2017. február 6., hétfő

SKAM (1. szezon)

Ez egy norvég tinisorozat, hasonló a mi Kölyökidőnkhőz, esetleg az ultragagyi Éjjel-Nappal Budapestünkhöz. Utóbbitól attól különbözik, hogy ez rendesen meg van írva, és tehetséges fiatal színészek játszanak benne.

Perpillanat a fél világ odavan a SKAM-ért, és nem is ok nélkül, hiszen aktuális, rendkívül hiteles és életszerű, valóban a fiatalok hangján szól a fiatalokhoz, nincsenek benne sem műdrámák, sem öncélú túlzások, ráadásul a szériát hozzáigazították a tinik médiafogyasztási szokásaihoz, így egyáltalán nem muszáj leülniük a tévé elé, ha látni akarnak egy új részt.

Az egyetlen "gond" csupán az, hogy ha az ember idősebb a célközönségnél (leginkább felnőtt), akkor nem nagyon fogja már magáénak érezni Eva, Jonas, Noora, Vilde és a többiek problémáit, de persze ettől nyugodtan visszaemlékezhet azokra az évekre, amikor még tényleg az volt a legfontosabb az életében, hogy ki kivel jött össze egy buliban, és ki kit csalt meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése