Felettünk a Föld

Az I Origins rendezőjének, Mike Cahillnak debütáló játékfilmje szintén minimálsci-fi volt, pontosabban: annak "álcázott" kamaradráma, mert bár a tudományos-fantasztikum végigkíséri a történetet, a cselekmény alakításában relatíve kis szerepet kap.

Ezzel együtt persze érdekes az alapfelállás, amivel akár egy Robert Charles Wilson-regényben is találkozhatnánk, de a lényeg, hogy Cahill és alkotótársa, a színész-író-producer Brit Marling - hasonlóan a Coherence-hez - szintén a párhuzamos világok lehetőségén gondolkodott el, igaz, multiverzum létrehozása helyett megelégedtek a Föld megduplázásával.

A történet:

A 17 éves Rhodát felvették az MIT-re (Massachusettsi Műszaki Egyetem), ezt ünnepli barátaival egy buliban. Hazafelé vezetve szemtanúja lesz egy kék bolygó feltűnésének az égbolton, ám ahogy a látványt figyeli, összeütközik egy család autójával, melynek következtében a várandós feleség és az öt éves kisfia meghal, az apa pedig kómába zuhan.

A lány négy év után, teljesen megváltozva szabadul a börtönből, addigra pedig már bizonyosságot nyert, hogy az új bolygó a Föld pontos mása. Egy amerikai űrügynökség kitalálja, hogy expedíciót szervez a "Föld 2"-re, és ehhez keresnek önkénteseket, amire Rhoda is jelentkezik, közben pedig felkeresi az azóta meggyógyult, de lelkileg teljesen összetört apát, hogy bocsánatot kérjen tőle. Mivel nincs elég bátorsága színt vallani a férfinak, takarítónak mondja magát, és hetente eljár hozzá tisztán tartani a házát.

A Földön innen és túl...

Érdekes, hogy Cahill is a párhuzamos világok elméletét használja mondanivalója hátteréül. Mind a Coherence, mind a Felettünk a Föld esetében a megtöbbszöröződött világ teremt alapot arra, hogy rendkívüli környezetben lévő emberek viselkedését és egymáshoz fűződő viszonyát vizsgálják az író-rendezők, bár Cahillnál kissé háttérbe szorul a sci-fi, helyette viszont az emberi dráma kerül a középpontba.

A "másik" Föld egyrészt hangulatfestésként szolgál (pl. tévés interjúk, a kapcsolatfelvétel élő közvetítése, aggódó lakosság stb.), ill. egyfajta reménység is, ami ha tényleg majdnem ugyanolyan, mint a mi bolygónk, akkor talán megvan annak az esélye, hogy odautazva ne csupán "önmagunkkal" találkozzunk, de tanuljunk a hibáinkból és - mint Rhoda esetében - jóvá tegyünk valami szörnyűséget.

A fiatal lány a megváltást keresi, bűnbocsánatot, és az újrakezdés lehetőségét, ezért jelentkezik az űrutazásra, és mert persze nincs veszítenivalója, legfeljebb a takarítói állása, ami valószínűleg a legtöbb, amit elérhet a büntetett előéletével.

Megvalósítás, színészek, és konklúzió:

Formailag a kézikamerázás a jellemző, sok az aszimetrikus kompozíció, ami olykor talán amatőr jellegűnek hat, ám valójában ez nagyon is tudatos képi világ. A színek főleg kékesek, alacsonyra szaturáltak, de akadnak melegbarna beállítások is.

Zenéből kevés van, főleg elektronikus, de hallhatunk egy "éneklő" fűrészt is, ami fokozza a "földöntúli" atmoszférát.

A speciális effektusok (merthogy vannak) elég egyszerűek: néhány kameramozgás pl. totálképen, amin ott látható a Föld 2 is. Nem ILM-színvonal, de azért a hihetőség határán belül vannak ezek a jelenetek.

A tempó kicsit lassú, viszont az I Originshez képest jóval egységesebb és arányosabb a ritmus végig a film folyamán (tehát még sincs komoly gond Cahill arányérzékével).

Elaludni nem fogunk a látottakon, de a körmünket sem rágjuk le az izgalomtól; a feszültség elsődleges forrása sem a második Föld létezéséből származik, hanem abból, mikor derül ki Rhodáról, hogy kicsoda, és mit fog ehhez John szólni, főleg annak fényében, hogy kapcsolatuk idővel elmélyül, és a férfi kikapaszkodni látszik abból a veremből, amibe a családja elvesztése után került.

A főszereplő, Brit Marling eszköze az eszköztelenség, vagyis szinte végig boldogtalanul néz; kevés jelenetben produkál "látványosabb" játékot, ám azt is épp olyan jól teljesíti, mint a kevésbé technikásnak tűnőt.

William Mapother sokkal "szokványosabbat" alakít, értsd: esetében egyértelműbb, hogy figurája éppen milyen lelkiállapotban van. Az ő karakterfejlődése amúgy is színesebb, hiszen a zárkózottsága lassan megenyhül, szenvedése és gyásza fokozatosan a múlté lesz, ahogy Rhoda belép az életébe (kb. ahogy a háza is megtisztul).

Említésre méltó szereplő még az öregember, aki ugyanott takarít, mint Rhoda, és aki saját kezével vakítja és süketíti meg magát. Hogy az ő szerepeltetésével pontosan mi volt a rendező szándéka, nem teljesen világos, de alighanem valamilyen szimbólum, talán Rhoda bűntudatának allegorikus megszemélyesítője.

Egy kis mellékszerepben Robin Lord Taylor is látható, vagyis a Gotham című sorozat Pingvinje.


Ha valaki "bedől" a műfaji leírásnak, miszerint ez a film sci-fi, valószínűleg csalódni fog, és az is, aki pergő tempójú, harsány drámázásra számít. A tudományos fantasztikum minimális, a dráma pedig közel sem olyan közvetlen, mint mondjuk egy Whiplashben.
Nagy hangsúlyt kap a hangulat és a főszereplő belső világa, a stílus viszont továbbra is "amatőr módon profi", amolyan tipikus elsőfilm, amivel a feltörekvő, tehetséges rendezők szoktak fesztiválokon részt venni.
Az ilyesmi általában nem a szélesebb közönség számára készül, sokkal inkább a "csemegéket" kedvelőknek.