Star Wars - Hullámtörés

 A sorozat első kötetéről, az Áramlatokról itt olvashatsz.

Figyelem, spoilerek előfordulnak!

Folytatódnak Jaden Korr, Khedryn Faal és Marr Idi-Shael kalandjai, melyek szinte pontosan ott veszik kezdetüket, ahol az előző regény véget ért.

Kell Duoro, a bérgyilkos halott, ám Darth Wyyrlok egy újabb halálos ügynököt küld a Jedi után - pontosabban kettőt. Nyss és Syll különleges képességekkel rendelkezik: meg tudják fosztani az Erő-használókat a hatalmuktól, így ők a tökéletes vadászok, amennyiben Jedik vagy Sith-ek a prédák. Az umbarai testvérpár másik feladata, hogy a fagyott holdon található bázisról megszökött, és az anzati hajójával elmenekült klónokat - de legalább a Mintának nevezettet - élve elkapják, és elvigyék Wyyrloknak, akinek gazdája különleges szerepet szán neki a Galaxis uralmáról szóló terveiben.

A második rész alapvetően egyetlen jelentős szempontból különbözik Áramlatoktól: nincsen benne az a fajta párhuzamos kronológiai cselekményszál, ami annak az elejét meghatározta (vagyis a jelen és az 5000 évvel korábbi események), van helyette viszont a prológusban egy időfelbontás, ami egy későbbi, fontos esemény részletes bemutatása Jaden szemszögéből.
Minden más meglehetősen hasonló; továbbra is érdekes és izgalmas a történet, jók a főszereplők, ismét van egy fejvadász, aki Jaden nyomában jár (vagyis kettő), és Khedryn továbbra is előszeretettel rágózik, ill. lök egy kis pulkayt a cafjába.

A sztori ezúttal is két ösvényen halad: egyfelől vannak a jedi-sith DNS-ből kitenyésztett hibrid klónok, akik az ún. Anya hívására tartanak egy bizonyos helyre, másrészt pedig Jadenék, akik a Junker fedélzetén követik őket, hogy a Jedi Rend utasítása szerint járjanak el.

A klónokat rendkívül sürgeti az idő, hiszen amikor áthaladtak az Áramlatok végén a felrobbanó Harbinger által szállított sötétoldal-erősítő érc energiafelhőjén, felgyorsult bennük a genetikai tökéletlenségeikből származó szellemi és testi leépülés, vagyis előbb megőrülnek, végül pedig szörnyű kínok között halnak meg - kivéve a Katonának (ő Minta) nevezett férfit, akiről kiderül, hogy Jaden Korr "alapján" készítették, és immúnis a társait lassan megölő kórra.
Vezetésével a csapat előbb a tüneteiket enyhítő gyógyszereket szerez, ez után indulnak el végső céljuk (tehát Anya) felé, amiről azonban egyikük sem tudja, kicsoda vagy micsoda pontosan, ám az Erő által sugallt érzések hatására szinte vallásos meggyőződéssel tartanak az űr egy bizonyos pontja felé, mert biztosak benne, hogy ott megtalálják a válaszokat. Egyedül Katona nem osztja a többiek hitét; ő a kívülálló a kívülállók között, ezért ő a saját életének célját és értelmét akarja megtudni.

Jaden Korr végre képes túllépni a múltját kísértő árnyakon, felismeri, hogy számára az Erő eszközzé vált, amely nem világos, vagy sötét, és ez vezeti el odáig, hogy nem kell többé tartania a Sötét oldal csábításától, ill. Skywalker nagymester engedélyével padavanjává fogadja Marrt, aki tehetséges tanítványnak bizonyul.
Társaival a klónok sarkában van, össze is csapnak velük, ám megállítani nem tudják őket, így egy titokzatos és ősrégi rakata állomásra jutnak, ahol sokkoló felfedezést tesznek.

Ez a történet is megtartotta az Áramlatok összes jó tulajdonságát; a feszültség forrása, a fordulatok, és a dramaturgia gyakorlatilag ugyanaz, ráadásul lényegében egyetlen eseménysorról beszélhetünk, hiszen csak néhány nap telik el a két regény történései között. Azt nem állítom, hogy átütő erejű újdonság lenne a folytatás, de a maga átlagos, közepes módján igen korrekt műről van szó.
A múlt (értsd: a magyarul nem megjelent történetek) felé mutató utalások megritkultak, ami jó, mert olvasás közben nem akad meg az ember, hogy "ez meg mit akar jelenteni?" vagy "ez meg ki a csoda?", persze azért így is akad legalább egy név (Lumiya), amit nehéz elhelyezni, amennyiben valaki nem ismerte előzőleg (pl. én). Szerencsére ezekből tényleg csak néhány van, ezért nem befolyásolják jelentősen az olvasást.
A "horror-faktort" is visszafogta az író, lényegesen kevesebb pl. a véres jelenet, és ezúttal nem hány senki, persze azért nem úszunk meg egy-két "gennyes vért" és "nedvedző kelést", és - megint csak hasonlóan a Halálosztaghoz - most is akad néhány "zombi", bár közel sem akkora mennyiségben és öncélúan, mint abban a regényben.
A legérdekesebb a morális kérdések taglalása (ebből viszonylag kevés akadt az előző részben), ami leginkább a klónok létezésének értelmében, ill. a szabadságvágyában kerül kifejezésre, akik lényegében csak annyit akarnak, hogy hagyják őket békén. Ahogy Katona töpreng rajta: "Milyen lehet egyszerűen csak letelepedni egy bolygón és... élni?".

Marr is úgy véli a klónokról, hogy "Ezek emberek és nem tárgyak. Intelligens lények. Attól, hogy a Birodalom fegyvernek nevelte őket, még nem váltak fegyverré. Szabadok, és van választásuk. (...) Talán csak saját életet akarnak.", Jaden szerint pedig "A biológia nem egyenlő a sorssal.", vagyis kétségei van a felől, hogy mindenképp végezni kell-e a klónokkal, amennyiben elkapják őket. A végkifejlet azonban valami egész mást tartogat mindannyiuk számára.

A magyar verzió ezúttal is Habony Gábor munkája. A fogalmazás tiszta, olvasmányos, egyedül az a gond (bár ez nem a fordítás hibája), hogy a szöveg ritmusa nem teljesen egyenletes, gyakoriak a rövid és hosszú mondatok, ill. ezek váltakozása, ami felemássá teszi a tempót.

Logikai hibákkal, súlyos elírásokkal nem találkoztam (összesen két karakterhibát találtam: egy hiányzó névelőt és egy felesleges vesszőt).

Ahogy az Áramlatok, úgy a Hullámtörés is az átlagos, nem különösebben kiemelkedő, de teljesen korrekt Star Wars-regények táborát gyarapítja, bár véleményem szerint továbbra sem ártott volna néhány előzményt korábban kiadni hozzá, hogy az ember jobban rá tudjon hangolódni a Birodalom utáni korszakra, megismerje a főbb és meghatározó eseményeket, azaz megszerezze a szükséges háttérismereteket, ám Paul S. Kemp duológiája szerencsére e nélkül is érthető. Erre is azt lehet mondani, hogy van ennél jobb, de gyengébb történet is; ez valahol a kettő között helyezkedik el.