Mandy egy átbulizott éjszaka után a házuk pázsitján ébred, másnap különös üzeneteket kezd kapni a telefonjára, nem sokkal később pedig megosztanak vele egy videót, amin ő látható teljesen kiütve, hiányos öltözetben, körülötte a haverjai nevetgélnek, egy fiú pedig azzal viccelődik, hogy vajon szexnek számítana-e, ha az öntudatlan lánnyal lenne.
A felvétel elterjed, hivatalos vizsgálat indul, és bár Mandy semmire sem emlékszik a minden jel szerint megtörtént erőszakból, az ő és családja élete is fenekestül felfordul.
Speak, de még inkább a Trust, ha ilyen témájú filmeket kéne sorolnom. Főleg utóbbi (még ha kicsit más is az alaphelyzet), ami sokkal részletesebben dolgozza fel az erőszak utóéletét, végigvéve az azt követő pszichológiai lépcsőfokokat (tagadás, hárítás, beismerés, összeomlás).
Míg ennek a dramaturgiának nyilván erősebb hatása van, a Megosztás - hasonlóan a Speakhez - inkább a csendesebb drámát használja, ami adott esetben nagyobbat üt, mint a "látványosabb" megoldás, ugyanakkor lehet, hogy a téma aktualitása miatt, és hogy komolyabban lehessen venni, szükséges a direktebb hatáskeltés.
A film napjaink egy jellemző jelenségét is középpontba állítja, nevezetesen a kamerás mobilok és a közösségi oldalak térnyerését, melyek "nem rendeltetésszerű" használata aggasztó módon megváltoztatta az emberek gondolkodását és viselkedését, akik sokszor fel sem fogják, mit tesznek, amikor megosztanak egy szerintük vicces videót, de közben nem gondolnak bele, hogy ezzel milyen helyzetbe hoznak valakit.
A Megosztás egyszerre tehát két dolgot is vizsgál, Pippa Bianco, író-rendezőnő, (aki saját korábbi rövidfilmjét fejlesztette fel egész estésnek) azonban még nem elég rutinos szakember, szóval a produkció nem nagyon lép ki a tévéfilmes keretek közül, annak azonban teljesen korrekt, így ha a hölgy máskor is kap felkéréseket, hallhatunk még róla a jövőben - amúgy is sokkal több női íróra és rendezőre volna szükség az amerikai filmiparban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése