Az Európa-rejtély:
2061-ben egy űrhajó indul a Jupiter egyik holdjára, az Európára, hogy az élet nyomait kutassa. Egy napkitörés során elveszítik a rádiókapcsolatot a Földdel, ám a legénység úgy dönt, hogy folytatja a küldetést. A hold felszínén fúrni kezdenek a vastag jégpáncélban, az eljárás közben azonban egyikük hirtelen egy-egy pillanatra felvillanó, fényes jelenségre lesz figyelmes. A küldetés kudarcai ellenére az űrhajósoknak sikerül azonosítani egy mikroorganizmust, ám a felszínt egyre erősebb rengések rázzák, így a küldetést befejezettnek tekintik, a leszállóegység felszállásra készül, a kapitány pedig úgy dönt, hogy a küldetés során készült felvételeket továbbítja a földi irányítóközpontnak.
Az ún. found footage-műfaj (pl. The Blair Witch project, Trollhunter) szó szerint új szintre lett emelve ezzel a filmmel. Kellően izgalmas és feszültséggel teli, igazi dokumentarista stílusú, melynek képi világa az űrhajó fedélzetén elhelyezett kamerákon alapul, ami így egészen szokatlan és korábban nem látott hangulatot kölcsönöz a látottaknak. A dokus jelleget fiktív híradós bejátszások, interjúk és sajtótájékoztatók is erősítik.
Minderre szükség is van, hiszen ezeket leszámítva tulajdonképpen egy teljesen átlagos űrhajós thrillerről van szó - kicsit hasonló pl. az Alien-hez vagy az Event Horizon-hoz -, csak itt nyoma sincs a dramatizált, játékfilmes stílusnak, ellenben a cselekmény, a dramaturgia, na meg az egyre fogyatkozó legénység (még ha nem is egy idegen lény végez velük, és nem is egymást nyírják ki) lényegében megegyezik egy ilyen jellegű mozival. Ebből a szempontból tehát nem sok az újdonság, ám a found footage némiképp feledteti azt, hogy sok sci-fiben láttunk már hasonló történetet.
Az operatőri munka legnagyobb húzása a steril, kékes-fémes világítás és a "megfigyelőkamerás" beállítások, de így is egész jól kihasználja a rendelkezésre álló, szűkös teret. Ami a zenét illeti, nem tudom, mennyire indokolt egy ál-dokumentumfilmhez kísérőzenét írni, hiszen ez némiképp ellentmond a műfaj szabályainak (szerintem nem lenne szükség ilyen "külső eszközzel" manipulálni a drámai hatást, hiszen nem ült a zenekar az űrhajóban...), de Bear McCreary lüktető, nyomasztó taktusai azért néhány helyen kellemesen erősítik a feszültséget.
A színészek alakítása visszafogott, természetes, nem játszanak rá a szerepükre (tehát jó volt a színészvezetés), néhány ismert-híres arccal is találkozunk, pl. Sharlto Copleyval, Michael Nyqvisttel.
Érdekes film Az Európa-rejtély, egynek mindenképp jó, és bár a nagy, klasszikus sci-fikkel nem veszi fel a versenyt, de egész tűrhetően és hitelesen mutatja be az emberiség következő, elképzelt nagy lépését.
Az Androméda-törzs:
Egy amerikai kisvárosban lezuhan egy műhold, majd nem sokkal később minden lakó - szinte teljesen egy időben - meghal, csakúgy, mint a két, helyszínre küldött katona. Az esetet követően azonnal hatályba lép a "Futótűz" nevű protokoll, és egy válogatott tudósokból álló csapat nekikezd a nyomozásnak. A városban hamarosan két túlélőt találnak, akikre szemmel láthatóan semmilyen hatással nem volt a rejtélyes mérgezés: egyikük egy idős, alkoholista férfi, a másik pedig egy folyamatosan síró csecsemő. A szakértőknek alig néhány napjuk van arra, hogy egy szigorúan titkos létesítményben válaszokat találjanak, mielőtt a világ többi része is úgy jár, mint a városka polgárai.
Robert Wise az amerikai filmtörténelem két fontos sci-fijét is megrendezte (A nap, amikor megállt a Föld - 1951 , Star Trek - Csillagösvény - 1979), így Michael Crichton első regénye mindenképp jó kezekbe került nála - és rögtön igen magasra is helyezte a lécet, ami a tudományos-fantasztikus és/vagy katonai-biztonsági történeteket illeti.
1971-ben még javában dúlt a hidegháború, és Crichton írása részben az ebben az időszakban uralkodó félelmeket és életérzést is magába foglalta. Olyan kor volt ez, amikor az egyszerű ember joggal félhetett egy nukleáris katasztrófától, netán biológiai vagy biokémiai támadástól - persze nem kis részben a politikai propaganda nyomására (vörös veszedelem stb.). Ugyanakkor ez idő tájt ismerte meg a szélesebb közvélemény az űrkutatást (ami megint csak része volt a szovjet-amerikai versengésnek), persze a legtöbb embernek fogalma sem volt az alapokról, ellenben láthatta a tévében a Holdra lépni az első amerikai asztronautát. Bárhogy is, az atomtól és az ismeretlen űrtől való félelem része volt ennek a korszaknak - Crichton könyve és Wise filmje pedig ezt is feldolgozta.
Több mint 40 év távlatából is azt lehet mondani, hogy a történet még mindig remekül működik, bár az akkoriban "beszélt" filmnyelv sokban különbözik napjaink stílusától. A feszültség szinte tapintható, ahogy a tudósok egyre közelebb jutnak a megoldáshoz, bár az egyes információ-szálak kibontása, pl. az egyes vizsgálatok mai szemmel nézve egy kissé hosszadalmasak, és talán a többszintes laborkomplexumba való lejutás is lehetett volna kicsit rövidebb - ám mindez mégis szükséges, hiszen nem szabad elfelejteni, mikor készült a film, és mennyire más ízlésű közönséget célzott meg. Az akkori gondolkodásmód szempontjából indokolt ez a fajta aprólékosság, és ami azt illeti, ma sem mondható unalmasnak, ám az tény, hogy az elmúlt évtizedekben némiképp emelkedett a közönség ingerküszöbe, és ezért a mozgókép és a dramaturgia is jóval dinamikusabbá vált.
Wise amúgy évekkel megelőzte a korát, pl. már Brian De Palma előtt alkalmazta az osztott képmezős technikát, de ekkoriban még forradalminak számító számítógépes trükköket is használt (szövegkiírások, animációk, grafikák). A látványtervezés, a díszletek és berendezések első osztályúak, a rideg, részlettelen fémfalak és szigorúan funkcionális, mindenfajta díszítést mellőző használtai tárgyak nagyban fokozzák a drámai hatást, amit a szabályos, (ebben az esetben jó értelemben vett) személytelen beállítások is erősítenek. A zene is jórészt elektronikus zajokon, zörejeken alapszik.
A színészek jól teljesítenek, hitelesek a szakértők szerepeiben, miközben némi bepillantást is engednek a tudós mögött megbúvó ember erősségeibe vagy gyengeségeibe (pl. Dr. Leavitt vitatkozó stílusa és a piros fényre való érzékenysége vagy Dr. Hall barátságos viselkedése a pácienseivel).
Laikusként azt tudom mondani, hogy a "techno-blabla" abszolút meggyőző, és bár azt nem tudom, hogy tudományosan mennyire állják meg a helyüket a filmben látottak, simán el tudok képzelni hasonló szituációt.
Szórakoztató és elgondolkodtató film tehát Az Androméda-törzs, ami sok mai mozit utasít gond nélkül a háta mögé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése