2014. január 22., szerda

Filmes fegyverek

Amikor az első ősember egy bottal fejbe verte a másodikat, mert annál nagyobb mamutcomb volt, a homo sapiens feltalálta a fegyverrel elkövetett gyilkosságot.
Az ölés erkölcsi mibenlétébe inkább nem megyek bele, helyette viszont foglalkozzunk a fegyverekkel, melyek végigkísérték az emberi történelmet, és elkerülhetetlenül vezető szerepet kaptak a filmekben is. Elsősorban persze az amerikaiak tömik tele a filmjeiket fegyverekkel, hiszen ők ezzel tudnak (jobban) azonosulni, és bár e cikkben nem célom az "ölőszerszámok" népszerűsítése, mégis, a filmekben szereplő szúró- és vágóeszközök, szilárd vagy energialövedéket kibocsátó lőfegyverek között számtalan akad, melyek az évek során kiemelkedtek társaik közül, mert egy bizonyos színész használta őket egy bizonyos filmben, vagy mert a megjelenésük volt annyira különleges, szokatlan, esetleg vicces.



A sötétség serege jó példa arra, amikor egy eredetileg teljesen másra tervezett eszköz fegyverré válik. Ehhez persze kell egy elveszített kéz, na meg néhány gonosz halott, akiket a horrorfilmek egyik legalapvetőbb kellékével, egy láncfűrésszel lehet végleg kicsinálni.



A Star Trek-sorozatokban és filmekben látható klingon bat'leth egy különleges, kétkezes kard, ami szakértő kézben halálos eszközzé válhat. Kialakítása szerint alkalmas szúrásra és vágásra is, az avatatlan használóra nézve pedig ugyanolyan végzetes lehet, mintha egy vérbortól berúgott, ordító klingon rohanna utána egy ilyet lóbálva.



A nuncsaku eredetileg mezőgazdasági szerszám volt, amit a kínai parasztok kezdtek fegyverként használni, hogy megvédjék magukat a fosztogatóktól. A nyugati filmekben talán Bruce Lee kezében tűntek fel először, például A sárkány színre lépben. Állítólag Lee annyira gyorsan mozgott (és nem csak fegyverekkel), hogy a szokásoshoz (24 fps) képest magasabb képfrekvenciával (32 fps) mentek a kamerák forgatás közben, hogy az utólag normál sebességgel vetített képsorokon jobban lehessen látni a színész villámgyors mozdulatait.



A távol-keleti harcművész-mozik között dobogós helyen állnak a nindzsa-filmek, melyek a '80-as évek magyar videókorszakának slágerei voltak. A nindzsa színre lépett, visszatért, volt Amerikai nindzsa is, öltözhettek vörös, fehér és fekete színű ruhába, egy dolog azonban közös volt bennük: a pusztakezes bunyó mellett mindannyian egy rakás tőrt és kardot használtak, na meg a híres dobócsillagokat, ún. shurikeneket, amiket gyerekként mi sem győztünk alumíniumlapokból kifaragni, hogy aztán a könyvespolcba vagy a kertben álló fákba hajigáljuk.



- Nick, add oda neki a tárcádat!
- Minek?
- Mert kés van nála!
- Ne röhögtess! EZ kés!
És még borotválkozni is lehet vele; mindez az első, és legjobb Krokodil Dundee-filmben. A veszélyes szerszámot amúgy egy John Bowring nevű ausztrál fegyverkészítő mester alkotta a film kedvéért.



Freddy Krueger pengés kesztyűje 1984, vagyis az első Rémálom az Elm utcában óta legendaszámba megy a horrorrajongók között. A sajátságos kellék kitalálásához és tervezéséhez egy macska karmai adták az ihletet.



Goldfinger ázsiai jobbkezének híres kalapjában kiélesített fémkarima húzódik, ami akár egy kőszobor fejét is képes lenyisszantani, ha gazdája megfelelően hajítja el - Oddjob pedig ritkán hibázik.



Ennyi szúró- és vágóeszköz után jöjjön valami más. Amikor a Bosszúvágy 3-ban már nincs más megoldás, Charles Bronson elküldet Wildey-ért, aki nem egy személy, hanem egy hatalmas kéziágyú, nevezetesen egy .475-ös Wildey Magnum. Sokatmondó tény, hogy ezt a pisztolyt eredetileg vadászat céljából tervezték, súlya pedig közel két kiló.



A Terminátor 2-ben a T-800-as által használt, lefűrészelt válltámaszú puska egy 1887-es Winchester shotgun.



A film végén Linda Hamilton egy Remington 870 Folding Stockkal lövi a T-1000-est.



A nagy irodaházi lövöldözésnél szerepel egy GE M134 Minigun,



egy M79-es gránátvető,



és egy MM1-es gránátvető.



A jövőbeli háborúban a terminátorok egyik fegyvere egy Westinghouse M95A1 fantázianevű plazmapuska, ami természetesen nem valódi, hanem kellék, alapja egy Calico M960.



Az ötödik elem, Jean-Baptiste Emanuel Zorg és az ő ZF-1-ese. Könnyű. Állítható fogantyú, egyszerre jobb- és balkezes. Négy részre szedhető, nem mutatja ki a röntgen, utcai harcra kiváló. Valamit a tűzerőről: titán utántöltő, 3000 tár, lövésenként 300 golyó. Az ismétlőgombbal - szintén Zorg-találmány - halálbiztos. Egy lövés - az ismétlő az összes többi golyót ugyanoda küldi. És befejezésként a régi jó Zorg-slágerek: rakétavető, nyílvető - robbanó- vagy méregfejjel, nagyon praktikus -, a híres hálóvető, az ellenállhatatlan lángszóró - a kedvencem. És a fináléra: a vadiúj jégkocka-módszer.
Csak a piros gombot ne nyomjuk meg.



- K! Adjon neki is fegyvert!
- Atomizáló. 4-es sorozat.
- Na, végre, ez kell nekem!
- Zajos Tücsök.
- Hé, K... na neee... ne játsszon velem, maga egy 4-es sorozatú atomizélő ágyút kap, én meg egy ilyen tücsökpöcsöt?!
Mindez az első Men In Blackben volt.



Az EXistenZben látható organikus fegyver javarészt csontokból és izomszövetekből áll, lövedéke pedig emberi fog. Szerintem egy zsíros csirkecombra hasonlít.



Here's Johnny! - mondta Jack Nicholson a Ragyogásban, majd egy fejszével kezdte betörni a fürdőszoba ajtaját, hogy elkapja a feleségét. Mivel a színész önkéntes tűzoltóként dolgozott egy ideig, gyakorlott volt az ilyenfajta szekercék használatában, így rövid idő alatt végzett az ajtóval. A díszleteseknek emiatt több, új kellékajtót kellett építeniük, hogy a forgatás során legyen szétvágható "nyersanyag".


Az Amerikai pszichóban Petrick Bateman is fejszét használ, hogy áldozatait megölje. Állítólag Christian Bale-t le akarták beszélni erről a szerepről, mondván, tönkre fogja tenni a karrierjét. Finoman szólva is tévedtek.


Sex Machine érdekes alakú pisztolyának előbukkanása alighanem az egyik legemlékezetesebb pillanat az Alkonyattól pirkadatigban. A különleges szerszámot Tom Savini, speciáliseffekt-guru és horrorfilm-rendező viseli.


A Cobra című Stallone-filmben látható ez a különleges kialakítású kés, amivel az Éjszakai Mészáros szedte áldozatait.


Marion Cobretti hadnagy (aki szerint az Alice férfiasabb keresztnév) egy 9 mm-es Gold Cup Coltot használ, aminek markolatán egy kobrát ábrázoló rajz látható.


A lézerirányzékos géppuska, amivel Stallone a filmplakáton is pózol, majd később a rosszfiúkat aprítja, egy Jatimatic SMG.


Mielőtt a Kommandó végén kieresztetné a gőzt a főgonosszal, John Matrix ezredes egy M202A1 FLASH, 4 csövű rakétavetőt használ.


Ezt megelőzően pedig egy M60E3 nehéz-géppuskával küldi meg az ellenségeit. Szegények.


Ehhez képest Tony Montana kis barátja A sebhelyesarcúban egy teljesen hétköznapi Colt AR-15-ös géppuska, amire egy Cobray CM203-as gránátvetőt szereltek, ez azonban filmes kellék, a fegyvernek ugyanis nincs ilyen kiegészítője a valóságban. A film fegyvermestere azért találta ki ezt a megoldást, mert a forgatáshoz nem tudott megfelelő gránátvetőt szerezni, ezért a M203-ast (ami egy másik fajta puska kiegészítője), felszerelte az AR-15-re.

Ahhoz, hogy A taxisofőr, vagyis Travis Bickle kisöpörje a szemetet a new yorki utcákról, sok fegyverre van szüksége. Az alkarjára szerelt, előugrasztható pisztoly egy 22-es Smith & Wesson 61 Escort.


A tükör előtt (Hozzám beszélsz?) egy Smith & Wesson M29-essel gyakorol.


John Constantine kereszt alakú fegyverének alapja egy Armsel Striker 12/SWD StreetSweeper shotgun.



Ennyi lőfegyver után jöjjön megint valami más. A Kill Billben a Menyasszony egy Hattori Hanzo szamurájkardot forgat. Érdekesség, hogy Hanzo élő személy volt, mégpedig egy XVI. századi szamuráj és nindzsa-mester.


A sólyom bosszúja (A gyilkos héja címen is lehet ismerni) egy nagyon gagyi fantasy, de azért akad benne néhány érdekes fegyver, köztük a főszereplő kardja, amelynek vége kezet formáz, ami egy bűvös ékkövet tart.


Ugyanebben a filmben látható egy különleges sorozatlövő nyílpuska is.


Szurkálódjunk még egy kicsit. A végén csak egy maradhat, tartja a Hegylakók mondása. Az első filmben Christopher Lambert egy hatalmas skót kardot, ún. claymore-t használ. A XX. században már egy katanája, azaz szamurájkardja van.

Azeem Edin Bashir al-Bakir egy mór harcos, aki Robin of Locksley-t a Szentföldről kísér el hazájába, miután a férfi megmentette az életét. Miután otthonában csak romokat talál, Robin beveszi magát az erdőbe, ahol később a szintén ott bujdosók vezérévé válik. Azeem görbe pengéjű, szaracén kardjára ekkor is számíthat - ami elég rossz hír a ronda boszorkányok számára.


Kicsi ember nagy bottal jár. Mel Gibson állítólag csak 175 cm magas, ezért mindig legalább 10-20 centivel magasabb figurákat játszik. Ha A rettenthetetlenben nem viselt magassarkú csizmát, akkor William Wallace kardja jó másfél méter hosszú bökő.


Ami azt illeti, Stallone sem egy égimeszelő (177 cm), ezért ő is nagy fegyverekkel kompenzál. Az első Ramboban egy speciális túlélőkést használt, amit egy arkansasi mester tervezett és készített a film kedvéért. Ehhez hasonló tőrt a második világháborús pilóták viseltek, hogyha lezuhant a gépük (és nem haltak meg), akkor a kés markolatában lévő apró túlélőkészlet segítse őket. A készlet tartalmazott gyufát, horgászzsinórt, horgot stb.


A Rambo 2-ben már nagyobb hangsúlyt kaptak az egyéb fegyverek, mint például a felcsavarható robbanófejes nyilakat lövöldöző íj.



A moziplakát egyik verzióján pedig Sly egy RPG-7-es gránátvetővel pózol, amire egy PGO-7 látcső van felszerelve.



Evezzünk kicsit más - konkrétan ázsiai - vizekre. Oh Dae-Su egy egészen hétköznapi kalapáccsal esik neki a rosszfiúknak a híres, vágás nélküli folyosó-jelentben az Oldboy című filmben. A szerszám természetesen nem volt valódi, hanem egy gumi-kellék.



Még mindig a térségben maradva, A rajtaütés című indonéz akciófilm második részében az elbűvölő megjelenésű (de nem véletlenül napszemüveget viselő) Hammer Girl szintén két kalapáccsal veszi kezelésbe az ellenséges gengszterbanda embereit. A végeredmény önmagáért beszél.



A Támadás a Krull bolygó ellen című sci-fiben szerepelt ez a különleges, csillag alakú, ötágú hajítópenge.



A Ragadozó hírhedt plazmaágyúja, amit a vállán visel, célzórendszere pedig összeköttetésben áll a lény sisakjával, a nem túl elegáns "hajszárító" becenevet viseli, mivel az első film forgatás során a stáb kitalálta, hogy ehhez hasonlít leginkább. A földönkívüli lény persze nem csak ezt a fegyverét használja; csuklópengéktől kezdve számtalan szúró- és vágóeszközt visz magával egy-egy vadászatra.



Ha már csuklópengéről esett szó, itt kell megemlíteni Rozsomák adamantium-karmait, melyek anyaga eredetileg csontból állt (lásd a Wolverine Origins c. képregényt), később azonban gazdája egész csontvázát bevonták ezzel a rendkívül kemény és ellenálló fémmel, így Logan szinte elpusztíthatatlan és legyőzhetetlen harcossá vált, és akkor még nem említettem a mutáns öngyógyító képességét. Csak az kár, hogy az eddigi 5 mozifilmben Rozsi annyi belet sem ontott ki összesen, mint egy átlagos képregény egyetlen unalmasabb oldalán.
A karmokat néhány jelenetben számítógéppel rajzolták, máskor viszont különleges, marokba szorítható kellékeket használtak - és csak néha fémet, ugyanis amikor Hugh Jackman először próbálta ki a karmokat (még 2000-ben), első dolga volt megvágni magát, ezért a produkció sürgősen legyártatott egy készlet műanyag-verziót.
(Érdekesség amúgy, hogy egy rajongói filmben Rozsomák összecsapott a Ragadozóval, és ami azt illeti, elég csúnyán el is verte.)




Jesse Ventura összeszedett egy kis barátot a Predator munkálatai alatt, mégpedig egy GE M134 Minigunt (tulajdonképpen ugyanazt, mint amit Arnold a T2-ben használt).


Végetek van, undok férgek! - kiáltotta Lionel a Hullajóban, hogy egy fűnyírógéppel ledarálja a házát ellepő zombikat. A film állítólag minden idők legvéresebb horrorja, mivel a forgatás során több száz liternyi művért használtak el.



Fa testápoló. A Becstelen brigantyk Medve zsidója, alias Donny Donowitz őrmester egy baseballütővel tanítja meg a nácikat, hogy az antiszemitizmus ugyancsak csúnya dolog.



- Mi a fene ez?
- A fénybunkó. Ez a fegyverünk.
- Működik?
- Hát ööö...
>BAMF<
- Nem rossz.
Sylwester Stallone és A pusztító.



Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy "a mágneses gyorsítópuska az utolsó gyorsítópuska az évezred kézifegyverei között. A neutronáramot elektromágneses akkumulátoron vezeti át."
Ez a fegyver egy kellék, ami a Heckler & Koch G11-es alapján készült, ami ekkoriban (1993-ban) még fejlesztés alatt állt.
Röviden: kurva jó puska!



A Gyilkos robotokban szerepel egy "okospisztoly", aminek mozgáskövető lövedékei vannak, vagyis lehet futni előlük, csak nem érdemes. Nyilvánvalóan filmes kellékről van szó, de az alapja meglehetősen hasonlít egy Detonics 1911-re.



Léon, a profi kedvenc fegyvere egy hangtompítós Beretta 92FS.
"Edd meg! Ne a pisztolyt, te kis patkány, hanem ezt a mocskot!" Ez ugyan a Macskafogóban volt, de épp ehhez a képhez illik.



Én és a Magnum. Igazából mindegy is, hogy Piszkos Harry hat vagy öt golyót lőtt-e ki, a fegyvere egy Smith & Wesson Model 29 .44-es Magnum, aminek ereje van.



A Robotzsaru pisztolya Auto 9 névre hallgat, ami a valóságban egy speciálisan átalakított Beretta 93R. Murphy a folytatásokban (filmek és sorozatok) is végig ezt a pisztolyt használta, a 2014-es remake-ben viszont már egy NI-408 fantázianevű fegyvert, ami kellék, alapja viszont egy Beretta, amin 3D-nyomtatóval készült kiegészítőelemek vannak.



A Robotzsaruban sokféle fegyver látható, a legemlékezetesebb közülük azonban egy bazinagy Barrett M82-es, ami barátságos méretű, 50 mm-es robbanógolyókat lő ki. A távcső helyén egy kellék-kereső van, ami eredetileg számítógépes céladatokat jelzett volna ki, de a költségek csökkentése érdekében ezeket a jeleneteket törölték a forgatókönyvből.



Tim Burton első Batmanjében egész biztosan a Joker extrahosszú csövű pisztolya volt a legemlékezetesebb fegyver. Ez egy Smith & Wesson Model 15-3, amire egy több mint fél méteres csövet szereltek.



Az első Terminátorban Schwarzenegger lézerirányzékos pisztolya, amivel a plakáton is pózol, egy .45-ös AMT Hardballer Longslide.




James Cameron egy másik filmjében, az Aliensben is sok futurisztikus fegyver akad, ezek egyike az a gépágyú, amit Vasquez és Drake használ. A valóságban ezek átalakított, német MG42-esek, amiket egy speciális kameramozgató-rendszerre, ún. steadicam-hevederre erősítettek.



Az Aliens tengerészgyalogosainak szabványos kézifegyvere az M41A impulzuspuska, ami természetesen nem valódi, hanem kellék, és olyan alegységekből áll, mint például egy M1A1 Thompson géppuska, egy Remington 870-es shotgun, és egy Franchi SPAS-12. A tetején lévő fogantyú egy videokameráé, amikor pedig Ripley Newtot megy kiszabadítani, egy M240-es lángszórót erősít az így sem kis teljesítményű puskához.



Az Aliensben Bishop megmutatja, milyen jól bánik a késsel. A kellék, amit használt, egy Gerber Mark II katonai tőr, azon belül is a fekete színű változat.



Robert Rodriguez és Quentin Tarantino Grindhouse-filmjei nem lettek túl jók, korábbi alkotásaikhoz képest legalábbis elmaradtak. A Terrorbolygó című epizódban szerepel egy szó szerint tüzes lábú szépség (Rose McGowan), akinek leszakadt virgácsa helyére egy géppuska-protézis kerül, vagyis egy Bushmaster HBAR Carbine, kiegészítve egy Cobray CM203 gránátvetővel.



Danny Trejo majdnem minden filmjében (pl. Desperado, Kémkölykök, Ragadozók stb.), amit Robert Rodriguezzel közösen készít, valamilyen vágó- vagy szúróeszköz nevét viseli (pl. Cuchillo, Machete). Hogy miért, az rejtély.



A Schwarz legyen veletek! Az Űrgolyhók minden idők legjobb sci-fi-paródiája, abban látható ez a kígyófejet mintázó gyűrű, ami a Schwarz sötét oldalához tartozik, míg a világos oldalé egy S-betűt formázó változat, bár az csak egy bizsu, amit csak úgy találtak.



A kurrrvapecérek pedig egy Calico M100-assal kapják meg a magukét.



A Star Trek mindenkori energiapisztolyát fézernek (phaser) hívják, ami az egységes filmtörténelem egyik legismertebb fegyvere. Amióta a klasszikus szériában feltűnt (az 1960-as évek közepén), sok változata volt, így például a korai pisztoly-alak után volt belőle kártyapaklira hasonlító, és puska-változat is.



A Különvéleményben volt látható az ún. hánytató, ami leginkább egy teleszkópos fémbotra, közkeletűbb nevén viperára hasonlít. Nem túl gusztusos tulajdonsága, hogy akihez hozzáérintik, azonnal sugárban kezd okádni.



A Psyhoban a bomlott elméjű Norman Bates nem elégszik meg annyival, hogy a falba fúrt kis lyukon át kukkolja a motelbe érkező fiatal nőket, hanem anyja ruháiba öltözve, egy jókora konyhakéssel le is mészárolja őket - Marion Crane-t például egy olyan jelenetben, ami minden igényes filmes iskolában kötelező tananyag.



Az első Péntek 13-ban Jason még egy sima késsel, később azonban már egy hosszú bozótvágóval, azaz machetával vadászik áldozataira.



Maszkos kollégája, Michael Myers, hozzá képest hűségesebb, mert végig kedvenc kését használja a Halloweenben.



A wannabe-dark kislányok, akik marhára alternatívnak szeretnék hinni magukat, imádják a sötét Silent Hill-játékokat. A filmek eléggé bénák lettek, mindenesetre a híres piramisfejűek feltűnnek bennük, csakúgy, mint hatalmas kardjuk. Nehéz lehet egy ilyennel szalámit szeletelni...



Emlékszünk még arra, milyen csúnyán megjárta Tommy Lee Jones az Úszó erőd végén? Nos, neki egyrészt nem valami ütött szöget a fejébe, hanem Steven Seagal, másrészt az nem szög volt, hanem egy katonai kés.



A remek dél-afrikai District 9-ban látható földönkívüli fegyvert (AMR-B21) a Weta Workshop készítette. Ennek a fantáziapuskának az a különlegessége, hogy csak a rákok vagy az átváltozó Wikus kezében működik, mivel DNS-minta alapján azonosítja használóját.



Dó... Ray... Egon... A Szellemirtók protonágyúját Dr. Egon Spengler tervezte. Az eszköz egyfajta pozitron-ütköztető, ami egy protonsugarat hoz létre, és képes a negatív töltésű ektoplazmikus entitásokat, vagyis szellemeket elkapni. Amúgy a sugarakat célszerű nem keresztezni, mert veszélyes lehet: leáll minden létfunkciód és az összes molekulád szétrobban. Totális protonreverzió.



Sokaknak talán csalódás lesz, de az a bizonyos aranypisztoly, amit a férfi, azaz Scaramanga (Christopher Lee) használ, nem valódi fegyver, hanem filmes kellék. A történet szerint ez egy 4,2 mm-es, egylövetű pisztoly.



Természetesen James Bond-film nincsen Walther PPK nélkül, ami Sean Connerytől Daniel Craigig minden Bond-színész kezében feltűnt (a "nem hivatalos" filmben viszont egy Walther P5-öt szorongatott a derék ügynök).



A Starship Troopersben az űrgyalogság szabványos kézifegyvere a Morita MK I-es, ami természetesen nem valódi, hanem filmes kellék, alapja viszont több darabból áll: Ruger Mini-14/AC-556, Ithaca 37, Muzzelite MZ-14, M60. A hadsereg számára számtalan további Morita-modell áll rendelkezésre (pl. mesterlövészpuskák, nehéz gépágyúk stb.)



A Szárnyas fejvadász, azaz Rick Deckard pisztolya egy szabványos 2019-es modell, amit a los angelesi rendőrök is használnak, de a filmben nem hangzik el nevére vagy típusára vonatkozó információ. A kellékfegyver mindenesetre egy Steyr-Mannlicher Model SL puska és egy Charter Arms Bulldog revolver házasságából született.



A Dredd-filmek híres Törvényhozója több változatban is látható volt annak fényében, hogy Sylvester Stallone vagy Karl Urban vette őket kézbe. Sly fegyvere egy Beretta 92FS, míg Urbané egy Glock 17-es, és természetesen mindkettő alaposan át van alakítva, extra kiegészítőkkel van felszerelve, hogy "jövőbelinek" tűnjön.
A történet szerint a Törvényhozók gazdájuk DNS-ére vannak kódolva, azaz senki más nem tudja használni őket; ezen kívül képesek szimpla és sorozatlövésre, a tárakban vannak páncéltörő golyók, bénítótöltet, és persze akad beépített hangtompító is.



A piros azt jelenti: állj! Pokolfajzatnak ugyan semmit nem kell kompenzálnia (esetleg a macskaimádatát), mindenesetre ő is egy jókora pisztolyt hord magánál, aminek Szamaritánus a neve.
A fém részek írországi templomi harangok anyagát tartalmazzák, megszentelt ezüstöt, valamint egyéb mitikus fémeket, a fa részek pedig állítólag Jézus keresztfájából valók. Négy golyó fér a tárba, ezeket maga Pokolfajzat készíti hobbiból. Néhány töltényben szenteltvíz van, másokban pedig fokhagyma-kivonat. Mivel a Szamaritánus súlya mintegy öt kiló (!), gazdája előszeretettel használja kalapácsként, amennyiben kifogy a munícióból.
Ez a pisztoly teljes egészében a filmhez lett tervezve és gyártva, és '50-es évekbeli kézifegyverek adták hozzá az ihletet.



A Mad Max 2-ben Humungus egy ugyanolyan Smith & Wesson Model 29 .44-es Magnummal tüzel, mint amilyen Piszkos Harrynak is van, pluszban egy vadásztávcső is fel van rá szerelve.



Max fegyvere ehhez képest egy hétköznapi, lefűrészelt válltámaszú és dupla csövű shotgun.



A sivatagi vadgyerek, a Kölyök borotvaéles fémbumerángja szintén halálos fegyver (bocs, Mel...), és amikor a morgó srác elhajítja, akkor célszerű fémkesztyű nélkül nem utána kapkodni, különben nem csak a levegőt, de az ujjacskákat is (le)hasítja.



Az eredeti Total Recallban az egyik mutáns, Tony, kap fel egy gazdátlanná váló pisztolyt, hogy kezelésbe vegye a katonákat. Ez valójában egy félautomata Calico M950-es.



Ugyanitt Picur egy Franchi LF-57-tel büntet.



A Mátrix-trilógia gyakorlatilag egy fegyver-reklámfilmnek is felfogható, annyiféle puska és pisztoly látható benne. Csak néhány a teljesség igénye nélkül: Glock 17IMI Desert Eagle Mark XIXBeretta 84FS Cheetah, Beretta 92FS, Micro Uzi, Heckler & Koch MP5K, Skorpion 61, M16, GE M134 Minigun stb.



A Ghost in the shell-animékban Togusa egy Mateba 2008M fantázianevű pisztolyt hord magánál, ami a Mateba 2006M elképzelt, jövőbeli változata.



Motoko Kusanagi őrnagy fegyvere egy Crvena Zastava Nosle M22 típusú könnyű géppuska, ennek alapja egy valódi FN P90-es.



Az Antióchiai Szent Kézigránát a megfelelő választás vérivó rágcsálók ellen, de csak akkor, ha elhajítás előtt háromig számol az ember. Se többet, se kevesebbet, különben megdöglend.



A Star Wars-filmekben fegyverek tucatjait lehet látni, amik egy része valóságos pisztolyokon vagy puskákon alapszik, de persze sokféle fantázia-modell is akad. Han Solo Blastech DL-44-ese speciel igazi: egy német Mauser C96 Broomhandle átalakított változata.



A rohamosztagosok szabványos kézifegyvere, a Blastech E-11 is valódi: egy Sterling L2A3 géppuska.



Ezzel szemben a vukik híres lézer-nyílvetője teljes egészében a fantázia szüleménye, amit a Star Wars-filmek illusztrátora, Ralph McQuarrie talált ki. Az emberek nemigen használják ezt a fegyvert, mert bár a súlya nem nagy ("csak" 8 kiló), a felhúzásához akkora erő kell, amit csak a vukik, vagy más, emberfeletti erejű lények képesek kifejteni.



A világ leghíresebb filmes fegyvere szerintem a fénykard. Bár sokan lézerkardnak nevezik, a corusca-kristályokon átvezetett, és egy erőtér által egyben tartott energiasugár nem lézer, hanem plazma.
A nyaláb színe a kristályok függvénye, hossza szabályozható. Mivel egy fénykard lényegében csak a markolatból áll, a súlypontja nagyon alacsonyan van, ezért rendkívüli ügyesség szükséges a használatához. Avatatlan személyek könnyen megölhetik magukat pusztán az által, hogy nem megfelelően tartják az aktív fegyvert.
A Star Wars-legendárium szerint a fénykard ősét Erőkardnak nevezték (Forcesaber), és egy Rakata nevű faj képviselői találták ki. Ez a fegyver eleinte még nem "kard" volt, hanem az Erő sötét oldalának fókuszáló eszköze. Az első, kezdetleges fénykardokat a Jedik elődei, az ún. Je'daii rend tagjai alkották meg - mintegy 26 ezer évvel Yavin előtt (BBY) -, amikor azt tanulmányozták, hogyan tudnának "megdermeszteni egy lézernyalábot". Végül BBY 15,500 évvel sikerült a technológiai áttörés, és bár ezek a korai kardok meglehetősen instabilak voltak, túlmelegedtek és csak rövid ideig tudtak működni, alapelvük már megegyezett a modern fénykardokéval - ám ekkoriban még inkább szertartásokon használt kellékek voltak. A kardok fegyverként való alkalmazása az ősi Sith-ektől ered.



Mint filmes kellék, Luke fénykardja egy régi fényképezőgép vakujának akkumulátor-rúdja volt, amire kiegészítő alkatrészeket szereltek.



Jackie Chan kezei és lábai, de egyéb testrészei is szolgálhatnak fegyverként, ám ha erre valamiért nincs mód, akkor gyakorlatilag bármilyen hétköznapi használtai tárgyat képes felhasználni, hogy legyőzze ellenfeleit. Szék, legyező, palacsintasütő, törölköző, létra, esernyő, tányérok... olyan tárgy nem készült még a világon, amivel Jackie ne bunyózott volna.

Ha valakit érdekelnek a filmes lőfegyverek, akkor az Internet Movie Firearm DataBase-t ajánlom figyelmébe. A Maszk is onnan veszi az infóit. :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése