Ong-Bak 2-3.

Ong Bak 2.

A rajtaütéshez hasonlóan ennek sincs története, de még annyi sem, mint a kommandósmozinak. Tony Jaa-n egyre kevesebb az izom, de ettől még vitathatatlanul ő Ázsia egyik legjobb harcművész-színésze (a hangsúly persze a harcművészen van). A bunyók koreográfiája parádés, a fényképezés is szép, viszont egy majd' 2 órás film kicsit sok egy buddhista tanmeséhez, márpedig itt erről van szó.

Ong Bak 3.

A második részhez képest már nem csak forma van, de végre tisztességes tartalom is. Igaz, megint egy buddhista példabeszédről van szó, amit Tony Jaa két órában mesél el, de legalább most ezzel épkézláb gondolatokat is képes ébreszteni - még egy nyugati gondolkodású nézőben is.

Jóval kevesebb a bunyó (szerencsére, mert így nem szorul háttérbe a mondanivaló), ellenben a koreográfia még mindig elköveti azt a tipikus hibát, amit pl. Jackie Chan soha nem tenne: míg a főhős az előtérben csépel valakit, addig a háttérben a többi rosszfiú ide-oda ugrál, de eszükben sincs egyszerre támadni.

A fényképezés továbbra is kiváló, a zene viszont sok helyen nem adekvát (mit keres egy modern elektromos gitár-szóló egy XV. sz.-ban játszódó történetben?).

Összességében a harmadik rész jobb az elődjénél.