Masaan

A masaan egy szanszkrit eredetű hindi szó - shmashaan - módosított változata. Jelentése: krematórium, de nem a mi nyugati értelmezésünk szerint, hanem egy jellegzetes indiai temetkezési formára utalva, amikor a szent folyó, a Gangesz partján egy rituálé keretében elégetik a holttesteket. Ezt a rendkívül nehéz, embertelen munkát az alacsonyabb kasztba tartozók végzik, és mivel az indiai kasztrendszer mind a mai napig alapvetően határozza meg a szubkontinens társadalmi tagozódását, rövid távon nem is várható ennek megváltozása, noha régóta napirenden van a fejlődést akadályozó, az embereket a születésük óta megbélyegző szisztéma felszámolása.

Két, párhuzamos szálon folyik a történet; az egyikben az egyetemista lány, Devi, beleszeret az osztálytársába. Egy hotelben vannak, amikor rájuk tör a rendőrség, és mialatt a felügyelő a telefonjával a lány vallomását videózza, a fiú bezárkózik a fürdőszobába, ahol öngyilkosságot követ el. A rendőr ezután zsarolni kezdi Devi apját, hogy fizessen neki több százezer rúpiát, különben nyilvánosságra hozza a felvételt.

Hogy segítsen előteremteni a pénzt, a lány félbehagyja tanulmányait és munkát keres, végül az állami vasúttársaságnál helyezkedik el, de közben az a terve, hogy felkeresi a meghalt fiú szüleit, hogy bocsánatot kérjen tőlük. Útja végül Allahabadba vezet, ahol a Gangeszbe dobja a korábban a fiútól kapott, de soha fel nem bontott ajándékát.

A másik szál főszereplője egy Deepak nevű fiatal férfi, aki a halottégetők kasztjából származik, és ahhoz, hogy ebből kitörhessen, építésznek tanul. A főiskolán találkozik Shaaluval, akivel egymásba szeretnek, noha a lány magasabb társadalmi szinten áll, ennek ellenére elhatározzák, hogy összeházasodnak, feltéve, ha a fiú szerez egy jó munkát. Nem sokkal később azonban Shaalu életét veszti egy balesetben, holttestét pedig éppen annál a krematóriumnál készülnek elégetni, ahol Deepak családja is dolgozik.

A fiatalember teljesen összetörik, mikor felismeri szerelmét, de barátai meggyőzik, hogy folytassa a tanulást, nem sokkal később pedig állást kap a vasútnál Allahabadban, ahol egy nap a Gangesz partján meglátja Devit. A két gyászoló fiatal együtt indul csónakon Sangamba, ahová a hagyomány szerint legalább kétszer kell elutazni: először egyedül, másodszor pedig valakinek a társaságában.

Az átlagos indiai filmekhez képest - melyek nem ritkán három órásak, vagy akár hosszabbak - a Masaan 120 perces sincs (mert pl. elhagyták a táncbetéteket), emiatt talán a nyugati típusú filmekhez szokott néző sem fogja halálra unni magát tőle, noha a cselekmény kicsit lassan folyik, de azért folyamatosan halad előre.
A lényeg úgyis a mondanivalóban rejlik, amit mifelénk valószínűleg nem sokan fognak érteni, na, nem azért, mert a nézők buták volnának, egyszerűen csak erre ismeretlen fogalom a kasztrendszerből fakadó társadalmi tagozódás és egyenlőtlenség, és az a fajta “erkölcsi kódex”, melynek értelmében egy gyermek felelősséggel tartozik a családja becsületéért.

Az amerikai és európai kultúrában semmi kivetnivaló sincs abban, ha egy lány a fiújával akar szerelmeskedni (pláne házasság előtt), ám a világ más részein ez minimum erkölcstelenségnek számít, néhol pedig halállal is büntethető.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezt a témát semmiképp sem szabad a mi nyugati erkölcsi mércénk szerint vizsgálni, sem lenézni egy szokást, csak azért, mert az különbözik a miénktől, ugyanakkor - általában véve - mégis csak van abban valami helytelen, de legalábbis furcsa, hogy 50-60+ -os férfiak akarják megmondani, hogy szerintük mi a helyes, és másoknak hogyan kellene élniük.
A Masaan rendezője nem foglal egyértelműen állást, bár elég nyilvánvaló, hogy mi lehet a véleménye, mégis inkább a nézőre bízza a konzekvenciák levonását, anélkül, hogy a szájukba rágná a saját álláspontját.

Neeraj Ghaywan fiatal férfiként már egy új Indiát képvisel, átalakuló erkölcsi normákkal, melyek talán spontán belső igény, vagy akár külső körülmények hatására kezdtek lazulni. Bárhogy is, napjaink Indiája - mint ahogy egyetlen más ország sem - nem vonhatja ki magát a változás alól, hiszen a jövőben a ma fiataljai fognak élni, nem pedig a testiségtől “rettegő” erkölcs-csőszök, akik alkalmasint hajlamosak a vallás nevében elfeledkezni arról a tényről, hogy az ember biológiai lény, és mint ilyen, rendkívül erős benne a társ utáni vágyakozás és a nemi ösztön, amit nem lehet holmi tiltással megszüntetni, “kikapcsolni”.

A boldogtalan fiatal szerelmesek története amúgy ismerős lehet különféle mesékből, mítoszokból és legendákból, szóval egyáltalán nem kizárható, hogy a forgatókönyvíró netán valamelyik indiai Védából vette az alapötletet, azt ültette át napjainkba, modernizálta és aktualizálta.

Az édesbús, jellegzetesen nem nyugati típusú filmek kedvelői biztosan kedvüket tudják lelni a Massanban, de azok számára is érdekességet jelenthet, akik valami nem hollywoodi "romantikus drámára" kíváncsiak.