Félvilág

Néhány éve (újra) elindult valami a magyar filmgyártásban, feltűnt egy halovány fényecske az alagút végén, és úgy tűnik, még mindig nem a vonat jön.

Bár színvonalas alkotásokból továbbra is kevés van, egyre-másra bukkannak fel a szélesebb közönség számára is értékelhető produkciók, Nemes Jeles László és a Saul fia díjesője (nem utolsósorban Oscarja) pedig végképp bebizonyította, hogy a hazai filmipart még mindig korai lenne temetni, igaz, az olyan rettenetek, mint pl. a Macskafogó 2, A kis Vuk, az Argo 2, stb. ennek ellenkezőjére utalnak.

Ahogy mondani szokás, telt-múlt az idő, a régi nagy mesterek elhunytak, a kontárok egy része kikopott a szakmából, mindeközben viszont felnőtt egy új generáció, ami már másképp tekint a filmre, hovatovább saját mondanivalója is akad, netalán még tehetsége is - a közönség pedig meghálálja azt, hogy végre nekik szóló filmekkel találkozik a mozikban (pl. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan).

Szász Attila és Köbli Norbert neve ismerősen csenghet, hiszen nemrég A berni követ című tévéfilmmel arattak sikert, következő munkájuk, a Félvilág pedig már egyenesen odáig jutott, hogy a tévé után moziban is vetítik.

A történet:

1914 egy hűvös reggelén a Lánchídtól nem messze a partra sodródik egy kosár, melyben megfojtott női holttestet fedeznek fel. Mágnás Elza a pesti éjszakai élet jól ismert figurája volt, előkelő urak keresték gyengéd társaságát.
Négy nappal a gyilkosság előtt Elza komornája felveszi a fiatal és naiv Szebeni Katót, hogy segítsen a nagysága háztartását rendben tartani.
Elzát lenyűgözi a lány bája és egyenes jelleme, ezért elhatározza, hogy bevezeti a társasági életbe, ezt viszont Rózsi aggódva figyeli, hiszen ő pontosan tudja, milyen ára van az ilyenfajta "sikernek".
Eközben Max Schmidt, egy gazdag uraság nem nézi jó szemmel, hogy Elza éppen úgy csavarja őt az ujjai köré, mint akárki mást a környezetében.

Önérzet és méltóság

Hát, kérem, ezt is megértük. Egy magyar műfaji (thriller) film, ami nem vájkál a múltban, nem akarja megmondani a frankót, nem kritizál, nem próbál újrateremteni egy rég elveszett dicsőséget, viszont hangulatos, izgalmas, érdekes, vagyis az alkotók családtagjain és barátain kívül más is kíváncsi lehet rá.

A magyar film sokáig szitokszónak számított, és tény, hogy manapság is rengeteg nehézséggel kell megküzdenie az íróknak, rendezőknek, hogy össze tudják kalapozni a szükséges pénzt, ugyanakkor nem egy példát lehet hozni arra, hogy megéri a fáradtság.
Nem kell feltétlenül díjakra és elismerésekre gondolni, noha azok is szépen csillognak, de azért a legfontosabb még mindig a közönség véleménye, hiszen a filmek legfőképp az emberek számára, nem pedig a fesztiválzsűrik tagjainak készülnek.

A berni követ és a Félvilág is elkapott valamit, amit másnak eddig nem nagyon sikerült, de emellett az is sokat számít, hogy készítői nem lila füstbe burkolódzó művészek, hanem szakemberek, akiknek ízlésvilágát már nagyban befolyásol(hat)ták a nyugati és azon belül az amerikai filmek.
Jó, hát Köblitől a Tűzvonalban, a Hacktion és az S.O.S. szerelem! nem pont olyan produktumok, melyekkel az ember szívesen dicsekszik, de arra mégis alkalmasak voltak, hogy gyakoroljon velük, rutinra tegyen szert, és elkövessen velük olyan hibákat, melyekből tanulni lehet.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Az egész film stílusára jellemző egy friss, modern szemlélet, ami merőben más, mint a megszokott. A beállítások, gépmozgások, a vágás, a hangulat, amit a remek kísérőzene is erősít, vagy a színészek játéka mind hozzájárul ehhez az "újgenerációs" érzéshez.
Jó, a tempó lehetett volna egy kicsit pergőbb, a dialógok pedig néhol természetesebbek, kevésbé hangsúlyos tévéfilmes jelleg, de mindent egybevetve a Félvilág egy abszolút európai színvonalú, univerzális alkotás, amit olyan néző is végig tud ülni, aki nem sokat tud Magyarországról.

Remek az operatőri munka; Várkonyi Zoltán Jókai-adaptációi és Jancsó Miklós mozijai óta nem nagyon volt olyan magyar film, melyben ennyire jól kihasználták volna az 1:2,35-ös szélesvásznú képarány lehetőségeit. A világítás lehetett volna kicsit karakteresebb, keményebb, de azért a jelenetek zöme így is kellően kontrasztos és szép színvilágú.

Érdemes a díszleteket és jelmezeket is megemlíteni, főleg Elza és Rózsi ruháit (előbbi világost, utóbbi sötétet visel), melyek külsőleg is kifejezik a két nő ellentétét.

Nekem személy szerint mindig volt egy furcsa érzésem magyar filmek nézése közben, amikor megláttam XY színészt, mert nehezen tudok elvonatkoztatni; tehát ha pl. felbukkan Kulka János, akkor őt látom, és nem a karaktert, amit játszik. (Fura módon, külföldi színészek esetében ilyen nincs.)
Hasonló benyomásom volt most is; bár mindketten remekelnek, én mégis Kovács Patriciát és Gryllus Dorkát láttam, ahogy Elzát és Rózsit alakítják, ellenben Döbrösi Lauránál ez az érzés elmaradt. Talán mert ő még annyira fiatal színésznő (bár 10 éves kora óta filmezik), vagy mert korábban nem ismertem. Játéka mindenesetre abszolút felér a két "nagyágyúhoz".


Mindenképp jó iránynak tartom azt, amit a Félvilág képvisel. Noha nem tökéletes alkotás, mégis megmutatja, hogy kellő hozzáértéssel és felkészültséggel lehetséges jó filmet készíteni, nincsen szükség művészi ambícióra, anélkül is el lehet érni egy kitűzött célt.
Hogy netán külföldi filmeket másol a stílus? Talán, de abból is lehet tanulni, ha másokat utánozunk, ráadásul az sem sikerül ám bárkinek.