De behandeling

Hollywoodnak "köszönhetően" a nézők már rég hozzászoktak a különféle válogatott borzalmakhoz, legyen szó látványról és/vagy témáról. Az sem jelenthet számukra újdonságot, hogy készülnek filmek a pedofíliáról, azt viszont nem lehet nem észrevenni, hogy az amerikai alkotók mennyire próbálnak csínján bánni ezzel a dologgal, ami annak fényében nem is oly meglepő, hogy a gyártó stúdiók nézettséget és bevételt óhajtanak produkálni, a gyerekekre vadászó perverz alakok viszont épp az ellenkező hatást váltják ki.

Az USÁ-n kívüli filmesek bezzeg nem ennyire finnyásak, vagy nem akarnak a szőnyeg alá söpörni egy jelenséget, csak mert az nem elég "szalonképes". Az izraeli Csúnya, gonosz bácsik, vagy a dán A vadászat jó példák arra, hogy többféle módon és stílusban is lehet filmet forgatni a pedofíliáról, nemrég pedig a belgák készítették el a maguk verzióját.

A történet:

Nick, a rendőr egy pedofil gyilkossági ügyben nyomoz. Az elkövető elrabolt egy családot, fogva tartotta a szülőket, közben pedig szexuálisan bántalmazta a gyereket. Az áldozatot végül egy erdőben találják meg, hátán durva harapás látható. A gyanú a kisfiú szintén megkínzott apjára terelődik, és bár a holttestről vett DNS egyezik az apától származó mintával, a fogsor-lenyomat valaki máshoz tartozik. Közben felbukkan egy másik lehetséges gyanúsított, de tovább bonyolítja az esetet, hogy újabb csoportos emberrablás történik, ami arra enged következtetni, hogy a tettes nem azonos sem az apával, sem a halott gyerek egykori úszótanárával. Nicknek meg kel találnia a valódi gyilkost, és egyben önnön érzelmeivel is meg kell küzdenie, hiszen személyes érintettsége van: gyerekkorában valaki elrabolta az öccsét, az illető viszont később szabadlábra került, azóta pedig levelekkel és olykor személyesen is zaklatja a rendőrt.

Háttér:

Sokan gondolhatják úgy (nyilván az olykor felbukkanó híradós anyagok miatt), hogy pedofil gyilkosok főleg Belgiumban kószálnak (lásd pl. Marc Dutroux-t), a valóságban azonban az egész világon előfordultak ilyen esetek; Dél-Amerikától Franciaországon át egészen Ázsiáig számtalan országból vannak feljegyzések.

Le kell szögezni, hogy a pedofília korántsem modern jelenség, az emberi történelem során többször is (pl. az ókori Görögországban) volt "bevett szokás" szexuális kapcsolatot létesíteni nemileg éretlen fiatalokkal, mai értelemben viszont súlyos személyiségzavarként tekintenek rá, amely nem lehet része a normális szexuális viselkedésnek.
A pedofil hajlamok nem minden esetben járnak erőszakos tettekkel, "a legtöbb mai társadalom azonban devianciának minősíti, és ennek megfelelően szankcionálja" (forrás: Horzsa Gergely, Pedofília Magyarországon), a tudomány viszont máig nem tudta egyértelműen meghatározni, hogy a pedofília betegség-e, vagy bűncselekmény. Nem egyszerű tehát a kérdés, de a belgák sajnos épp eleget tudnak róla, hogy filmet készítsenek belőle.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Gyorsan meg kell jegyeznem, hogy egy "átlagos" thrillerhez képest azért Hans Herbots rendezővel sem szaladt el a ló, tehát nem mutat semmilyen erőszakos cselekményt durván naturalista stílusban, szóval a De behandeling ilyen szempontból nem "több", mint mondjuk A bárányok hallgatnak, ugyanakkor mégis megvalósít olyasmiket, melyekkel garantáltan nem találkoznánk pl. egy amerikai filmben, ahol a gyerekre "érinthetetlen szentekként" tekintenek. Oké, talán foghatnak fegyvert a kezükbe, sőt akár meg is ölhetnek valakit, de egész biztosan nem mutatják őket alsónadrágban, összeverve, megkötözött végtagokkal egy boncasztalon feküdve.

Részemről nem érzem úgy, hogy ez "ízléstelenség" vagy túlzás lenne, mert ehhez a komoly történethez szükségesnek gondolom az ilyenfajta realista ábrázolást, és attól, hogy más rendező a magasabb nézőszámok reményében esetleg "el akarná kendőzni" a tényeket, azok még nem válnának kevésbé valóságosabbá. Ilyen dolgok sajnos előfordulnak akkor is, ha valaki nem akar tudomást venni róluk, és ha egy filmes halott kisgyerek látványa kell ahhoz, hogy a már túlságosan megemelkedett ingerküszöbű nézők szembesüljenek ezekkel, akkor legyen így, mert ez kell a szükséges hatás eléréséhez. Amíg nem válnak öncélúvá, nagyon is van helye az ilyen jeleneteknek.

A rendezési és az operatőri stílus európai, és a szereplők sem azok a megszokott amerikaimogyoró-fejű sztáralkatok, szóval ez egy jellegzetesen "nem hollywoodi" film, ami le akar nyűgözni, netán direkt sokkolni.

Az atmoszféra nyomasztó, sok az arcközeli, kevés a zene, a cselekmény pedig több szálon, párhuzamosan is fut, a néző ezért sokszor hamarabb tud meg valamilyen fontos információt, mint Nick, ami folyamatos feszültséget hoz létre.

A szereplőkkel és általában az alaphelyzettel remélhetőleg minél kevesebben tudnak azonosulni, ám a filmélményhez nincs is szükség arra, hogy az ember a saját bőrén tapasztalja meg a látottakat.

A szereplők mind magas színvonalon játszanak; Geert Van Rampelberg, Ina Geerts, Johan van Assche, Ingrid De Vos és Dominique Van Malder alakítása természetes, hiteles, fölösleges maníroktól mentes.

Átlagos zsarufilmnek is lehetne nevezni a belga De behandelinget, amelyben a főszereplő szinte már megszállott módon el akarja kapni a tettest, hogy ezzel saját lelkét is megnyugtassa, ám amíg eljut a megoldásig, sok akadályt kell leküzdenie. Ráadásul hiába a "hepiend" (mert igen, végül megkerül az igazi elkövető), a néző számára marad egy aggasztóan nyitott kérdés, ami a film után sem fogja nyugodtan hagyni.
Néhol kicsit tévéfilmes hatású a produkció, ám a tempó végig feszes, a téma pedig nagyjából folyamatosan aktuális, így a film megtekintése bármikor