Miss Meadows

A maga módján mindenki szeretné, ha tökéletes világban élnénk. Ahol nincs bűnözés, ahol mindenki kedves egymással, ahol nem kell félteni a gyerekeinket, és persze nekük magunknak sem kell félnünk - mert biztonság van, jólét, és a mindennapi nehézségek ellenére is öröm é bódottá.

Mivel azonban a világ nem ilyen, előfordulhat, hogy valaki saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, és megbünteti azokat, akikkel a törvény és a jog nem képes vagy nem akar úgy elbánni, ahogy megérdemelnék.

Még az is megeshet, hogy ez a valaki egy csinos, kislányos mosolyú, őzike szemű, fiatal nő lesz, aki szakasztott úgy néz ki, mint Katie Holmes.

A történet:

Miss Meadows helyettesítő tanár egy kisvárosban. A mindig választékosan beszélő, csinosan öltözkődő fiatal nő szereti a virágokat és az állatokat, kedvelik a környéken, a gyerekekkel is könnyedén megtalálja a közös hangot, amellett rendszeresen felhívja az anyukáját, vagyis szinte minden idillikus, csakhogy Miss Meadowsnak van egy titka. Takaros kis retiküljében apró pisztolyt rejteget, és ha valaki rossz szándékkal közeledik felé, azon nyomban golyót röpít az illető fejébe.
Egy nap megismerkedik a városka seriffjével, akivel hamarosan egymásba szeretnek, ez pedig felbolygatja a nő életét.

Mary Poppins a Ponyvaregényből

Ez idő szerint a film kritikai és anyagi bukás (bár csak 2 millióba került), ami részben érthető, noha nyomokban felfedezhető, hogy mi volt az író-rendező Karen Leigh Hopkins szándéka. Talán egyfajta női szemszögből való reflekszió arra, hogy valami nagyon nem stimmel a mai világgal, de olyan szinten, hogy még az is kérdéses, hogy érdemes-e ide gyereket szülni.
Mindez azonban tényleg csak nyomokban van jelen, mivel a történet és a fő karakter nincs eléggé kidolgozva, maga a film meg alig másfél órás, pedig nyugodtan lehetett volna még egy kicsit részletezni a dolgokat, abszolút nem ártott volna, sőt.

Mary Meadows egyszemélyes bosszúhadjárata erkölcsi szempontból érthető, bár meglehetősen amerikai típusú válasz egy jelenségre, ill. kísérlet annak orvoslására. Nem hiszem, hogy a megoldás a szó nélküli kivégzés lenne, bár kétségtelenül vannak olyanok, akik megérdemelnék, mégsem biztos, hogy egy amúgy is fegyverbolond társadalomban, mint az amerikai, még tovább kellene "bátorítani" az embereket arra, hogy egy személyben legyenek bírók és ítéletvégrehajtók, márpedig a film történetét ilyen módon is lehet értelmezni - elég csak hozzá valami komolyabb trauma, hogy az ember bekattanjon.

Szatíra, vagy dráma?

Ezt elég nehéz eldönteni, leginkább azért, mert a stílus egyik mellett sem teszi le a voksát, mégis merít mindkettőből, ám egyik műfajból sem annyira, hogy tisztán azzá váljon, így a film sem tudja eldönteni, hogy mi legyen, ezzel pedig végső soron a nézőt zavarja össze.
Miss Meadows figurája akár a Pleasantville-ből is előugorhatott volna a rakott szoknyájával, cérnakesztyűjével, masnijával, és konzervatív-tisztességes viselkedésével - mintha az '50-es évek amerikai kertvárosi középosztály egyik hölgyét látnánk -, ezért valahol vicces, vagy ha az nem is, mindenképpen éles kontraszt, hogy egy ilyen ártatlannak és makulátlannak kinéző ember irtja titokban a bűnözőket.

Kétharmadnál van egy érdekes, bár nem túl katartikus csavar, ami magyarázatot ad a nő tetteinek okára, ám ez sem elég ahhoz, hogy például az öltözkédését és a modorosságát megértsük, mert utóbbi nem származik az előbbiből.

Mary kapcsolata a seriffel kicsit furcsa, elég csak például megnézni a szeretkezésüket (hosszú hálóinget visel, és egyáltalán nem úgy fest, mint aki élvezi az együttlétet, inkább gyerekesen nevet az egészen), mégis ez a kapcsolat az, ami átértékelésre készteti addigi életét, és ha részben is, de hajlandó szembenézni a valósággal (lásd még az utolsó telefonbeszélgetést a mamával).
A seriff amúgy idővel rájön arra, hogy menyasszonya a helyi terminátor, igaz, a nő sem különösen ügyel rá, hogy eltüntesse a nyomait, vagy ne hagyjon maga után szemtanúkat, mégis inkább megkéri, hogy hagyja abba a "hadjáratát", nem pedig letartóztatja, aztán persze jön egy bizonyos bűnöző, aki még tovább bonyolítja az ügyet.

Amélie kevésbé csodálatos élete

Nem tudni, hogy Katie Holmes miért ragaszkodott ennek a filmnek az elkészítéséhez, mindenesetre executive producerként is részt vett a munkálatokban, tehát eléggé komolyan gondolhatta a produkciót.
Nem mai téma a szakítása Tom Cruise-zal és mindazzal, amit a volt férje révén kénytelen volt (?) elviselni, mindenesetre úgy tűnik, hogy kissé megfeneklett karrierjét kívánja újjáépíteni, amire egy ilyenfajta film akkor is alkalmas, ha nem ér el komoly sikert.
Egy ilyen szerep megmutathatja, hogy Holmes mennyit ér színészként, és ugródeszkát is jelenthet egy nagyobb projektbe. Lényegében ugyanarról van szó, mint egy tizen-huszonéves, feltörekvő titán esetében, nem számít, hogy egy 35 éves színésznőt látunk.

Katie teljesítménye nem átütő, de nagyon korrekt, jobbára saját tudásából és rutinjából, semmint a kifinomult színészvezetésből dolgozik; nevet és sír, szigorúan néz és mosolyog, amikor kell, egyszóval megmutatja, hogy minden színjátszó technikát ismer, az meg nem az ő hibája, hogy a karaktere nincsen eléggé lecsiszolva. Amit lehetett, kihozott belőle.

A többi színész is átlagosan jó, egyikük sem játssza le a vászonról híres kolléganőjüket.

A technikai megvalósítás nem jobb, nem rosszabb, mint egy ehhez hasonló, egyszerű film; a zene, a fényképezés, a vágás is hozza a kötelező és elvárható szintet.

Nem valószínű, hogy a szélesebb közönséget is elérné a film, ami részben a kidolgozatlanságának, a rossz (de jogos) kritikáknak, na meg a nulla marketingnek köszönhető, és sajnos, ezen Katie Holmes továbbra is bájos mosolya sem fog tudni segíteni.
Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy valószínűleg egy visszakapaszkodás egyik állomásának vagyunk tanúi, ezért ha a film nem is túl jó, azért Holmes-nak mindenképp érdemes drukkolni, hogy ha kicsit megkésve is, de érett, jó színész váljon belőle, akit még sokszor láthatunk a mozivásznon.