Menjek/Maradjak

A Tárki Társadalomkutató Intézet szerint a magyaroknak jelentős, 16%-a gondolkodik azon, hogy más országban folytassa életét.

Határátkelők, emigránsok, gazdasági kivándorlók... mindegy, hogyan nevezzük őket, ezekben az emberekben közös, hogy hosszabb-rövidebb időre, vagy akár véglegesen külföldre költöznek. Kalandvágyból, egy új állás, esetleg párkapcsolat miatt, vagy egyszerűen azért, mert ott jobb(nak remélik) a megélhetés(t).

Várható volt, hogy a témát hamar felkapják a dokumentumfilmesek is, és valóban, a Józsa Lászlóból és Imre Loránd Balázsból álló producerpáros 2013-ban kezdett készíteni egy sorozatot, melyből eddig két epizód készült el: New York és London, de tervbe van véve Berlin, Barcelona, Párizs és Róma is.

Háttér:

A szélesebb hazai közvélemény, vagyis azok, akik nem olvassák pl. a tematikus weboldalakat, blogokat, és/vagy nincs személyes érintettségük, talán csak az elmúlt hetek során szembesültek a kivándorlás kérdésével, miután a politika is felkapta a témát, igaz, jobbára csak a riogatás szintjén, úgy állítva be a helyzetet, mintha naponta ezerszámra jönnének Magyarországra a menekültek, akik aztán itt ragadnak, és jaj, mi lesz akkor. Ehhez képest mi továbbra sem célállomás, hanem tranzitország vagyunk, vagyis "csak arra kellünk", hogy a modern népvándorlók az Európai Unión, ill. Schengenen belülre kerüljenek, onnantól meg többnyire Németországba, Hollandiába vagy Nagy-Britanniába utaznak tovább.

Újabban előszeretettel mutogatják a magyar híradókban az olaszországi Lampedusa szigetére, esetleg a Marokkó szélén lévő, de Spanyolországhoz tartozó Ceutába és/vagy Melillába érkező közép-afrikaiakat is.
Az olasz Partiőrség emberei rendszeresen mentenek ki rozsdás lélekvesztőkben hánykolódó menekülteket, míg a spanyol Csendőrség azokkal foglalkozik, akik felmásznak a ma már több méter magas kerítésekre a határon, órákon át ücsörögnek odafönt, és az sem érdekli őket, ha leesve összetörik magukat, mert akkor már európai területen vannak, és úgyis meggyógyítják őket. Ez sem új keletű dolog, az olasz és spanyol híradók már évek óta rendszeresen beszámolnak róla.

Ami a magyar kivándorlást illeti, nem egy esetben hazaárulózták már le azt, aki úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét, azt kívánták neki, hogy hátralévő életében McDonald's-ban mosogasson, gyakran leszólják, ha immár "külföldiként" hazalátogat, és mesélni kezd kinti benyomásairól, a pártok megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni maguknak a jelenségből, megjelentek a Skype-szülők, akik webkamerán át tartják a kapcsolatot külföldre költözött gyerekükkel, a nagymamák és nagypapák netezni kezdenek tanulni, hogy levelezhessenek unokájukkal, vagyis nagyjából nincs olyan magyar család, melynek valamelyik tagja vagy ismerőse ne utazott volna már el, vagy ne tervezné azt a közeli jövőben.

A kivándorlók számát legfeljebb csak megbecsülni lehet, de ezen adatok szerint eddig minimum Debrecennyi magyar távozott az országból, vagyis legalább 200 ezren, de sokak véleménye az, hogy már a félmilliót főt is meghaladta ez a szám.

Megvalósítás, szereplők és konklúzió:

A Menjek/Maradjak-sorozat a "tipikus" magyar határátkelőt próbálja felkutatni és bemutatni, ugyanakkor annyira sokféle ember megy el, hogy nem lehet egyöntetűen kijelenteni, hogy csak a kétkezi melósok vagy csak a diplomás értelmiségiek körében "népszerű" a távozás. Lényegében a társadalom minden rétegét érinti a dolog.
A témával foglalkozó legnagyobb blog bejegyzéseit olvasgatva számtalan ok húzódik meg a döntés mögött, az utóbbi néhány évben viszont ugrásszerűen megnőtt azok száma, akik azért vándorolnak ki, mert elmondásuk szerint képtelenek boldogulni Magyarországon. Nem dőzsölni akarnak, csupán átlagosan élni, ám a munkahelyek hiánya, az általános közhangulat, a politikai légkör stb. mind olyan tényezők, melyekből köszönik szépen, de nem kérnek, és még kevésbé szeretnék a gyereküket ilyen "közegben" felnevelni.

New York

A sorozat első része két, New Yorkba szakadt fiatal, Mirjam és Attila történetét mutatja be mintegy fél órában. A lány újságíró-gyakornok Manhattanben a Reutersnél, a férfi pedig árucsomagoló Brooklynban - vagyis teljesen más háttérrel rendelkeznek, és persze a motivációjuk is gyökeresen eltérő, de közös bennük, hogy egyformán nem találták meg a számításukat Magyarországon.
Hogy ez kinek a hibája, az övék vagy az országé, egyáltalán hiba-e, hogy két életerős fiatal elment innen, erre a film nagyon helyesen nem tér ki, hiszen nem az a célja, hogy kritizáljon és ítélkezzen, hanem hogy bemutasson valamit, és ez alapján a néző vonja le a saját szája ízének tetsző következtetéseket; egyetértsen vagy éppen ne Mirjammal és Attilával.

London

A videó megtekintéséhez (mivel még
nincs fent a YouTube-on) kattints IDE.

A londoni epizód már "rendes" dokus hosszúságú, vagyis 55 perces, ennélfogva a szereplők is többen vannak: Márk hagyományos kínai orvos, Niki táncosnő, Attila sofőr, Tobi egyetemista, Csaba vállalkozó, Luca pedig zenész.
Van köztük, aki azért ment ki Angliába, mert idehaza nem talált olyan képzést, ami megfelelne az érdeklődési körének, másvalaki meg akarta próbálni, milyen külföldön élni, megint más pedig nem tudott a szakmájában elhelyezkedni, mert Magyarországon nem ismerték el a végzettségét.
Valaki azt mondja, hogy nem szeretne visszajönni, valaki meg azt, hogy igen, és csak arra vár, hogy megérje neki ismét útra kelni.

New Yorkra és Londonra is a "beszélő fejek", valamint a "saját közegében való mutatás" a jellemzőek, de mivel mindkét esetében kiváló a fényképezés, remekül jellemzik a nagyvárosokat a különböző utcai életképek, time-lapse-felvételek, és általában véve nagyon jó a szerkesztés, sem képileg, sem tartalmilag nem válik unalmassá, és persze demagóggá sem, annál is inkább, mert néhány szereplő a forgatás óta visszaköltözött Magyarországra, szóval szó sincs arról, hogy ösztönöznék, bátorítanák, rábeszélnék az embereket, hogy "jöjjetek ti is!". Épp ellenkezőleg, a szereplők őszintén beszélnek a nehézségeikről - de a sikereikről is.
Szakmai és személyes okok egyaránt elhangzanak, viszont egyetlen szóval sem említik a hazai politikai palettát, nem szidják a rendszert, sem senkit és semmit, vagyis az alkotók nem valamiféle burkolt propagandafilmeket készítettek, pedig a témában simán benne lett volna ennek a lehetősége.

Néhány spontánnak szánt párbeszéd szemmel láthatóan meg van rendezve, de alapjában véve minden megszólaló hiteles személyiség, jókat és elgondolkodtató dolgokat mondanak. Különösen megható Niki azon jelenete, melyben Radnóti Miklós Nem tudhatom... című verséből idéz.

A népvándorlás mindig is természetes folyamat volt, szóval ne higgyük azt, hogy ez az egész az elmúlt évek termése. Ahogy a történelem során, úgy napjainkban is ugyanazok a mozgatórugók: háborúk, gazdasági nehézségek, politikai okok, szerencsepróbálás... egyre megy, ha valaki amellett dönt, hogy elhagyja a hazáját.

Sajnos az utóbbi időben jelentősen növekszik azok száma, akik a nyugodtabb közhangulat, az élhetőbb környezet, a biztos megélhetés reménye és a kiszámítható jövőkép miatt kerekedtek fel, ez pedig sokkal komolyabb problémát jelent a "kibocsátó" országok számára, mint azt a kormányok valaha hajlandóak volnának beismerni.

A gazdasági elvándorlás egy tünet, ami olyan gondokra hívja fel a figyelmet, melyeket nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Persze ettől meg lehet tenni (és meg is teszik), de ez csak rövid távon jelent "megoldást", néhány évtized múlva viszont rendkívül komoly gazdasági és társadalmi problémákat fog okozni.

És persze ott a másik oldal, azon országok, melyek a bevándorlás "szenvedő" alanyai, és amelyek most tenni akarnak az ellen, hogy ne öntse el őket az "áradat". Lehet törvényekkel és szigorításokkal szabályozni a bevándorlást, sőt kell is, ám a valódi megoldást azt jelentené, ha X ország nem adna okot arra, hogy a lakossága elmenjen, hanem olyan hely lenne, ahol fel sem merül a kivándorlás ötlete, igénye, még kevésbé szükségessége.

A sorozat weboldala.