Anomalisa

2015 végén, az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon mutatták be Charlie Kaufman legújabb szösszenetét, amit - némileg érthető módon - egyetlen komolyabb stúdió sem óhajtott finanszírozni, így a költségvetést Kickstarter-adományokból gyűjtötték össze az alkotók.

Persze, abban nem sok újdonság van, hogy Kaufman belebújik valakinek a fejébe (most épp nem a sajátjába és nem is John Malkovich-éba), viszont nem élőszereplős változatban, hanem bábfilmként képzelte el a produkciót, ez pedig már bőven elég indok lehetett ahhoz, hogy a producerek hátat fordítsanak neki.

Mondjuk, az is igaz, hogy az Anomalisa az értelmesebb, érzékenyebb alkotásokra eleve közömbös nézőtömegek számára nem igazán eladható (plázamozikban? ugyan már...), fesztiválokra viszont ideális alapanyag, és azért így is összeszedett egy Golden Globe- és Oscar-jelölést, ami elég szép teljesítmény.

Hírnév

Emlékszünk még a Zenélő filmkockákra? A '80-as években így nevezték a köztévé azon műsorsávját, melyben híres musicaleket mutattak be, pl. a Hair-t, a Kabarét, a Szombat esti lázat, a Pomádét, vagy éppen a My Fair Lady-t. Ezeket a filmeket sokan látták, Alan Parker alkotása viszont - amennyire emlékszem - kimaradt a kínálatból, így aztán nem is különösebben vált híressé, és ez az alulértékeltség talán még napjainkban is jellemző a produkcióra - amin az sem sokat segített, hogy 2009-ben készült egy eléggé felejthető remake.

Mondjuk, az is igaz, hogy csak úgy önmagáért ki akarna megnézni egy olyan filmet, melyben művészeti iskolások életét kísérhetik figyelemmel a felvételitől kezdve a végzésig, a kettő között pedig (látszólag) semmi izgalmas nem történik velük...? Elárulom: azok, akik maguk is jártak ilyen iskolába (mint pl. én). Számukra (számunkra) a Hírnév egészen mást jelent.

Drishyam

Az indiai filmekről sokaknak a táncos-énekes musicalek, vagy a fizika legelemibb törvényeire is fittyet hányó akcióőrületek (pl. Ra.One) jutnak eszükbe. Akadnak persze jóval árnyaltabb alkotások is, mint pl. a kiváló A nevem Khan, vagy a Taare Zameen Par, aztán ott vannak azon filmek, melyek nemzetközi koprodukcióban készülnek, pl. az Ezerízű szerelem.

Magam sem gondoltam volna, hogy Bollywood képes szigorúan vett műfaji alkotásokat is villantani, ám a Drishyammal bebizonyosodott, hogy nagyon is, hiszen Nishikant Kamat filmje egy izgalmas thriller - és a jelzőt most nem udvariasságból használtam.

Death Note

Alighanem ez az a sorozat, amit keveseknek kell bemutatni, és talán még azok is hallották legalább a címét, akik amúgy nem szoktak animéket nézni. Ha netán valakinek mégsem volt eddig szerencséje A halállistához, itt az ideje pótolni az elmaradását.

A szoba

2006-ban mindenkit sokkolt a hír, hogy Ausztriában egy nyolc (!) éve fogságban tartott lány, Natasha Kampusch megszökött fogva tartójától.
Hébe-hóba hallani, hogy gyerekeket fényes nappal elrabolnak, majd évekre bebörtönözik őket, hogy valakinek a kizárólagos tulajdonaként - és nem ritkán szexjátékaként - tengessék életüket; de arra is gyakran akad példa, hogy emberek időseket zárnak be a nyugdíjukért, vagy hajléktalanokat dolgoztatnak rabszolgaként.
Ép ésszel felfoghatatlan, mi vezet rá egyeseket, hogy ilyesmit műveljenek, de azt is nehezen lehet elképzelni, mi játszódhat le a foglyok elméjében, akár a szabadulásukat követően. Lenny Abrahamson filmje ennek (is) próbál utánajárni.