Hírnév

Emlékszünk még a Zenélő filmkockákra? A '80-as években így nevezték a köztévé azon műsorsávját, melyben híres musicaleket mutattak be, pl. a Hair-t, a Kabarét, a Szombat esti lázat, a Pomádét, vagy éppen a My Fair Lady-t. Ezeket a filmeket sokan látták, Alan Parker alkotása viszont - amennyire emlékszem - kimaradt a kínálatból, így aztán nem is különösebben vált híressé, és ez az alulértékeltség talán még napjainkban is jellemző a produkcióra - amin az sem sokat segített, hogy 2009-ben készült egy eléggé felejthető remake.

Mondjuk, az is igaz, hogy csak úgy önmagáért ki akarna megnézni egy olyan filmet, melyben művészeti iskolások életét kísérhetik figyelemmel a felvételitől kezdve a végzésig, a kettő között pedig (látszólag) semmi izgalmas nem történik velük...? Elárulom: azok, akik maguk is jártak ilyen iskolába (mint pl. én). Számukra (számunkra) a Hírnév egészen mást jelent.

Drishyam

Az indiai filmekről sokaknak a táncos-énekes musicalek, vagy a fizika legelemibb törvényeire is fittyet hányó akcióőrületek (pl. Ra.One) jutnak eszükbe. Akadnak persze jóval árnyaltabb alkotások is, mint pl. a kiváló A nevem Khan, vagy a Taare Zameen Par, aztán ott vannak azon filmek, melyek nemzetközi koprodukcióban készülnek, pl. az Ezerízű szerelem.

Magam sem gondoltam volna, hogy Bollywood képes szigorúan vett műfaji alkotásokat is villantani, ám a Drishyammal bebizonyosodott, hogy nagyon is, hiszen Nishikant Kamat filmje egy izgalmas thriller - és a jelzőt most nem udvariasságból használtam.

Death Note

Alighanem ez az a sorozat, amit keveseknek kell bemutatni, és talán még azok is hallották legalább a címét, akik amúgy nem szoktak animéket nézni. Ha netán valakinek mégsem volt eddig szerencséje A halállistához, itt az ideje pótolni az elmaradását.

A szoba

2006-ban mindenkit sokkolt a hír, hogy Ausztriában egy nyolc (!) éve fogságban tartott lány, Natasha Kampusch megszökött fogva tartójától.
Hébe-hóba hallani, hogy gyerekeket fényes nappal elrabolnak, majd évekre bebörtönözik őket, hogy valakinek a kizárólagos tulajdonaként - és nem ritkán szexjátékaként - tengessék életüket; de arra is gyakran akad példa, hogy emberek időseket zárnak be a nyugdíjukért, vagy hajléktalanokat dolgoztatnak rabszolgaként.
Ép ésszel felfoghatatlan, mi vezet rá egyeseket, hogy ilyesmit műveljenek, de azt is nehezen lehet elképzelni, mi játszódhat le a foglyok elméjében, akár a szabadulásukat követően. Lenny Abrahamson filmje ennek (is) próbál utánajárni.

Érzelmek tengerében

Alighanem csak a legelvetemültebb filmrajongók ismerik James Whale nevét. Említett úriember szegény angol családban született a XIX. század végén, megjárta az első világháborút, az 1930-as években pedig filmezni kezdett Hollywoodban; többek között olyan horror-klasszikusokat készített, mint a Frankenstein, A láthatatlan ember, vagy a Frankenstein menyasszonya.

A hírhedt szörny emberi oldalát talán azért tudta annyira hitelesen ábrázolni, mert homoszexuálisként saját bőrén tapasztalta meg, mit jelent kirekesztettnek lenni.

A Mr. Holmes-t dirigáló Bill Condon 1998-ban is együtt dolgozott Ian McKellennel, Brendan Fraser pedig megannyi komikus alakítás után végre kipróbálhatta magát egy komolyabb szerepben is.

Félvilág

Néhány éve (újra) elindult valami a magyar filmgyártásban, feltűnt egy halovány fényecske az alagút végén, és úgy tűnik, még mindig nem a vonat jön.

Bár színvonalas alkotásokból továbbra is kevés van, egyre-másra bukkannak fel a szélesebb közönség számára is értékelhető produkciók, Nemes Jeles László és a Saul fia díjesője (nem utolsósorban Oscarja) pedig végképp bebizonyította, hogy a hazai filmipart még mindig korai lenne temetni, igaz, az olyan rettenetek, mint pl. a Macskafogó 2, A kis Vuk, az Argo 2, stb. ennek ellenkezőjére utalnak.

Ahogy mondani szokás, telt-múlt az idő, a régi nagy mesterek elhunytak, a kontárok egy része kikopott a szakmából, mindeközben viszont felnőtt egy új generáció, ami már másképp tekint a filmre, hovatovább saját mondanivalója is akad, netalán még tehetsége is - a közönség pedig meghálálja azt, hogy végre nekik szóló filmekkel találkozik a mozikban (pl. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan).

Szász Attila és Köbli Norbert neve ismerősen csenghet, hiszen nemrég A berni követ című tévéfilmmel arattak sikert, következő munkájuk, a Félvilág pedig már egyenesen odáig jutott, hogy a tévé után moziban is vetítik.

Tokyo Magnitude 8.0

Rég néztem már animéket, szóval ideje feleleveníteni ezt a jó szokást, hiszen rengeteg kiváló sorozattal és filmmel lehet találkozni a Miyazaki-életművön, az Elfen Liedon és a Ghost in the Shellen kívül is. Általában véletlenszerűen választok a folyamatosan bővülő mindenkori címlistámról, így teljesen random módon döntöttem a 2009-ben készült Tokyo Magnitude 8.0 mellett.

Így neveld a sárkányodat - tévésorozat

A DreamWorks csúcsra járatja a sárkányos franchise-át, hiszen nem csupán mozifilmeket készít Cressida Cowell regényei alapján (a harmadik részt 2018-ban mutatják be), de videojátékokat, képregényeket, és persze televíziós szériát is. Utóbbi eddig négy szezont ért meg, de várható a folytatás (mivel a történetet nem zárták le, a produkciót nem kaszálták el, a főszereplő hangját adó Jay Baruchel pedig egy ötödik és hatodik évadról is nyilatkozott).

Kábszer

Amikor e sorokat írom, még nem ment le az Oscar-átadás, szóval aktuális téma az a vihar egy pohár vízben, miszerint Will Smith és becses neje, továbbá Spike Lee bojkottálja a gálát, merthogy megint nincs egyetlen fekete sem a jelöltek között. Kicsit olyan ez, mintha alanyi jogon járna a nem fehér alkotóknak a nomináció, csak mert nekik más a bőrszínük.

Talán naiv vagyok, de szerintem mindentől függetlenül, teljesítmény alapján kellene eldönteni, hogy ki méltó a jelölésre és ki nem, ha pedig valaki neve mégis lemarad a listáról, akkor először gondolkodjon el az okokról, mert hátha nem rasszizmusról van szó, hanem csak arról, hogy a teljesítménye nem ért el egy bizonyos szintet. Will Smith és A Föld után, Spike Lee és az Oldboy-remake... érdekes módon ekkor egyikük sem méltatlankodott.

Hollywood messze nem tökéletes, és bizony sok fronton van még hová fejlődnie (pl. a színésznők gázsijának emelése, kisebbségek ábrázolása, stb.), mégsem kellene összekeverni a Gizikét a gőzekével, és ott is diszkriminációt keresni, ahol valószínűleg nincsen.

Rick Famuyiwa sem állt neki pattogni, hogy a Kábszert egyetlen kategóriában sem jelölték a 2015-ös Oscaron, bár akkor sem lett volna igaza, ha puffog, a film ugyanis egyszerűen nem üti meg azt a mércét. Ugyanez lenne a helyzet, ha fehérek, sárgák, zöldek, vagy hupililák készítették volna a produkciót.