2015. május 4., hétfő

Eszeveszett mesék

Groteszkbe hajló, jókora adag fekete humorral operáló, erősen társadalomkritikus szkeccsfilm Argentínából, melyben húzónévként feltűnik Ricardo Darín is, nem mellesleg pedig a 2015-ös Oscar-gálán a legjobb idegennyelvű film kategóriájában indult, és bár az aranyszobrocskát végül más kapta, hazájában csaknem az összes fontos díjat besöpörte, köztük az Argentin Filmakadémia elismeréseit, de a nagyvilág számos fesztiválján is tarolt.

A történet:
Na, az éppenséggel nincs, hiszen szkeccsfilmről beszélünk, ezért aztán az egységes cselekmény is hiányzik, ehelyett rövid történetek elevenednek meg egymás után, melyekben egyetlen közös van: a szereplők mindegyike olyan helyzetbe kerül - rajta kívül álló okok miatt, vagy hirtelen elhatározás következtében - amikor saját kezébe kell vennie az dolgok irányítását, ezzel pedig olyan események láncolatát indítja el, melyek alapvetően befolyásolják az életét.

Meghökkentő mesék reloaded
Egy repülőgép beszélgető utasai, akikről kiderül, hogy valamilyen módon mind kapcsolatban álltak egy Pasternak nevű emberrel, de mire rájönnek, miről van szó, már késő.
Egy pincérnő, aki a zuhogó esőben betérő vendégben fiatalkorának megkeserítójére ismer, a sötét múltú szakácsnő pedig patkánymérget ajánl neki a bosszúhoz.
Egy Audis ficsúr, aki a semmi közepén beszól egy másik sofőrnek az országúton, mire őrült párbaj alakul ki köztük.
Egy robbantási szakértő, aki lánya szülinapjára igyekszik, de elvontatják az autóját, a parkolócég ügyfélszolgálata pedig annyira kiakasztja, hogy végzetes lépésre szánja el magát.
A gazdag család sarja sportkocsijával elüt egy terhes nőt, de segítségnyújtás nélkül tovább hajt. Apja és annak ügyvédje próbálja menteni a menthetőt, ennek jegyében pedig rá akarják venni a gondnokot, hogy félmillió dollárért vállalja magára a baleset okozását.
Egy esküvőn az újdonsült feleség rájön, hogy a vendégek között ott ül férje korábbi szeretője, ezen pedig annyira kiborul, hogy eleinte nem tudja, mit tegyen, később azonban elhatározza, hogy pokollá fogja tenni a férfi életét, amíg az öngyilkosságot nem követ el, és így minden vagyonát ő örökli.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:
Szép fényképezés, néhány érdekes beállítás (pl. csatornafedél alól, a réseken át), folyamatos, egységes tempó, és olyan morbidság jellemzi a film két óráját, amelyhez hasonlót például Quentin Tarantino szokott jobb pillanataiban művelni.
A mondanivaló mindegyik kis "példamese" esetében ugyanaz: éppen csak egy csepp választja el az embereket attól, hogy besokalljanak és leszámoljanak egymással, az életüket megnehezítő bürokráciával, elégtétel vegyenek minden sérelemért stb.
Az a bizonyos "egy patkószeg miatt"-vonulat is könnyen felfedezhető, különösen a robbantási szakértő történetében, amikor az autója elvontatása egész eseménylavinát indít el.
Mivel mindegyik epizódnak Damián Szifron volt az írója-rendezője, a stílus nem csapong, nincsenek jobb-rosszabb, unalmasabb-izgalmasabb részek, az "élmény" tehát végig ugyanazon a szinten halad.
A színészek kivétel nélkül remekelnek, legyen szó a már említett Ricardo Darínról, akár a felénk kevésbé ismert szereplőkről.


Nagy adag feszültség lakozik az emberekben, és ez nem csak Argentínára igaz. Vajon mi kell még ahhoz, hogy a nép egyszerű gyermeke kirúgja maga alól a széket, és felkiáltson, hogy "Elég volt!"?
Az Eszeveszett mesék egyrészt tipikus, másrészt jópofa parabola napjaink abszurditására, ami az élet lényegében minden területén tapasztalható, ezért Damián Szifron alkotása egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése