Turbo Kid

Vannak filmek, melyek elkészülését nem tudom mire vélni. Persze, mindent meg lehet magyarázni és idealizálni, és az is igaz, hogy néha valami már annyira szar rossz, hogy bűnös élvezettel lehet végignézni, esetleg kellemes nosztalgiát kelt az emberben (persze, szigorúan csak arra a 90 percre, pl. Kung Fury).

A Turbo Kiddel több problémám is akadt, ezek közül az egyik, hogy nem tudom eldönteni, vajon a készítői ténylegesen komolyan gondolták-e, vagy csak összejöttek marhulni egyet, mert megirigyelték Robert Rodriguez családbarát(nak gondolt) agymenéseit és össze akartak hozni valami hasonlót.

Maga a film amúgy fogyasztható, a falat sem fogjuk tőle kaparni (annyira), de számos kérdést felvet, köztük a legfontosabbal, hogy tulajdonképpen kinek is szánták a produkciót.

A történet:

A posztapokaliptikus 1997-ben a megmaradt emberiség elvadult hordákba tömörülve tengeti napjait. Egy fiatal fiú egyedül él, naponta elmegy gyűjtögető körútra, a talált kacatokat pedig elcseréli használati tárgyakra - és képregényekre. Egy napon éppen a legfrissebb szerzeményét olvassa, amikor váratlanul ráköszön egy szőke, állandóan mosolygó, bolondozó lány, Apple, akiről hamarosan kiderül, hogy barátkozásra programozott robot.
Amikor egy Zeusz nevű alak, a helyi kiskirály szemet vet a lányra, akit az arénájában akar gladiátorként szerepeltetni, a fiú és egy félkezű (!) szkanderbajnok (!) cowboy (!) összefog, hogy megmentsék, és leszámoljanak a félszemű bandavezérrel.

Mégis, kinek a filmje ez?

Rejtély, hogy mi lehetett a célja ezzel a filmmel a rendezőtriónak. Ifjúsági mozi? De akkor miért olyan véres, mint a Hullajó? Mad Max-klón? De akkor miért olyan komolytalan, mint egy komédia? Főhajtás a 80-as, 90-es évek VHS trash-gyöngyszemei előtt? De kinek, melyik célcsoportnak? Felnőtteknek? Gyerekeknek? Előbbiek miért néznének ilyesmit, utóbbiaknak meg milyen elborult szülő engedné?

Mintha a boldogult Walt Disney bemutatja című műsorfolyam egyik sorozata lenne, a szokásos tiniszereplőkkel, karikatúra-főgonosszal és visszafogott költségvetéssel, ami leginkább a jelmezeken és díszleteken (ill. azok feltűnő hiányán) látszik - de közben olyan hentelések fordulnak elő, melyek láttán Peter Jackson is elégedetten csettintene, pedig már ő is elhülyéskedte a dolgot annak idején.

Nyilvánvaló, hogy a költségvetés legnagyobb része a fröcskölő művérre mehetett el (meg persze Michael Ironside gázsijára), ami tök jó, csak épp kinek és minek a hatására jutott eszébe, hogy egy alapvetően tinifilmben belezés legyen? Vajon egy Heuréka-pillanatában felkiáltott, hogy igen, ez lesz a megoldás, ez fedi le az addigi piaci rést?

Ezek után magától értetődő, hogy a moziforgalmazást gyorsan felejtsük el, maximum fesztiválokra lehet vele elmenni, aztán esetleg DVD- és Bluray-kiadás, de az is rizikós, hiszen tegyük fel, hogy valami lurkó addig nyaggatja a szüleit a plázában, amíg meg nem kapja a filmet, otthon pedig az első csonkolás után sugárban körbehányja a nappalit. Nem gyerekfilm, na, hiába tűnik (vagy szánták?) annak.

Michael Ironside szerintem élvezte a ripacskodást, Laurence Leboeuf nem több eyecandynél (csak ne vágna állandóan olyan idegesítő pofákat), a többi színészt, köztük a főszereplő Munro Chamberst viszont egy legyintéssel el lehet intézni, annyira semmilyenek - kivéve esetleg a cowboyt alakító Aaron Jefferyt, bár ő is elég lazán fogta fel a dolgokat.


Alapjában véve nem kínszenvedés megnézni a Turbo Kidet, de ha jót akarunk a gyermekünknek (és magunknak), akkor inkább kíméljük meg tőle, és nem csak azért, hogy ne legyenek rémálmai a vérzuhatagok láttán. Ha az összes ilyen jelenetet kihagyták volna a történetből, vagy redukálták volna őket egy 12-es karikás film szintjére, akkor sem adtam volna Ajánlott-plecsnit, de akkor legalább a produkció teljesítette volna a nem túl magas, de kitűzött célját, mert így két szék közül a pad alá esett.