Helix

Az HBO, a Netflix és az AMC mellett igencsak nehéz labdába rúgni tévésorozatok terén, de azért persze a többi médiacég és tévécsatorna is próbálkozik, aztán az egyiknek sikerül  (pl. USA Network és a Mr. Robot), a másiknak pedig nem.

Az általában a "nagyok" mögött kullogó SyFy 2014-es produkciója alapvetően nem lenne rossz, csak kissé sokat akart markolni, viszont ahhoz képest nem határozta meg az utat, hogy honnan hová szeretne eljutni, ennek is köszönhetően két szezon után elkaszálták. Nem kár érte, de azért mégis.

A történet szerint egy csapat járványügyis tudóst rendelnek az Északi-sarkon lévő biológiai kutatóbázisra, ahol végzetes betegség ütötte fel a fejét; a fertőzöttek agresszív lényekké változnak, és hordaként vadásznak az egészségesekre. Dr. Alan Farragutra és társaira vár a feladat, hogy mielőbb gyógymódot találjanak a kórra, mert ha a fertőzés elszabadul, világméretű, pusztító járványt okozhat. A bázis vezetője, Dr. Hatake azonban ott próbálja akadályozni kollégáit, ahol lehet, hogy megőrizze a létesítmény titkait.

Több párhuzam is felfedezhető a Helix debütáló évadja és a Kaptár-játékok, ill. -filmek között, legfőképp a - nevezzük így - "zombis" szál miatt, és persze az Ilaria nevű globális cégcsoport is a hasonlít a hírhedt Umbrella Corporationre.
Ez a vonulat (habár nem túl eredeti ötlet) tévében egész jól működik, hiszen az alapkonfliktus lehetővé teszi a figyelem folyamatos fenntartását (ergo a néző követni fogja az epizódokat), és ezen keresztül a szereplők bemutatására is lehetőség nyílik, miközben a köztük lévő viszonyokat bármilyen irányban lehet alakítani a történet során.

Az alkotók így is tettek, és alaposan megkavarták a viszonylag kis számú szereplőgárda egymáshoz fűződő kapcsolatait. Ezek persze szintén jól bejáratott elemek, közel sem a forgatókönyvírás csúcsai; pl. ex-feleség, csinos, fiatal kollegina, féltékenység, családi titkok, fivérek közti rivalizálás, köpönyegforgatás, stb., mindennek tetején trónol az a bizonyos "naaaagy" rejtély, ami felé folyamatosan halad a cselekmény, aztán akadnak drámai fordulatok is, jump-scare-ek, meg minden olyan, ami egy ilyen elszigetelt helyen várható.

Vannak mellékszálak, amik nem túl fontosak, nincsenek is túlzottan kidolgozva, a trükkök elmennek, bár a kb. 10 évvel ezelőtti tévés nívót idézik, a színészek pedig átlagosak. A legnagyobb dobás az évad során egy mellékszereplő, a Star Trek Voyagerből ismert Jeri Ryan, a fő-fő szereplő viszont az egykori Rocketeer, Billy Campbell.

A folytatásban nem sokkal az első évad eseményei után járunk. Az Arctic BioSystemsnél átélt kalandok hatására Dr. Farragut kilépett a CDC-től, így öccse veszi át a helyét, mivel a Narvik-vírus továbbra is fenyegetést jelent. Egy isten háta mögötti szigeten hasonló ragály robban ki, ezért Peter Farragut és Dr. Jordan a helyszínre utazik. A szigeten álló apátságot és az abban élő szektát egy megnyerő modorú férfi, Michael vezet; ő és a gyülekezet eleinte segítőkésznek mutatkozik, ám ahogy az orvosok kezdenek rájönni a betegség forrására, egyre nagyobb veszélybe kerülnek. Eközben Julia Walker is a vírus nyomában jár, mialatt próbálja megakadályozni, hogy az Ilaria az egész bolygóra kiterjedő népirtásba kezdjen.

A második évaddal kissé erőltetetté válik a történet; érződik, hogy az írók nem csupán mindenben felül akarták múlni az első szezont, de mindenképp hatványozni is kívánták a misztikus vonulatot, hiszen mivel lehetne jobban növelni a nézőszámot? Ha a Lostnak sikerült, akkor nekik is fog. Hja, kérem, ha ez ilyen egyszerű volna...
Pedig az alapötlet itt sem rossz, csak éppen nem sokban különbözik az elődtől; rögzített helyszín, titkolózások, "ezüstszeműek", megvoltak a kötelező biodíszletek is mindkét nem részéről  (Dr. Sommer és Amy), stb.

Az újdonság viszont elmarad, az a fajta plusz, ami arra készteti az embert, hogy érdekelje a szereplők sorsa és a sztori, ne pedig csak megszokásból üljön le a képernyő elé.

A karakterek közti viszony alakulása itt már nem olyan zökkenőmentes, egyikük évadvégi pálfordulása kissé össze is van csapva; talán ekkor már tudták a készítők, hogy közeledik a kasza, ezért felgyorsítottak, hogy még minden beleférjen a hátralévő epizódokba.
A "30 évvel később"-mellékszál érdekes, de alapvetően felesleges, bár személy szerint kedvelem a párhuzamos cselekményvezetést, de esetünkben itt csak azért volt rá szükség, hogy egyrészt adjanak egy csavart a történetnek, másrészt megtudjuk, hogy mi  történt Dr. Hatakéval. A fő eseménysor szempontjából nincs jelentősége.

A színészek még mindig átlagosan jók, trükkökből kevesebbet kapunk, ellenben láthatunk néhány jóféle maszkot, és persze "orvosi blablából" is rengeteg van.


A Helixben tagadhatatlanul megvolt potenciál, és ha egy másik showrunner karolja fel, akkor talán nagyobb sikert arat. Igaz, ehhez jelentős átalakításokat kellett volna eszközölni, de ez vállalható kompromisszum lett volna, mert sok érdekes kérdés vetett föl a sztori, gondolatébresztő volt, és kellemesen eljátszott az istent játszó ember témakörével. Hát, majd legközelebb, másban összejön.