2013. június 30., vasárnap

Parfüm - Egy gyilkos története - Super 8

Parfüm - Egy gyilkos története
Jean-Baptiste Grenouille vékony, jelentéktelen külsejű fiatalember, a XVIII. sz.-i Franciaországban. Különleges képessége egyszerre átok és áldás a számára: hiperérzékeny a szaglása (orvosi nevén: hiperozmia), ugyanakkor saját testének illatát képtelen érezni (mint ahogy mások sem), ami önnön létezésébe vetett hitét is megingatja, ezért elhatározza, hogy bebizonyítja a világ előtt, hogy él, és megalkotja a tökéletes illatot, ami a legvégső hatalmat adja a kezébe. Útját fiatal lányok holttestei és az emberek rettegése övezi, de Grenouille eltökéleten tör célja felé.

Tom Tykwer 2006-ban adaptálta mozgóképre az addig megfilmesíthetetlennek tartott regényt (író: Patrick Süskind), főszereplője Ben Whishaw, a fontosabb mellékszerepekben pedig Alan Rickman és Dustin Hoffman látható. Hosszú film (majdnem 2,5 órás), és egy kicsit lassan is csordogál a cselekmény, viszont remek a hangulata és a zenéje, az operatőri munka meg egyenesen parádés, főleg Whishaw arcközelijei és sziluettjei, na meg az általános színvilág. A rendezés lényegében megvalósította azt a lehetetlen feladatot, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, vagyis a szinte tökéletes szinesztéziát, ahogy az illatok képekké és hangokká válnak. Dicséretet érdemelnek még a díszletek és a kosztümök is.

A német, francia és spanyol koprodukcióban készült Parfüm - Egy gyilkos története elgondolkodtató, vizuális különlegesség, egy jellegzetesen európai "ízű" alkotás, amely jó példát mutat arra is, milyen az, amikor egy megfelelő színvonalú alapanyag egy hozzáértő filmes kezébe kerül.


Super 8
Mielőtt J. J. Abrams egy életre bebiztosította volna magát a világ legfontosabb sci-fi franchise-ával, előtte bebiztosította magát egy másikkal, majd - amolyan ujjgyakorlat gyanánt - összedobott egy szerzői filmet, ami Steven Spielberg jobb napjait idézi (értsd: amikor még tudott rendezni), és amit dióhéjban úgy lehetne leírni, mint az E.T. alaposan felturbózott változata.

A '70-es évek végén egy csendes kisvárosban egy csapat srác amatőrfilmet forgat, azonban véletlenül lefilmeznek egy borzalmas vonatbalesetet, ez után pedig kiderül, hogy ez csak a kezdet, és a háttérben valami egészen más van.
Abrams, a fénybecsillanások mestere (olyan vizuális védjegy ez nála, mint Michael Baynél a lassítva lobogó amerikai zászló) nem aprózta el harmadik nagyjátékfilmjét, alaposan odatette magát látvány terén, ugyanakkor a mozi mégsem erre van kihegyezve, hanem a történetre, ami bár nem akar sokat markolni, azt biztosan fogja.
Egyszerű, és sokszor látott alapokon nyugszik tehát a cselekmény (egyedül maradó apák, gyerekszerelem, titkolózó katonák stb.), az egész mégis jól működik, hiszen a rendező pontosan tudta, mit csinál, bevált receptet követett, ezek után pedig tényleg nagyon kontárnak kell lenni ahhoz, hogy mindebből valami gagyi jöjjön ki. Bár a dramaturgiai feszültség (vigyázat, spoiler!) némiképp alábbhagy a lény megjelenésével, hiszen így oda a titokzatosság, én amondó vagyok, hogy az izgalom forrása inkább csak áthelyeződik, semmint megszűnik.

A vonatos jelenet durván hangszórószaggató (szerencsére nem hallani a dörömbölő szomszédokat...), a gyerekszínészek pedig nagyon jók, különösen Elle Fanning.

Átlagos, de mégis bájos és hangulatos, régi korokat megigéző film a Super 8, ami újdonságot nem igazán nyújt, de friss erővel mondja fel az ismert házi feladatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése