Az íj

Kim Ki-duk termékeny rendező; 1996 óta szinte minden évben készített filmet, melyet saját maga írt, néhány esetben pedig még szerepelt is benne (pl. Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz). A dél-koreai művészre jellemzők a buddhizmusból vett elemek; 2005-ös alkotása is gond nélkül beillene valamilyen tanmesének, persze, az is lehet, hogy már eleve egy ilyen elbeszélést ültetett modern köntösbe.

Helix

Az HBO, a Netflix és az AMC mellett igencsak nehéz labdába rúgni tévésorozatok terén, de azért persze a többi médiacég és tévécsatorna is próbálkozik, aztán az egyiknek sikerül  (pl. USA Network és a Mr. Robot), a másiknak pedig nem.

Az általában a "nagyok" mögött kullogó SyFy 2014-es produkciója alapvetően nem lenne rossz, csak kissé sokat akart markolni, viszont ahhoz képest nem határozta meg az utat, hogy honnan hová szeretne eljutni, ennek is köszönhetően két szezon után elkaszálták. Nem kár érte, de azért mégis.

A legbénább vizuális effektek

Habár a CGI, vagyis a számítógéppel generált képek idejét a Jurassic Parktól "szokás" eredeztetni, valójában már évekkel korábban lehetett látni filmekben teljesen komputerrel készített jeleneteket, például Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisának ólomüveg páncélos lovagja, vagy A mélység titka "vízilénye", és persze a T1000-es a Terminátor 2-ből.
Az első CGI-trükkök persze még ennél is régebbre nyúlnak vissza, egészen konkrétan az 1973-as Feltámad a vadnyugatig, melyben szubjektív plánban nézhetünk egy robot szemeivel, a folytatásban viszont látható az első valódi 3D-s modell (egy kéz).
A számítógépes animációknak hosszú utat kellett bejárniuk, míg elértek arra a szintre, ahol most vannak, és ez idő alatt bizony sokszor lehetett gyengébb minőségű megoldásokkal találkozni, melyeken ma már jókat mosolygunk, ám ne feledjük, hogy amikor egy kisgyerek járni tanul, ő sem lépked azonnal peckesen, hanem számtalanszor botlik meg, vagy tottyan a fenekére. (forrás/ihlet: Youtube)

Jákob lajtorjája

סולם יעקב, vagyis Sulam Yaakov, azaz Jákob lajtorjája (vagy létrája). Ez a szimbólum Mózes első (a Teremtés) könyvéből való, és a Föld és Menny közti kapcsolatot jelenti, amit Jákob látott álmában. Hollywoodi értelemben pedig egy pszichothriller 1990-ből, amit Adrian Lyne rendezett, egyik producere pedig Andy Vajna volt.

80 SOHA nem látott fénykép a Mad Max-filmek forgatásáról (kivéve, ha rájuk gugliztál)

George Miller az 1970-es évek végén szinte szó szerint a semmiből teremtette meg Mad Max disztópikus világát; bár ennek legfőbb oka abban keresendő, hogy egyszerűen nem volt pénze drágább filmet készíteni. Hogy előteremtse a forgatáshoz szükséges mintegy 350 ezer ausztrál dollárt, egy kórház sürgősségi osztályán dolgozott orvosként, ahol számtalan motor- és autóbaleset áldozata fordult meg a kezei alatt, ez pedig felettébb hasznosnak bizonyult a film látványvilágának létrehozásához. Ahogy mondani szokás: a többi pedig már mozitörténelem.

Kaszkadőrök: Szántó György-interjú

Mindig is lenyűgöztek a kaszkadőrök. A filmen belül a vizuális effektek és maszkok mellett ez a harmadik terület, ami kiemelten érdekel. Az évek során számtalan dokumentum- és werkfilmet láttam, így megtanultam néhány alapkifejezést, híres szakemberek neveit, legismertebb munkáikat, fura módon azonban csak egyszer láttam "élőben" e veszélyes, de kiváló szakma művelőit: 2000-ben a budapesti Hősök terén, amikor a Meseautóhoz készült egy jelenet.

A Filmkockán eddig három cikk foglalkozott a kaszkadőrmesterséggel; elsőnek egy általános áttekintést írtam, majd két bejegyzésben (1 - 2) megemlékeztem a legismertebb kaszkadőrökről, nemrég azonban lehetőségem nyílt beszélgetni Szántó Györggyel, aki rengeteg érdekességet mesélt (és akinek ez úton is köszönöm a fényképeket és videókat).

Kedves fickók

Shane Black csinált egy újabb Shane Black-filmet, ami pontosan olyan lett, amilyennek egy Shane Black-filmnek lennie kell. Ez jó, mert Black stílusa teljesen egyedi, és csak nála van olyan, hogy pl. az aktuális gyilkos pisztolyába bámulva a két főszereplő leáll egymással vitatkozni valami marhaságon, de rossz is, mert emiatt is a legtöbb Black-mozi tök ugyanolyan, és ha egyet láttál, akkor kb. láttad az összeset. Persze ettől eltekintve a Kedves fickók is mókás akcióblődli, még ha ezúttal az akciók közepesek, a blődlik pedig mérsékeltek.

Életünk apuval

Maya Forbes rendezőnő önéletrajzi ihletésű filmje egy "működő diszfunkcionális" családról szól, melyben anya tanul és dolgozik, míg apa vigyáz a gyerekekre.

Semmi akció, semmi túltolt nyál-bicikli; nem csoda, hogy hozzánk ez a film csak DVD-n jutott el.

Kubo és a varázshúrok

Attól, mert valaki jó animátor, még nem biztos, hogy jó rendező is. A Coraline és a titkos ajtó, a ParaNorman, vagy a Doboztrollok vezető animátoraként Travis Knight biztosan letett valamit az asztalra, de egy dolog mozgásokat megtervezni, és megint más egy komplett filmet felépíteni, kitalálni a történetet, a figurákat, stb.

Bár az animáció lenyűgöző minőségű, a 3D pedig szintén szép, de alapvetően fölösleges, mert semmi pluszt nem ad hozzá az átlagos történethez. Sajnos, mint oly sok esetben, most is a forgatönyvön csúszik el a dolog, igaz, a célközönséget jelentő gyerekek valószínűleg nem fognak ilyesmivel törődni.

Turbo Kid

Vannak filmek, melyek elkészülését nem tudom mire vélni. Persze, mindent meg lehet magyarázni és idealizálni, és az is igaz, hogy néha valami már annyira szar rossz, hogy bűnös élvezettel lehet végignézni, esetleg kellemes nosztalgiát kelt az emberben (persze, szigorúan csak arra a 90 percre, pl. Kung Fury).

A Turbo Kiddel több problémám is akadt, ezek közül az egyik, hogy nem tudom eldönteni, vajon a készítői ténylegesen komolyan gondolták-e, vagy csak összejöttek marhulni egyet, mert megirigyelték Robert Rodriguez családbarát(nak gondolt) agymenéseit és össze akartak hozni valami hasonlót.

Maga a film amúgy fogyasztható, a falat sem fogjuk tőle kaparni (annyira), de számos kérdést felvet, köztük a legfontosabbal, hogy tulajdonképpen kinek is szánták a produkciót.

Paprika

2008 környékén láttam először ezt az animét, és bevallom, már akkor sem igazán értettem. Most, másodszori megnézés után is ez a helyzet, pedig a sok tekintetben hasonló Ghost in the Shellt éppenséggel ugyanazért a filozófiai rétegért kedvelem, ami Satoshi Kon moziját is jellemzi.

A Paprikában ugyan nincsen GITS-es cyberpunk vonulat, van helyette viszont sok szimbólum (pl. a pillangók) és társadalomkritika, ami a technikának túlontúl behódolt emberiséget bírálja. Nem mellesleg pedig az Eredet sem jöhetett volna létre nélküle, bár a két produkció párhuzamba állítása már-már közhelyszámba megy.