2018. december 3., hétfő

Atlantisz: az elveszett birodalom

A régi (pl. 101 kiskutya, Pinokkió) és az új klasszikusok (pl. Aladdin, Az oroszlánkirály) mellett hajlamosak vagyunk megfeledkezni a Disney egyéb produkcióiról, az Atlantisz: az elveszett birodalom pedig tipikusan ilyen alkotás, és noha ez a film nem volt akkora durranás, mint a korábban nevezettek, ennek is megvan a stabil rajongótábora.

Manapság az ehhez hasonló, mondjuk ki: másodvonalbeli egércéges termékek nem kerülnének mozikba, hanem egyből streaming-kínálatban lennének elérhetőek, mert azért érdekes történet ide, ismert (szinkron)színészek oda, Gary Trousdale és Kirk Wise műve roskadozik a legelcsépeltebb sablonoktól, amik éppúgy meghatározzák a történetet, mint a szereplőket.

A figurák és a köztük lévő viszonyok egydimenziósak, a cselekmény, a konfliktus és a dráma faék egyszerűségűek, nem elég kidolgozottak, pontosabban: csak annyira, amennyire egy "gyerekfilmben" kell, ami persze marhaság, hiszen a gyerekek nem hülyék csak azért, mert fiatalabbak a felnőtteknél.

Ehhez képest a két rendező lényegében lemásolta pl. Az ötödik elem néhány fontos momentumát, merített kicsit pl. a Farkasokkal táncolóból, és ha 10 évvel később készült volna, akkor az Avatarból is csórt volna egy kicsit ("bennszültöttebbnek lenni a bennszülöttnél").

Bár az is lehet, hogy csak annyira nem volt már új a nap alatt 2001-ben sem, hogy nem futotta többre az ötletelős forgatókönyírói meetingeken...
Tulajdonképpen a Disney (is) újra meg újra ugyanazokat a történeteket meséli el, csak máshogyan, aztán az egyik jobban, a másik meg kevésbé sikerül. Ez speciel utóbbi eset, és nem ok nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése