2014. szeptember 26., péntek

Batman Beyond


A DC Comics és a Warner Bros. Animation egyik legérdekesebb közös vállalkozása 1999-ben indult útjára, és az olyan, korábbi animált szériák örökségét vitte tovább, mint a Batman - A rajzfilmsorozat és a Superman - A rajzfilmsorozat -, ill. előkészítette a Justice League-et.

Az Európában Batman of the Future címen is ismert, két Emmy-díjat nyert sztori sok téren szakított a megszokott denevéres "hagyományokkal", például úgy, hogy a cselekmény jó 35 évvel játszódik a The New Batman Adventures (tehát a Batman TAS harmadik szezonja) után.


A futurisztikus, 2039-es Gotham City már nélkülözi a korábbi szériákra jellemző art deco és dark deco stílusokat, helyettük a legmodernebb építészeti irányzatok az uralkodók. Ez a város neonfényektől villog, és vad elektronikus zenétől hangos, repülő járművek cikáznak a sudár felhőkarcolók között, az emberek pedig az ilyen környezethez illő ruhákat és frizurákat viselnek.
Leginkább talán a japán animék scifi-metropoliszaihoz lehetne hasonlítani ezt a világot, pl. a Ghost in the shell vagy az Akira Neo Tokiójához, de a Szárnyas fejvadász formatervei is bizonyosan megihlethették a látványtervezőket.


Ám nem csak a külsőségekben vannak alapvető változások; a modern, fejlett technikájú korszak maga után vonta a társadalom átalakulását is, ami minden területen jelen van: nagyvárosi és fiatalkori bűnözés, drogok, ipari és radioaktív szennyezés, közöny, kapzsiság, korrupció, és hatalomvágy.
Szintén radikális változás, hogy Batman álarcát immár nem Bruce Wayne, hanem egy tinédzser fiú viseli, ill. a Denevérember egykori ellenségei is eltűntek; Joker nevét például egy erőszakos utcai banda vette fel, de a vihogó őrültre már alig emlékszik valaki.


Az alkotók (köztük természetesen továbbra is Bruce Timm-mel) szándékának megfelelően a cyberpunk stílus át és átszövi az egyes epizódok történeteit, szembeállítja az embert, a technikát és a tudományt, vizsgálja az egymásra való hatásukat a nagyvárosi léttel, ami összességében egy meglehetősen sötét és baljós világot vázol fel a nézőknek.

A szereplők között régi és új karakterek egyaránt megtalálhatók:


Bruce Wayne 2019-ben hagyott fel végleg az álarcos hősszereppel, miután utolsó akciója során szívinfarktust kapott, és kénytelen volt pisztolyt használni egy bűnöző ellen. Ezután megfogadta, hogy soha többé nem ölti magára a kosztümöt, és lezárta a Denevérbarlangot. Teljesen elvonult a világ elől, egyedül él a kastélyában, egyetlen társa Ace nevű, hűséges kutyája. Vállalata, a Wayne Enterprises időközben fuzionált a Powers Technologyval, így jött létre a Wayne-Powers nevű óriáscég, melynek Bruce a kisebbségi tulajdonosa.


Terry McGinnis egy 17 éves középiskolás, aki korábban kisebb-nagyobb zűrökbe keveredett, megjárta a javítóintézetet is (azért nem a börtönt, mert még túl fiatal volt). A fiatalember apja a Wayne-Powers elnökének kétes üzlete során veszíti életét, így Terry magára marad anyjával és öccsével. Az apja gyilkosai után nyomozó fiút a Jokerek egy alkalommal a Wayne-kastélyig üldözik, ahová bemenekülve Terry felfedezi az idős férfi titkát. Hogy bosszút állhasson az apja haláláért, ellopja a denevérjelmezt, és sikerül is elkapnia a tetteseket. Bruce Wayne később tanítványául fogadja a fiút, ő lesz az új Batman, "hivatalosan" pedig az asszisztenseként dolgozik az iskola mellett.


Dana Tan Terry barátnője és osztálytársa a Hamilton Hill (Gotham egykori polgármestere - lásd a Batman TAS-t) Középiskolából. Apja nem különösebben boldog, amiért lánya egy "balhés" kölyökkel jár, de nem tiltja el őket egymástól.
Dana nem örül neki, de megérti, hogy Terry olykor magára hagyja, mert "sürgős dolga" akad Bruce Wayne megbízásából - viszont fogalma sincs barátja maszkos alteregójáról. Bár szakítástól nem kell tartaniuk, de a lány utálja, amikor Terry az utolsó pillanatban lefújja egy randevújukat, elkésik, vagy meg sem jelenik.


Maxine "Max" Gibson Terry és Dana osztálytársa. Nagyon okos és talpraesett lány, rendkívüli jártassággal rendelkezik a számítógépek használatában, ezen felül erősen érdeklődik Batman iránt, és pusztán csak összegyűjtött és kielemzett adatok alapján rájön, hogy Terry és a Denevérember ugyanaz a személy. Miután megtudja a fiú titkát, amolyan külső segítőjévé lép elő, egyrészt amikor fedezni kell Dana előtt, másrészt meg ha elő kell bányászni valamilyen fontos információt az internetről vagy akármilyen számítógépes hálózatról. Éles esze és makacs kitartása miatt nem egyszer kerül bajba, ám érdemeit még az öreg Wayne is elismeri idővel.


Barbara Gordon volt Batman utolsó társa (Batgirl), ill. egy ideig a szerelme is. Apja, Jim Gordon után ő is rendőr lett, később felügyelővé léptették elő, és fokozatosan eltávolodtak egymástól Wayne-nel, majd férjhez ment a gothami körzeti ügyészhez, Sam Younghoz.
Bár nem ért egyet azzal, hogy Wayne egy újabb fiatalt von be az "ügybe", többször is segít az új Batmannek, ugyanakkor állandóan figyelmezteti, hogy maradjon ki a rendőrségi ügyekből.

Igencsak átalakult az ellenfelek tábora, ami annak is köszönhető, hogy a régi ellenségek eltűntek (pl. a Pingvin, a Rébusz stb.), és közben alaposan megváltoztak, átalakultak a bűnözési szokások is, így az új Batmannek már újfajta, modern bűnözőkkel kell szembeszállnia:


Derek Powers egy korrupt üzletember, a Wayne-Powers elnöke. A cég kifejlesztett egy mutagenetikus ideggázt, amit fegyverként akartak értékesíteni Bruce Wayne tudta és engedélye nélkül, ám a vállalat egyik alkalmazottja megtalálta az erre vonatkozó információkat, amiket átadott megőrzésre Warren McGinnisnek, akit később emiatt megöltek. Fia, Terry, immár Batmanként rajtaütött Powersen, eközben az egyik konténer felrepedt, a kiáradó gáz pedig hatalmas dózisban érte a férfit. Hogy semlegesítsék a gázt és megmentsék az életét, Powerst radioaktív besugárzásnak tették ki, teste ennek hatására átalakult: erősen radioaktívvá, áttetszővé és zöldesen világítóvá vált.
Speciális, mesterséges bőrrel és sminkkel időlegesen be lehet fedni Powers testét, ezzel eltitkolható az állapota, ám ez a "borítás" egyre rövidebb idő alatt elbomlik, ahogy a férfi testében lévő sugárzás és hő elpusztítja annak anyagát.


Spellbinder egy régi Batman-ellenfél; a '60-as évek képregényeiben tűnt fel először. Modern formájában egyfajta "keveréke" a Madárijesztőnek és az Őrült kalaposnak. "Civilként" ő Terry iskolájának pszichológusa, aki egy szemet formázó, fényes gömb segítségével teremt illúziókat, miközben áldozatait hipnotizálja. Azért lett álarcos bűnöző, hogy bosszút álljon az elkényeztetett, gazdag fiatalokon, akik lenézik őt. Egy alkalommal azt az illúziót keltette Barbara Gordon és a rendőrök elméjében, hogy Batman megölt valakit, máskor pedig kallódó fiatalokat vett rá, hogy lopjanak neki - miután pszichológiai és fizikai függést alakított ki bennük egy rendkívül fejlett virtuálisvalóság-szimulátorban.


Az Inque nevű alakváltó nőről nem sok háttér-információt lehet tudni, de annyit igen, hogy valamikor a múltban egy mutagenetikus kezelés hatására megváltozott a testének szerkezete, ami így folyadékszerűvé vált - leginkább a tintához hasonlít (nyilván a kék színe miatt is). Ettől kezdve dolgozott profi bűnözőként, betörőként, szabotőrként és esetenként bérgyilkosként - hiszen gyakorlatilag bármilyen helyre képes bejutni, akár egy repedésen keresztül, vagy az ajtó alatt.
Bár látszólag nem lehet legyőzni, hiszen megfogni sem lehetséges, Inque-nek van egy gyenge pontja: vízzel "hígítva" elveszíti testének kohézióját, de a lefagyasztás is hatékony eszköz ellene. Ilyen esetekben egy mutagenetikus anyagot tartalmazó injekcióra van szüksége, hogy visszanyerje régi formáját.



Walter Shreeve, alias Shriek eredetileg hangtechnikus volt, aki minden vagyonát a cégébe fektette, míg a csőd szélére került. Derek Powers karolta fel, akinek támogatása mellett megalkotott egy különleges öltözetet, amelybe hanghullámokat kibocsátó generátorokat épített. Szándékai szerint az építőiparban hasznosította volna a találmányát, ám Powers fegyverként tekintett a ruhára, és felszólította, hogy ölje meg vele Bruce Wayne-t. Az akciót Batman meghiúsította, így a férfinak menekülnie kellett.
Elkeseredettségében és haragjában bosszút akart állni Batmanen, az összecsapásuk alkalmával pedig elnémította a környezeti hangokat a sisakjában, miközben felerősítette a hátterét, hogy kiszúrhassa a Denevérember lépéseit. Harc közben a sisak megsérült, és a maximálisra felerősített környezeti zajok tartós halláskárosodást, süketséget idéztek elő Shriekben.



A Royal Flush Gang nevet több csapat is viselte az évek során, általában családok. A jelenlegi Gang az arisztokrata Walker-família tagjaiból áll: King, Queen, Ten, Jack, valamint Ace, aki egy android.
A csapat minden tagja a francia kártya pikkjét viseli a ruháján vagy a fegyverén, ill. a kártyalapnak kinéző "röpdeszkájukon" is ez a motívum látható. Nem rendelkeznek különleges képességekkel (kivéve Ace, akinek emberfeletti ereje van), de igen fejlett technikájú eszközökhöz van hozzáférésük, ill. jártasak a fegyveres és pusztakezes közelharcban is.
Melanie Walker, vagyis Ten, miután megismerkedik Terryvel (nem tudja, hogy ő Batman), elkezdi átértékelni korábbi életét, és hajlandó felhagyni bűnözői karrierjével.



Curaré az azonos nevű, dél-amerikai mérgező növény után lett elnevezve, valódi nevét azonban homály fedi. A kék bőrű nő a Bérgyilkosok Szövetsége (Society of Assasins) nevű titkos szervezethez tartozik. Ez a csoport arról ismert, hogy még egyetlen tagja sem hibázott soha. Egészen addig a napig, amikor Batman nagy nehézségek árán, de végül sikeresen megvédte a gothami körzeti ügyészt Curaré támadásától, akinek ezek után menekülnie kell, miután a szervezet szabályai szerint aki hibázik, az meghal.
A nő arcát sohasem lehet látni, noha egyszer leesik a fejéről a csuklyája, Batman pedig elszörnyed a látványtól, ebből sejthető, hogy a bérgyilkos kinézete meglehetősen visszataszító. (A sorozat alkotói amúgy terveztek arcot Curarénak, de az nem látható egyik epizódban sem, ahol a nő feltűnik.)
Curaré soha nem szól egyetlen szót sem, ő a néma gyilkos, fegyvere egy borotvaéles kard, valamint lényegében az egész teste, miután magas fokú harcművészeti ismeretekkel rendelkezik.


A Stalker néven ismert férfi valódi személyazonossága szintén nem ismert. Annyi biztos, hogy afrikai, és a világ egyik legjobb nyomkövetője, ill. vadásza, akit egyszer legyőzött egy fekete párduc, emiatt ki kellett cserélni a férfi egész gerincét. A fájdalmas műtétet követően Stalker reflexei, ereje, ügyessége és érzékei emberfeletti szintre emelkedtek. Miután már alig talált kihívást a vadászatban, depresszióba zuhant, ám amikor meghallotta, hogy Batman újra feltűnt, a nyomába eredt, mert hite szerint a Denevérember egy örök életű lélek, ami minden emberöltőben testet ölt, és mint a legvégső préda, értelmet adhat az életének.
Batman nehezen, de végül legyőzte ellenfelét, akit látszólag halálra gázolt egy vonat, ám Stalker később visszatér, és egy kormányügynökség tagjaként Batman szövetségesévé válik, hogy együtt fogjanak el egy veszélyes bűnözőt.


Willie Watt alacsony, sovány, szemüveges, félszeg fiú volt Terry középiskolájában, akit rendszeresen piszkáltak a nagyobb, erősebb srácok, a lányok pedig állandóan kigúnyolták. Apja, az építőipari munkás is lekicsinylő véleménnyel volt róla, mert Willie folyton csak tűrt, de sosem ütött vissza. A fiúnak végül elege lett a megaláztatásokból, és bosszút esküdött; ellopta az apja egyik építkezésén dolgozó óriásrobotot, amivel épületeket szoktak lebontani, és a gépet irányító neurális interfésszel célba vette az őt legjobban "kínzó" fiú sportautóját, amit ócskavassá préselt.
Batman közbeavatkozása során a robot egyik karja hozzáért egy nagyfeszültségű vezetékhez, aminek eredményeképp Willie-t áramütés érte, miközben rajta volt a vezérlőegység; ettől kezdve telepatikusan is képes lett irányítani a hatalmas gépezetet.
Később Willie javítóintézetbe került, ahol alaposan kigyúrta magát, és telepatikus ereje is megnövekedett; immár telekinézissel is kiegészült, és nincs már szüksége semmiféle külső eszközre, hogy bármit megtegyen.



Érdekesség, hogy az első Batman több, régi ellenfelét is megemlítik, vagy akár fel is tűnnek, így például Bane, akiről kiderül, hogy az anyag, amivel megnövelte fizikai erejét, annyira káros volt a szervezetére, hogy most már csak egy gépek által életben tartott, vegetáló emberroncs.


Egy epizódban Victor Fries, alias Mr. Fagy is szerepel, akinek egyetlen életben maradt testrésze, a feje évtizedeken át volt elzárva, amíg a Wayne-Powersnél új testet klónoznak neki egy olyan kísérlet keretében, ami Derek Powers állapotára próbál gyógymódot találni.



Talia Al Ghul is visszatér. Apja, Ra's végképp meghalt, miután egy múltbéli sérülését már a Lázár-kúttal sem tudta meggyógyítani. A jó útra tért Talia felajánlja Bruce-nak, hogy megfiatalítja - ugyanúgy, ahogy saját magát is már évek óta. A férfi vele tart, ám hamarosan kiderül, hogy a nő nem az, akinek mondja magát - a fiatalító hatás Wayne-nél pedig csak átmeneti.




Az új Batman a modern környezethez immár sokkal jobban illő álruhát visel, amit Bruce Wayne is hordott utolsó, aktív éveiben.
Az új ruha nem csak "sima" öltözék, hanem egy fejlett elektronikájú harci viselet, amit Wayne azért tervezett, hogy ellensúlyozni tudja vele lassuló reflexeit és erejét. A ruhában vannak beépített mini-sugárhajtóművek, és automatikusan kinyíló-becsukódó siklószárnyak, így a gyors helyváltoztatáshoz már nem szükséges különféle kilőhető köteleket és drótokat használni, az öltözet viselője "önerőből" is képes repülésre. A hegyes fülű maszk megmaradt, de eltűnt a denevérszárnyra emlékeztető köpeny.
A ruha alapfelszerelései közé tartoznak a kesztyűben lévő kiereszthető és visszahúzható mászókarmok, rádióadó-vevő, álcázó, többféle tartományban (pl. infravörös, UV) látni képes optikai szűrők, számítógép stb. Természetesen a ruha emberfeletti erőt is biztosít a viselőjének, ill. nagymértékben ellenáll a fizikai behatásoknak, pl. tűznek, lövedékeknek stb.


Amikor Batmannek nagyobb távolságokat kell megtennie, akkor továbbra is a Batmobile-t használja, ami viszont már nem autó, hanem egy leginkább valami kisméretű vadászgéphez hasonló, repülő jármű - ennélfogva a Batwing nevű repülőre már nincs szükség.
Az új Batmobile elektronikusan kapcsolódik össze a denevérruhával, rendkívül gyors és fordulékony, és persze szintén fel van szerelve számos eszközzel és fegyverrel. Ebben is van álcázó, így bármikor képes felvenni akármilyen jármű holografikus alakját, vontatókábeleivel egy autót is fel tud emelni, ill. távirányítható az öltözék számítógépes rendszerén át.



A sorozat zenei világa drasztikusan eltávolodott a korábbi szériákétól, nyoma sincs szimfonikus hangzásnak vagy akusztikus hangszereknek, ehelyett a rockos, metálos és technós stílus a jellemző, azon belül is az elektromos gitár hallható a leggyakrabban.
A főcímzenét Kristopher Carter írta, és annyira tetszett az alkotóknak, hogy minimális változtatások mellett, csaknem ugyanabban a formában hallható, amiben Carter elküldte azt demóként - noha eredetileg nem ezt szánták opening theme-nek.
A főcím leginkább a már említett animékra emlékeztet. Rövid, alig egyperces, de rendkívül dinamikus és hangulatos, amiben - eltérően az átlagos rajzfilmfőcímektől - nem a sorozat epizódjainak válogatott jelenetei láthatóak, hanem kifejezetten az intróhoz készített képsorok. A nyitány mindhárom szezonban ugyanaz.



Természetesen megjelennek a főszereplők, ill. külön kihangsúlyozzák a tinédzsereket, hiszen túl azon, hogy a szériának ők a célközönsége, az egyes részekben sokszor esik szó e korosztály problémáiról, életérzéséről.


A szinkronhangok között ismét csak találunk ismert neveket:

Will Friedle - Terry McGinnis
Kevin Conroy - Bruce Wayne
Lauren Tom - Dana Tan
Cree Summer - Max Gibson
Továbbá:
  • Tery Garr (Mary McGinnis - Terry anyja)
  • Stockard Channing (Barbara Gordon)
  • Seth Green (Nelson Nash - Terry osztálytársa)
  • Bruce Timm (J-man - a Jokerek vezére)
  • Brian George (Dr. Bonjahri)
  • Henry Rollins (Mad Stan)
  • George Lazenby (King)
valamint
  • Clyde Kusatsu
  • William H. Macy
  • George Takei
  • Rachael Leigh Cook
  • Robert Davi
  • Linda Hamilton
  • Stacy Keach
  • Stephen Baldwin
  • Ed Begley Jr.
  • Tim Curry
  • Ice-T
  • Mark Hamill
  • Robert Patrick
  • Kurtwood Smith
  • CCH Pounder
  • és Frank Welker (ő Ace, Bruce Wayne kutyája)

A korábbi sorozatokra jellemző finoman erotikus vonal most egy kicsit háttérbe szorul, noha így is szép számmal akadnak miniszoknyás, testhezálló ruhát viselő, fiatal lányok, ill. továbbra is hangsúlyos, hogy a rendőrök soraiban is láthatóak nők.




A jövőbeli Batman kalandjaiból egyetlen egész estés rajzfilm készült 2000-ben, címe: Batman Beyond - Return of the Joker.



Joker 35 év után bukkan fel ismét Gothamben, de Bruce Wayne szerint egy csalóról van szó, hiszen látta a Jokert meghalni az utolsó összecsapásukkor - az igazság viszont ennél sokkal döbbenetesebb.
Érdekesség, hogy rajzfilmhez képest sok az erőszakos jelenet, emiatt előbb egy "gyerekbarátabb" verzió jelent meg, amit nem sokkal később követett a vágatlan, eredeti változat. Joker szerepében továbbra is Mark Hamill hallható.




A jövőbeli Batman kalandjai már az animált széria idején elkezdődtek, ill. annak befejezése után is folytatódtak képregényben. 1999-től egészen napjainkig jelennek meg hosszabb-rövidebb sorozatok.



2014 elején, a 75 éves Batman-évforduló alkalmával készült egy rövidfilm, melyben Terry és Bruce az elmúlt évtizedek Denevérembereivel, pontosabban azok megjelenését utánozó robotokkal csapnak össze.

A teljes sorozat összesen ötvenkét részből áll, melyek - szintén hasonlóan a korábbi sorozatokhoz - nincsenek egymással szoros összefüggésben, de persze az időrendileg későbbi epizódokban akadnak utalások korábbi eseményekre, de alapvetően továbbra sincs egységes kerettörténet. Ebben az esetben is érdemes néhány részt kiemelni:



A The Eggbaby című rész a helyzetkomikuma miatt válik egyedivé. Terry és az osztálytársai a családi ismeretek óra keretében kapnak egy-egy interaktív robottojást, ami úgy viselkedik, mint egy csecsemő; etetni kell, ringatni, altatni stb., csakúgy, mint egy valódi babát (vö. tamagotchi). Terry kénytelen magával vinni járőrözni, ám egy bűnbanda éppen ezt az éjszakát szemeli ki magának egy rablássorozatra. A teljes rész megtekinthető itt.



Splicers című rész azért figyelemreméltó, mert igen érdekes és jellemző az alaptörténete: újfajta "divat" van terjedőben a fiatalok között; állatok DNS-ével kezeltetik magukat, így különféle állati tulajdonságokra tesznek szert, pl. macskaszemekre, bikaszarvakra, tigrisfogakra és -karmokra stb. Az eljárást végző orvos szerint a módosításoknak nincsenek káros mellékhatásaik, de Batman mégis nyomozni kezd, és gyanúja hamarosan igazolást is nyer. A teljes epizód megtekinthető itt.


A Heroes című rész láttán nyilván nem csak nekem jutnak eszembe a Marvel Comics Fantasztikus négyesének tagjai, amikor feltűnik a Terrific Trionak nevezet csapat. A három tudós szintén egy félresikerült kísérlet folyományaként szerezte emberfeletti képességeit, de Magma, 2-D Man és Freon nemsokára arra is rájön, hogy a baleset nem a véletlen műve volt. A teljes rész megtekinthető itt.



A The Call című dupla-epizódban vendégszerepelnek az Igazság Ligájának jövőbeli tagjai: Superman, Big Barda, Zöld Lámpás, Micron, Aquagirl és Warhawk. Superman meghívja a csapatba az új Batmant, ám valójában egy kémre van szüksége, mivel valószínűsíthetően áruló van közöttük, akinek akciója miatt Micron súlyosan megsebesült. A Liga tagjai egyáltalán nem kedvelik Batmant, aki viszont rövid idő alatt kideríti, ki az áruló, az illetőt megállítani viszont korántsem egyszerű. Az első rész megtekinthető itt, a második pedig itt.


A Batman Beyond kissé talán eltávolodott a hagyományos Batman-univerzumtól, és az is érdekes gondolatkísérlet lenne, hogy vajon Bob Kane és Bill Finger mit szólna legendás képregényfigurájuk ilyetén újragondolásához, ám kétségtelen, hogy a modernizált Denevérember kalandjai remekül sikerültek. Nem csupán a karakter újult meg, de vele együtt a környezet is, ez által pedig egy hihető, élő-lélegző jövőképet teremtettek meg a sorozatot kidolgozó írók és animátorok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése