Változó állapotok

Emlékszünk még a Magyar Televízió Nulladik típusú találkozások című műsorára? A Déri János vezette, paranormális jelenségekkel foglalkozó magazin főcímében több emlékezetes jelenet is látható, például egy meztelen, fiatal nő, egy férfi fejére tekeredő kígyó, egy hatalmas gyík, na és persze egy falat ütlegelő rémalak.

A főcím 90%-a a Változó állapotokból származik (az összeállítás végén látható kiscica meg A légyből, a homokban elsüllyedő szkafanderesek pedig a Támadók a Marsról című filmből), melyet Ken Russel 1980-ban rendezett, és amelynek kötelező helye van az ún. body horrorok és az "orvosos sci-fik" listáján.

A történet:

Dr. Eddie Jessup, pszichológus-professzor egy izolációs kamrába zárva önmagán vizsgálja a különböző tudatállapotok hatásait, hogy közelebb juthasson a skizofrénia megértéséhez és gyógyításához.

Kutatásai során eljut Mexikóba, ahol részt vesz egy indián törzs spirituális szertartásán, melynek eredményeképp bizarr hallucinációi támadnak. Hazatérvén további teszteket végez a törzs főzetéből vett mintán, ez azonban nem várt mentális és fizikai átalakulással jár; Jessup spontán "visszarendeződik" egy korai evolúciós lépcsőfokra, az átváltozásokat pedig nem képes irányítani. Miközben próbálja megőrizni a józan eszét és visszaszerezni az uralmát a teste felett, Eddie csupán két kollégájára és volt feleségére számíthat, ám lehet, hogy már olyan messzire merészkedett, ahonnan nincs visszaút.

Nehéz szülés

A film alapjául szolgáló forgatókönyvet Paddy Chayefsky adaptálta saját regényéből, de mielőtt a gyártás elkezdődhetett volna, összekülönbözött a rendezésre eredetileg kinézett Arthur Penn-nel, akit hosszas keresgélés után végül Ken Russel helyettesített. A munkálatok során a Columbia Pictures is kiszállt a produkcióból, ami végül a Warner Bros.-nál landolt, továbbá menet közben távozott John Dykstra, VFX-guru is, így őt is pótolni kellett.

Ken Russelnek ugyanúgy nem volt könnyű dolga az íróval, mint elődjeinek, rendszeresek voltak köztük a viták, holott állítása szerint szinte semmit nem változtatott meg Chayefsky szkriptjében. A szerző végül levetette a nevét a stáblistáról, bár a kész filmet nem látta (és azért az 1 millió dolláros tiszteletdíjat is elfogadta, mint kacsa a nokedlit...).

Szárnypróbálgatás

Az 1970-es években, a régi stúdiórendszer megszűnése után, a vizuális effektusok forradalmával az írók és rendezők újabb és újabb ötletekkel jöttek elő a közönség számára, ám a Változó állapotok még erre is rátett egy lapáttal, amikor megkérdőjelezte Isten létezését (ezzel jelentős nézőszámot veszítve már a bemutató előtt), helyette az ember darwini eredetét helyezte a középpontba, mindezt pedig alaposan körülbástyázta egy rakás egzisztencialista elmélkedéssel, pszichedelikus LSD- és ketamin-tripekre hajazó, szürreális jelenetekkel, furcsa hanghatásokkal, a korát megelőző, pergő tempójú, szinte már epileptikusra vágott snittekkel, még gyerekcipőben járó számítógépes effektusokkal, na meg a legendás Dick Smith maszkjaival.

Sok szempontból experimentális produkcióról volt tehát szó, amely előfutáraként szolgált a modern, az önmagukon kísérletezgető tudósos filmeknek, például a már említett A légynek, az Egyenes átnak, de a saját tudatukban elvesző figurákat felvonultató mozik sem jöhettek volna létre nélküle (pl. Videodrome, Jákob lajtorjája stb.).

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Alapjait tekintve tulajdonképpen egy szerelmi történetről van szó, melyben egy különc férfi majdnem az életével fizet azért, amiben hisz (hinni akar), viszont ott van számára "a" nő, aki képes visszarántani a szakadék széléről, ezzel megmentve őt (Orpheusz és Euridiké történetének kissé kicsavart változata).
Jessup a rendíthetetlen ráció, míg Emily az érzelem, míg Eddie két kollégája, Mason és Arthur egyszerre támogató és "ellensúlyi" funkciót is betölt.

Az operatőri munka mai szemmel nézve kissé egyszerűnek tűnik (értsd: nincs semmilyen különleges beállítás vagy mozgás), a rendezés viszont folyamatos, egységes stílusú, igaz, azért látszik, hogy közel 40 éves filmet látunk.

Ehhez képest a hallucinációs jelenetek akár valami kísérleti, vagy diákfilmbe is beleillenének, sőt némelyik snittet Salvador Dalí vagy Luis Buñuel is megirigyelhetné. Jelentésükön (már ha van) sokat lehetne vitázni, gyakoriak az eltorzított keresztény szimbólumok, szexuális tartalmú és egyéb víziók, melyek rendkívül gyorsra vannak vágva.

A színészek kivétel nélkül jól játszanak; William Hurtnek ez volt az első mozifilmje, míg Blair Brown ekkor már majdnem 10 éve volt a filmes pályán.
Mindkét színész alakítása megfelelő, "működik köztük a kémia", és persze a ruhátlanságot, vagy éppen a speciális maszkokat, testprotéziseket igénylő jelenetek sem okoznak számukra nehézséget.
(Gyerekszínészként amúgy ez volt Drew Barrymore mozis debütálása is.)

A különleges effektek főleg a maszkokra és optikai hatásokra építenek, melyek a napjaink látvány-orgiájához szokott szemnek talán kicsit "fapadosak", főleg annak fényében, hogy ma már szinte mindent CGI-jal oldalának meg, ebben a filmben viszont a legtöbb dolgot a valóságban is elkészítettek. (Egyetlen problémának amúgy az "ősember" szemét éreztem, mivel a kék szemszín csak alig 10 ezer éve alakult ki.)


Mai értelemben talán kicsit "dumálós" a Változó állapotok, és a lezárást is jobban ki lehetett volna dolgozni, ám az egyáltalán nem hétköznapi téma és persze a kivitelezés miatt mindenképp érdemes megnézni, hiszen ma is ugyanúgy képes gondolatokat ébreszteni, mint 1980-ban. Az a néző is megtalálhatja benne a számítását, aki egyszerűen csak egy feszült orvosi thrillert óhajt látni, és nem, egyáltalán nem szükséges előzetesen begombázni ahhoz, hogy értékeljük a hallucinációs szcénákat.