Retro-zúzás #2
Két évvel ezelőtt került a mozikba Sylvester Stallone pörgős retro-akciófilmje, A feláldozhatók. A kifejezés (expendable) a második Ramboból származik; olyan fickót neveznek így, akit meghívnak egy buliba, de végül senkinek nem tűnik fel és senkinek nem hiányzik, ha még sincs ott.
A feláldozhatók nem csupán azért volt kuriózum, mert Sly több mint 60 évesen gyepálta a gaz ellent, de legendás akciósztár-kollégákat is megnyert filmjének, és együtt igencsak kellemes másfél órás szórakozást nyújtottak a 80-as, 90-es évek akciófilmjein felnőtt mozibarátoknak, ráadásul Mickey Rourke jóvoltából nem csupán a zúzás, hanem színészi faktor is jelen volt.
A második film rendezését az Olasz Csődőr átengedte Simon Westnek (Con Air, Tomb Raider), aki szerencsére nem rontotta el a folytatást - mondom ezt annak fényében, hogy eddigi filmjei nem kifejezetten az értelemről szóltak, csak az agyatlan hentelésről, igaz, Stallone sem fog Oscart nyerni a forgatókönyvéért, amely alapvetően néhány szóban összefoglalható.
Barney Ross és csapata továbbra is zsoldosként keresi kenyerét, a főnök ütött-kopott repülőjével járják a világot, hogy elfenekeljék a rosszfiúkat. A keménykötésű harcosokhoz egy ifjú is csatlakozik, ám a fiatal mesterlövész életét veszti az egyik bevetésen; egy kegyetlen terrorista végez vele. Barney-ék bosszút esküsznek, és Albániába indulnak, hogy elkapják a fickót. Velük tart egy ázsiai ügynöknő is, akinek szintén van némi elszámolnivalója a terroristával. Útjukat robbanások és golyózápor övezi, de nem várt szövetségesekre is szert tesznek, akik szintén nem mérik szűken az ólmot.
Alapvetően ez a film is olyan egyszerű, mint a faék, de ez pont így van jól. A cél ezúttal sem volt más, mint megidézni egy olyan korszakot, amikor az akciófilmek még nem tobzódtak a digitális trükkökben, ehelyett valódi férfiak ütötték-verték egymást, feszültek az izmok, röpködtek az egysoros beszólások, és ha valamibe rakétát lőttek, hát az a valóságban is a rohadtul a levegőbe repült. Áldott 80-as és 90-es évek, kik megteremtettétek a legendás akcióhősöket, és kik kitermeltétek az olyan színészeket, mint Stallone, Schwarzenegger, Willis, Van Damme, Jet Li, Dolph Lundgren és persze Chuck Norris. Egy egész generáció idolljai ők, akik nem kérdezenek, de nem is könyörülnek, csak ütnek, lőnek, vágnak és megnyomják azt a bizonyos piros gombot. Sokuk eltűnt az utóbbi években, hogy jól megérdemelt nyugdíjas éveiket élvezzék, és bár néhányuk még ódzkodott az első filmben való szerepléstől (pl. Van Damme), de végül belátták, hogy érdemes részt venniük az akció-múzeum második tárlatán.
Ezért hát alapvetően mindegy is volt, hogy ki rendezi az újabb filmet, hiszen az emberek nem a rendező miatt mennek el a moziba, hanem hogy tanúi legyenek egy megismételhetetlen filmtörténeti eseménynek, és egy csokorban láthassák a legnagyobbakat. Mit számít az, hogy a muszklik már nem dagadoznak annyira és hogy itt-ott már a ráncok is elmélyültek? Amíg Schwarzi fél kézzel tép le egy Smart-ajtót, Stallone és Jean-Claude péppé verik egymást, Norris pedig elsüt egy róla szóló viccet, a kutya sem törődik a rendezővel vagy a többi marhasággal. A lényeg, hogy Bruce, Arnold, Sly és Chuck együtt vágnak rendet a rosszfiúk soraiban, miközben Jason Statham miszlikbe vágja a maradékot, amihez Terry Crews és Randy Couture asszisztál.
Nem tökéletes film, de nem is annak szánták. Tiszteletteljes főhajtás a régmúlt akciófilmjei és színészei előtt, akiket soha nem fogjuk elfeledni, és akiket soha nem tudnak lenyomni holmi napszemüveges, bullett time-os nyikhajok. Szigorúan csak rajongóknak és azoknak, akik még emlékeznek a Bécsből csempészett, zúgós, vibrálós, homályos, hangalámondásos akciófilmek élményére.
Barney Ross és csapata továbbra is zsoldosként keresi kenyerét, a főnök ütött-kopott repülőjével járják a világot, hogy elfenekeljék a rosszfiúkat. A keménykötésű harcosokhoz egy ifjú is csatlakozik, ám a fiatal mesterlövész életét veszti az egyik bevetésen; egy kegyetlen terrorista végez vele. Barney-ék bosszút esküsznek, és Albániába indulnak, hogy elkapják a fickót. Velük tart egy ázsiai ügynöknő is, akinek szintén van némi elszámolnivalója a terroristával. Útjukat robbanások és golyózápor övezi, de nem várt szövetségesekre is szert tesznek, akik szintén nem mérik szűken az ólmot.
Alapvetően ez a film is olyan egyszerű, mint a faék, de ez pont így van jól. A cél ezúttal sem volt más, mint megidézni egy olyan korszakot, amikor az akciófilmek még nem tobzódtak a digitális trükkökben, ehelyett valódi férfiak ütötték-verték egymást, feszültek az izmok, röpködtek az egysoros beszólások, és ha valamibe rakétát lőttek, hát az a valóságban is a rohadtul a levegőbe repült. Áldott 80-as és 90-es évek, kik megteremtettétek a legendás akcióhősöket, és kik kitermeltétek az olyan színészeket, mint Stallone, Schwarzenegger, Willis, Van Damme, Jet Li, Dolph Lundgren és persze Chuck Norris. Egy egész generáció idolljai ők, akik nem kérdezenek, de nem is könyörülnek, csak ütnek, lőnek, vágnak és megnyomják azt a bizonyos piros gombot. Sokuk eltűnt az utóbbi években, hogy jól megérdemelt nyugdíjas éveiket élvezzék, és bár néhányuk még ódzkodott az első filmben való szerepléstől (pl. Van Damme), de végül belátták, hogy érdemes részt venniük az akció-múzeum második tárlatán.
Ezért hát alapvetően mindegy is volt, hogy ki rendezi az újabb filmet, hiszen az emberek nem a rendező miatt mennek el a moziba, hanem hogy tanúi legyenek egy megismételhetetlen filmtörténeti eseménynek, és egy csokorban láthassák a legnagyobbakat. Mit számít az, hogy a muszklik már nem dagadoznak annyira és hogy itt-ott már a ráncok is elmélyültek? Amíg Schwarzi fél kézzel tép le egy Smart-ajtót, Stallone és Jean-Claude péppé verik egymást, Norris pedig elsüt egy róla szóló viccet, a kutya sem törődik a rendezővel vagy a többi marhasággal. A lényeg, hogy Bruce, Arnold, Sly és Chuck együtt vágnak rendet a rosszfiúk soraiban, miközben Jason Statham miszlikbe vágja a maradékot, amihez Terry Crews és Randy Couture asszisztál.
Nem tökéletes film, de nem is annak szánták. Tiszteletteljes főhajtás a régmúlt akciófilmjei és színészei előtt, akiket soha nem fogjuk elfeledni, és akiket soha nem tudnak lenyomni holmi napszemüveges, bullett time-os nyikhajok. Szigorúan csak rajongóknak és azoknak, akik még emlékeznek a Bécsből csempészett, zúgós, vibrálós, homályos, hangalámondásos akciófilmek élményére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése