A betörés

Néhány napja olvastam erről a filmről egy blogon, felkeltette az érdeklődésemet, ezért gyorsan rákerestem, hogy megnézhessem. Bár elég jártasnak gondolom magam a filmek világában, hiába titulálták a cikkben sikeresnek, bevallom, én még nem hallottam korábban erről a moziról. Annyira nem is kár érte.

Egy négyfős banda betör egy gazdag ember házába, ahonnan értékes smaragdokkal távoznak. Mielőtt elhagynák a tett helyszínéül szolgáló Görögországot, néhány napig meglapulnak, ám ez idő alatt nyomukba szegődik egy rendőr, aki hamarosan rászáll a csapat egyik tagjára, nem sokkal később pedig az is kiderül, hogy a felügyelő szintén a drágakövekre pályázik.

A társblog megállapításával, miszerint ez inkább krimi, semmint vígjáték, maximálisan egyetértek. Vannak ugyan komikus(nak szánt) jelenetek, melyek nyilván a feszültséget hivatottak enyhíteni, ám mivel az alapsztori és a dramaturgia sem erre van felépítve, kissé kilógnak a történetből. Ja, és nem is különösebben viccesek.

Ez lehetett a maga korának Szemtől szembenje két akkori szupersztárral, Jean-Paul Belmondoval és Omar Shariffal, akik állítólag remekül kijöttek a forgatáson, még Rómába is átlógtak egy alkalommal. Sharif valóban remek szemétláda, Belmondo pedig hozza azt a szokásos karaktert, amit általában látunk tőle az akciófilmjeiben.

Nem rossz A betörés, de nagyon eljárt felette az idő, legalábbis mai szemmel nézve, amikor minden sokkal gyorsabb és pergőbb, de persze nem is szabad összehasonlítani mondjuk egy Michael Bay-, vagy Halálos iramban-mozival, hiszen Henri Verneuil rendezése egy másik kor másik közönségének szólt, az 50 évvel ezelőtti nézők pedig bizonyára szájukat tátva ámuldoztak a szép görög tájak láttán és a film eleji látványos autósüldözésen (ami a kolléga szerint felülmúlta a Bullitt hasonló jelenetét. Nos, szerintem nem, de azért európai szinten elég dögös képsor, hála Rémy Julienne kaszkadőrlegendának).