 1952-ben - 500 dolláros gázsit kapott. Az eredeti Star Trek első szezonjában, 1966-ban, epizódonként már 1250 dollárt keresett.
Utolsó szerepe a 2013-ban készült Sötétségben - Star Trek Spockja volt.
Rendezőként tucatnyi filmet jegyez, köztük olyanokkal, mint például a Három férfi és egy bébi, a Bankrabló a feleségem, és persze két Star Trek-mozi (Star Trek 3 - Spock nyomában, Star Trek 4 - A hazatérés). A The Bangles számára rendezett egy klipet, amiben szerepel is.
Gyerekkora óta érdekelte a fényképezés, és egy ideig komolyan foglalkoztatta is a gondolat, hogy felhagyjon a színészkedéssel, és "főállásban" legyen fotós. Az évek során több albuma is megjelent, valamint számos kiállítást rendeztek a képeiből.
A Star Trek Eredeti sorozatának összes epizódjában szerepelt, beleértve a két pilotot is.
A Star Treken kívül további öt sorozatban szerepelt William Shatnerrel (The Man From U.N.C.L.E., Mission: Impossible, Star Trek - A rajzfilmsorozat, T.J. Hooker, Futurama).
1970-ben nyitott egy kisállatboltot.
Egyetemi végzettségei miatt gyakran becézték "a másik Dr. Spock"-nak (az "első" a híres gyermekorvos és szakíró, Benjamin Spock volt).
A Star Trek 3-ban Kirk és legénysége ellopja az Enterprise-t, hogy a Dr. McCoyban lévő katrát, vagyis Spock személyiségének élő esszenciáját eljuttassák a Vulkánra, hogy ott egyesítsék a Genezis bolygón újjászületett Spock testével. A filmben szerepel a Vulkán földi nagykövete, Sarek, azaz Spock apja is, akinek nagy befolyása van a Föderációban, mégsem jár közben a szervezet vezetőinél fia érdekében, pedig ha logikusan elmagyarázta volna, hogy miről van szó, egész biztosan kapott volna segítséget, a szertartást pedig gyorsan és gond nélkül végrehajthatták volna.
A Star Trek 4-ben Spock "megsaccolja" a 23. századba való hazatéréshez szükséges adatokat azon értékek alapján, amit Scotty mondott neki, beleszámolva a bálnák és a tartályokban lévő víz összsúlyát is. A transzporterek azonban tökéletes pontossággal megadták volna ezeket.
A Star Trek 4-ben Leonard Nimoy ötlete volt, hogy Spock egy vulkáni idegnyomással bírja jobb belátásra a buszon a magnóját üvöltető punkot. A DVD-kommentárban a színész-rendező elmeséli, hogy ezt egy valós esemény ihlette, amikor egy new yorki boltnál látott egy ugyanígy viselkedő fiatalt.
A Három férfi és egy bébi forgatása előtt Leonard Nimoy közel 200 ikerlányt nézett meg, hogy kiválassza a Maryt játsszó kislányt, mielőtt Lisa és Michelle Blair mellett döntött volna.
A 60-as évek közepén Nimoy elmesélte a 16 Magazine nevű ifjúsági lapnak készült interjúban, hogy apjának borbélyüzlete volt, és a Star Trek népszerűségének csúcsán a vendégek sokszor rendeltek tőle Spock-frizurát, miközben fogalmuk sem volt arról, hogy ki vágja a hajukat.
A Bolondosan a szerelemről rendezésére korábbi családi dráma- és komédia-rendezései (Két szülő közt, Három férfi és egy bébi) miatt kérték fel.
A Két szülő közt egyik fontos és érzelmes jelenetének forgatása után kiderült, hogy a második kamerával gond volt, így meg kell ismételni a felvételt. Leonard Nimoy nagyon kényelmetlenül érezte magát, hogy meg kell kérnie a jelenetben remekelő Diane Keatont az ismétlésre, hiszen annyira jól játszott előzőleg. A rendező ezért két tucat vörös rózsával kopogott be a színésznő szobájába, és csak miután átadta a virágokat, az után mondta el a kellemetlen hírt.
A Két szülő közt volt az akkor hat éves Asia Vieira első filmszerepe. A kislány nagyon megkedvelte Nimoyt, és amikor a forgatás ideje alatt látta a második Star Trek-filmet, amiben Spock meghal, nagyon elszomorodott, mert azt hitte, hogy ez a valóságban is megtörtént. Amikor másnap találkozott a rendezővel, és rájött, hogy nincs semmi baja, odaszaladt hozzá, megölelte, és azt mondta neki, hogy nagyon örül, amiért jobban van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése