Az Oscar-díj minden vitán felül a nemzetközi filmszakma legrangosabb elismerése, akkor is, ha főként amerikai filmeket szoktak vele jutalmazni. Éppen ezért – az „esélyegyenlőség” miatt – alkották meg 1947-ben az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) tagjai a legjobb idegennyelvű film kategóriáját, amely a köznyelvben a legjobb külföldi filmeket jelenti. Itt a világ minden tájáról származó filmek versengenek egymással és az aranyszoborért.
Oscar-díjat nyerni (általában) annyit tesz, mint felérni a szakma csúcsára, egyenlő a legvégső kritikai és közönségsikerrel, erősen meg tudja dobni egy film profitját vagy egy alkotó-művész ázsióját, ill. bombareklámot is jelent a produkciónak.
Az Oscar emiatt azonban rendkívüli felelősség is, hiszen a nyertes ezután már nem csinálhat „akármit”, a közönség és a szakma is elvárja tőle, hogy következő munkája is hasonló színvonalú legyen. Nagyon sokan nem tudnak megfelelni ezeknek az elvárásoknak, és ha megfeszülnek is, többé nem képesek hozni az egykori magas nívót.
Michael Cimino 1979-ben nyert rendezői Oscart A szarvasvadászért, amely az egyik legjobb vietnámi háborús témájú filmalkotás. Habár ezt követően több ismert filmet is készített (pl. A sárkány éve, A szicíliai), sikerét többé nem tudta megismételni, 1996 óta pedig nem is rendezett mozifilmet.
Kevin Costner sok filmszerep után 1991-ben állt először a kamera mögé, amikor megrendezte a Farkasokkal táncoló című westernfilmjét. Tizenkét jelölésből összesen hét Oscart nyert a monumentális alkotás, Costnert a sziú indiánok a törzs tiszteletbeli tagjává választották, ezek után pedig joggal várták a nézők, hogy a színész következő filmje szintén valami hasonló nagyságrendű lesz. Hááát… a Waterworld – Vízivilág végeredményben nem lett annyira rossz, viszont éveken át egyet jelentett a giga-megabukással (175 millió dolláros büdzséjével is rekordernek számított, de ennek még a felét sem tudta visszahozni világviszonylatban). A jövő hírnöke szintén méretes buktának bizonyult (80 milliós költség – 18 milliós bevétel), míg a Fegyvertársak végre megtörte az átkot, ám Costner azóta sem rendezett filmet, ami sajnálatos, mert elvileg van hozzá tehetsége.
Jonathan Demme filmtörténelmet írt 1991-ben, mikor első ízben nyerte el egy pszichothriller a legjobb filmnek járó Oscart. A bárányok hallgatnak azóta is hivatkozási és összehasonlítási alap a hasonló műfajú filmek sorában, ám Demme többé nem tudott hasonló magasságokat elérni, azóta főleg dokumentum- és tévéfilmeket készít, és csak néhány évente mozifilmeket, igaz, a Philadelphiával 1993-ban Oscarhoz juttatta Tom Hankst, ám az olyan filmjei, mint a Rabszolgalelkek, a Charlie kettős élete, A mandzsúriai jelölt remake-je vagy éppen a Rachel esküvője távol állnak egykori legnagyobb sikerétől.
Anthony Minghella és Az angol beteg. A maga idejében rengetegen furcsállták, hogy ez a film kilenc Oscart kapott (na jó, azért Juliette Binoche megérdemelte), hiszen alapjában véve egy erősen nyálas, túlzott érzelgősséggel vegyített, tipikusan hollywoodi giccstengerről van szó, aminek nem sok köze van a valósághoz. Minghella még ezt a szintet sem tudta később megütni, így A tehetséges Mr. Ripley, a Hideghegy vagy éppen a Bűnös viszonyok elmaradtak a várakozásoktól. Nagy visszatérésre sajnos már nincs esély, hiszen a rendező mindössze 54 évesen, 2008-ban elhunyt.
Geena Davis 1988-ban nyert Oscart legjobb női mellékszereplő kategóriában Az alkalmi turista című filmért. Ezt megelőzően már ismert és kedvelt színésznő volt (pl. Beetlejuice, A légy, A földi lányok csábítók stb.), és még ezt követően is volt legalább egy remek filmválasztása (Thelma és Louise). Ezután azonban kissé leült a karrierje (pl. Micsoda csapat!, Mondvacsinált hős), hogy aztán harmadik férjével (Renny Harlin) totális csődbe és a megszűnésbe taszítsák a Carolco Pictures-t (A kincses sziget kalózai). Ezek után komoly meglepetés volt, hogy volt olyan stúdió, ami még egy esélyt adott a Davis-Harlin párosnak (Utánunk a tűzözön), de bár ne tette volna.
Michael Cimino 1979-ben nyert rendezői Oscart A szarvasvadászért, amely az egyik legjobb vietnámi háborús témájú filmalkotás. Habár ezt követően több ismert filmet is készített (pl. A sárkány éve, A szicíliai), sikerét többé nem tudta megismételni, 1996 óta pedig nem is rendezett mozifilmet.
Kevin Costner sok filmszerep után 1991-ben állt először a kamera mögé, amikor megrendezte a Farkasokkal táncoló című westernfilmjét. Tizenkét jelölésből összesen hét Oscart nyert a monumentális alkotás, Costnert a sziú indiánok a törzs tiszteletbeli tagjává választották, ezek után pedig joggal várták a nézők, hogy a színész következő filmje szintén valami hasonló nagyságrendű lesz. Hááát… a Waterworld – Vízivilág végeredményben nem lett annyira rossz, viszont éveken át egyet jelentett a giga-megabukással (175 millió dolláros büdzséjével is rekordernek számított, de ennek még a felét sem tudta visszahozni világviszonylatban). A jövő hírnöke szintén méretes buktának bizonyult (80 milliós költség – 18 milliós bevétel), míg a Fegyvertársak végre megtörte az átkot, ám Costner azóta sem rendezett filmet, ami sajnálatos, mert elvileg van hozzá tehetsége.
Jonathan Demme filmtörténelmet írt 1991-ben, mikor első ízben nyerte el egy pszichothriller a legjobb filmnek járó Oscart. A bárányok hallgatnak azóta is hivatkozási és összehasonlítási alap a hasonló műfajú filmek sorában, ám Demme többé nem tudott hasonló magasságokat elérni, azóta főleg dokumentum- és tévéfilmeket készít, és csak néhány évente mozifilmeket, igaz, a Philadelphiával 1993-ban Oscarhoz juttatta Tom Hankst, ám az olyan filmjei, mint a Rabszolgalelkek, a Charlie kettős élete, A mandzsúriai jelölt remake-je vagy éppen a Rachel esküvője távol állnak egykori legnagyobb sikerétől.
Anthony Minghella és Az angol beteg. A maga idejében rengetegen furcsállták, hogy ez a film kilenc Oscart kapott (na jó, azért Juliette Binoche megérdemelte), hiszen alapjában véve egy erősen nyálas, túlzott érzelgősséggel vegyített, tipikusan hollywoodi giccstengerről van szó, aminek nem sok köze van a valósághoz. Minghella még ezt a szintet sem tudta később megütni, így A tehetséges Mr. Ripley, a Hideghegy vagy éppen a Bűnös viszonyok elmaradtak a várakozásoktól. Nagy visszatérésre sajnos már nincs esély, hiszen a rendező mindössze 54 évesen, 2008-ban elhunyt.
Geena Davis 1988-ban nyert Oscart legjobb női mellékszereplő kategóriában Az alkalmi turista című filmért. Ezt megelőzően már ismert és kedvelt színésznő volt (pl. Beetlejuice, A légy, A földi lányok csábítók stb.), és még ezt követően is volt legalább egy remek filmválasztása (Thelma és Louise). Ezután azonban kissé leült a karrierje (pl. Micsoda csapat!, Mondvacsinált hős), hogy aztán harmadik férjével (Renny Harlin) totális csődbe és a megszűnésbe taszítsák a Carolco Pictures-t (A kincses sziget kalózai). Ezek után komoly meglepetés volt, hogy volt olyan stúdió, ami még egy esélyt adott a Davis-Harlin párosnak (Utánunk a tűzözön), de bár ne tette volna.
Geena később egy rajzolt, beszélő egérrel „játszott” együtt (Stuart Little 1-2.), majd sok kollégájához hasonlóan ő is átköltözött a tévék képernyőire, hogy az első amerikai elnöknő bőrébe bújjon. Az utóbbi években mindössze két mozifilmben szerepelt.
Mira Sorvino (Paul papa pici lánya) a Hatalmas Aphrodité című Woody Allen-filmben alakított szerepéért nyerte el 1995-ben az aranyszobrocskát, hogy aztán olyan „filmekben” ássa el magát, mint a Romy és Michelle, a Mimic vagy a Gyilkosok gyilkosa. Habár azóta is rendszeresen vállal filmszerepeket, A-kategóriás alkotásokban már régóta nem látni.
Timothy Hutton 1980-ban nyert Oscart az Átlagemberek című filmben nyújtott alakításáért, hogy aztán az elkövetkezendő 30 évben a kutya se ismerje a nevét és az arcát. Ismertebb filmjei között van pl. a Stephen King-adaptáció, a Halálos árnyék, a Francia csók, A tábornok lánya vagy a Szellemíró. Az elmúlt néhány év óta ő is tévésorozatban szerepel (Lépéselőnyben).
Kevesen tudják, de az egyik legismertebb afroamerikai színész, Louis Gossett Jr. szintén Oscar-díjas. Egyfelől a Garni-zóna tette ismertté Richard Gere-t, másrészt kevés kivétellel ez volt az utolsó értékelhető filmalkotás Gossett Jr. karrierjében, ami azért elég elszomorító, hiszen egy 1982-ben készült produkcióról beszélünk. A későbbi színvonalasabb címek között azért feltétlenül meg kell említeni a Kedves ellenségemet és az első Vasmadarakat, de ezeket erősen háttérbe szorítják az olyan Zs-kategóriás „filmekben” vállalt szerepek, mint például a Cápa 3., A Büntető, A terror iskolája, a Vasmadarak folytatásai, az Atomdzsungel stb. A színész közel a 80-hoz is aktívan filmezik, az elkövetkezendő évek során féltucatnyi produkcióban fog felbukkanni.
Egy másik, nagy reményekkel induló, szintén fekete bőrű színész Cuba Gooding Jr., aki mindössze 28 évesen Oscart nyert legjobb mellékszereplő kategóriában Tom Cruise Jerry Maguire című sportfilmjében. Ezt követően a fontosabb, nagyobb vagy színvonalasabb szerepek sorra elkerülték a fiatalembert, aki azóta játszott színes giccsparádéban (Csodás álmok jönnek), kötelező biopic-ben (Férfibecsület), háborús drámában (Pearl Harbor), idétlen komédiákban (Üldözési mánia, Kutyabajnok, Hajó a vége, Norbit) és tévéfilmekben. Mivel még mindig csak 44 éves, talán számára is lesz második esély, hiszen sok példát láttunk már erre az Álomgyárban (pl. John Travoltánál).
Halle Berry kétségkívül az egyik legszebb amerikai színésznő, aki ha jó napja van, még játszani is tud, igaz, csinos megjelenésének köszönhetően inkább vonzó „bio-díszletként” számítanak rá a rendezők. Spike Leet azonban nem tévesztette meg a helyes pofi, így 1991-ben a Dzsungellázban egy drogos utcalány szerepét osztotta rá, amit Halle remekül el is játszott. Ezt követően jöttek azok a filmek, melyekben ő volt a mindig szép fekete lány, aki azért néha fegyvert is ragad, ill. elcsavarja a férfiak fejét (pl. Az utolsó cserkész, A Flintstone család, Tűzparancs).
Mira Sorvino (Paul papa pici lánya) a Hatalmas Aphrodité című Woody Allen-filmben alakított szerepéért nyerte el 1995-ben az aranyszobrocskát, hogy aztán olyan „filmekben” ássa el magát, mint a Romy és Michelle, a Mimic vagy a Gyilkosok gyilkosa. Habár azóta is rendszeresen vállal filmszerepeket, A-kategóriás alkotásokban már régóta nem látni.
Timothy Hutton 1980-ban nyert Oscart az Átlagemberek című filmben nyújtott alakításáért, hogy aztán az elkövetkezendő 30 évben a kutya se ismerje a nevét és az arcát. Ismertebb filmjei között van pl. a Stephen King-adaptáció, a Halálos árnyék, a Francia csók, A tábornok lánya vagy a Szellemíró. Az elmúlt néhány év óta ő is tévésorozatban szerepel (Lépéselőnyben).
Kevesen tudják, de az egyik legismertebb afroamerikai színész, Louis Gossett Jr. szintén Oscar-díjas. Egyfelől a Garni-zóna tette ismertté Richard Gere-t, másrészt kevés kivétellel ez volt az utolsó értékelhető filmalkotás Gossett Jr. karrierjében, ami azért elég elszomorító, hiszen egy 1982-ben készült produkcióról beszélünk. A későbbi színvonalasabb címek között azért feltétlenül meg kell említeni a Kedves ellenségemet és az első Vasmadarakat, de ezeket erősen háttérbe szorítják az olyan Zs-kategóriás „filmekben” vállalt szerepek, mint például a Cápa 3., A Büntető, A terror iskolája, a Vasmadarak folytatásai, az Atomdzsungel stb. A színész közel a 80-hoz is aktívan filmezik, az elkövetkezendő évek során féltucatnyi produkcióban fog felbukkanni.
Egy másik, nagy reményekkel induló, szintén fekete bőrű színész Cuba Gooding Jr., aki mindössze 28 évesen Oscart nyert legjobb mellékszereplő kategóriában Tom Cruise Jerry Maguire című sportfilmjében. Ezt követően a fontosabb, nagyobb vagy színvonalasabb szerepek sorra elkerülték a fiatalembert, aki azóta játszott színes giccsparádéban (Csodás álmok jönnek), kötelező biopic-ben (Férfibecsület), háborús drámában (Pearl Harbor), idétlen komédiákban (Üldözési mánia, Kutyabajnok, Hajó a vége, Norbit) és tévéfilmekben. Mivel még mindig csak 44 éves, talán számára is lesz második esély, hiszen sok példát láttunk már erre az Álomgyárban (pl. John Travoltánál).
Halle Berry kétségkívül az egyik legszebb amerikai színésznő, aki ha jó napja van, még játszani is tud, igaz, csinos megjelenésének köszönhetően inkább vonzó „bio-díszletként” számítanak rá a rendezők. Spike Leet azonban nem tévesztette meg a helyes pofi, így 1991-ben a Dzsungellázban egy drogos utcalány szerepét osztotta rá, amit Halle remekül el is játszott. Ezt követően jöttek azok a filmek, melyekben ő volt a mindig szép fekete lány, aki azért néha fegyvert is ragad, ill. elcsavarja a férfiak fejét (pl. Az utolsó cserkész, A Flintstone család, Tűzparancs).
A Fekete csillaggal aztán bebizonyította, hogy nem csupán a mosolya miatt érdemes szerepeltetni: munkájáért Emmy-díjat kapott. Két X-Men között mellett villantott (Kardhal), majd élete legjobb alakítását nyújtotta a Szörnyek keringőjében, amiért Oscarral jutalmazták. Ezek után teljességgel érthetetlen, hogy vállalhatta el A Macskanő címszerepét, ami Arany Málna-rekordot döntött. Halle további filmjei nem sok említést érdemelnek, de 50 felé közeledve várható, hogy a szexis szerepeket felváltják az olyanok, melyekhez színészi kvalitások is szükségesek.
Az egyik legnagyobb amerikai színész, igazi hollywoodi legenda, Marlon Brando, 1955-ben nyerte első Oscarját (Rakparton), 1973-ban pedig a másodikat, amit nem vett át (A keresztapa). Ezt követően lényegében azt csinált, amit akart, így készült el a Superman 1978-ban és az Apokalipszis most 1979-ben. A képlet után közel 10 éves kihagyás következett, hogy aztán látványosan elhízva térjen vissza olyan közepes vagy gyenge alkotásokkal, mint pl. a Don Juan de Marco, a Dr. Moreau szigete, a Dolcsi vita és A szajré, amely utolsó mozifilmje is volt, mielőtt végleg visszavonult a színjátszástól. 2004-ben, 80 évesen hunyt el.
Valószínűleg azt sem sokan tudják, hogy Alec Guinness 1958-ban Oscar-díjat kapott a Híd a Kwai folyón című remek háborús filmdrámáért. Ez után szerepelt még a híres Arábiai Lawrence-ben, a Doktor Zsivágóban, a Napfivér, Holdnővérben, majd 1975-ben egy szakállas, szemüveges fiatal rendezőpalánta felkérte egy fura „űrfilm” egyik főszerepére. Ez volt a Csillagok háborúja, melyet követően Guinness karrierje porba hullott, abban az értelemben mindenképp, hogy az összesen három részes (régi) Star Wars-trilógiában alakított Ben/Obi-Wan Kenobi szerepe mindörökre összeforrt arcával és nevével. A Jedi visszatér után főleg tévéfilmekben játszott. 86 évesen, 2000-ben hunyt el.
Francis Ford Coppola unokaöccse, Nicolas Cage mindig is közkedvelt színész volt, aztán 1996-ban Oscart nyert a Las Vegas: végállomás című filmért, melyben egy alkoholista férfit játszott, aki azért érkezett a kaszinók városába, hogy szó szerint halálra igya magát. Ezt követően ő lett az aktuális akciósztár (Con Air, A szikla, Ál/Arc), 1998-ban viszont lassan, de biztosan megindult a lejtőn. Minden az Angyalok városával kezdődött, majd jött a 8 milliméter, a Corelli kapitány mandolinja, úgy tűnt, sikerül kikecmeregnie az ingoványból az Adaptációval és A nemzet aranyával, de aztán a Szellemlovas végképp magával ragadta, amit olyan gyenge alkotások követtek, mint a Next - A holnap a múlté, a Veszélyes Bangkok, a G-Force – Rágcsávók, a Boszorkányvadászat és a Szellemlovas 2.
Az egyik legnagyobb amerikai színész, igazi hollywoodi legenda, Marlon Brando, 1955-ben nyerte első Oscarját (Rakparton), 1973-ban pedig a másodikat, amit nem vett át (A keresztapa). Ezt követően lényegében azt csinált, amit akart, így készült el a Superman 1978-ban és az Apokalipszis most 1979-ben. A képlet után közel 10 éves kihagyás következett, hogy aztán látványosan elhízva térjen vissza olyan közepes vagy gyenge alkotásokkal, mint pl. a Don Juan de Marco, a Dr. Moreau szigete, a Dolcsi vita és A szajré, amely utolsó mozifilmje is volt, mielőtt végleg visszavonult a színjátszástól. 2004-ben, 80 évesen hunyt el.
Valószínűleg azt sem sokan tudják, hogy Alec Guinness 1958-ban Oscar-díjat kapott a Híd a Kwai folyón című remek háborús filmdrámáért. Ez után szerepelt még a híres Arábiai Lawrence-ben, a Doktor Zsivágóban, a Napfivér, Holdnővérben, majd 1975-ben egy szakállas, szemüveges fiatal rendezőpalánta felkérte egy fura „űrfilm” egyik főszerepére. Ez volt a Csillagok háborúja, melyet követően Guinness karrierje porba hullott, abban az értelemben mindenképp, hogy az összesen három részes (régi) Star Wars-trilógiában alakított Ben/Obi-Wan Kenobi szerepe mindörökre összeforrt arcával és nevével. A Jedi visszatér után főleg tévéfilmekben játszott. 86 évesen, 2000-ben hunyt el.
Francis Ford Coppola unokaöccse, Nicolas Cage mindig is közkedvelt színész volt, aztán 1996-ban Oscart nyert a Las Vegas: végállomás című filmért, melyben egy alkoholista férfit játszott, aki azért érkezett a kaszinók városába, hogy szó szerint halálra igya magát. Ezt követően ő lett az aktuális akciósztár (Con Air, A szikla, Ál/Arc), 1998-ban viszont lassan, de biztosan megindult a lejtőn. Minden az Angyalok városával kezdődött, majd jött a 8 milliméter, a Corelli kapitány mandolinja, úgy tűnt, sikerül kikecmeregnie az ingoványból az Adaptációval és A nemzet aranyával, de aztán a Szellemlovas végképp magával ragadta, amit olyan gyenge alkotások követtek, mint a Next - A holnap a múlté, a Veszélyes Bangkok, a G-Force – Rágcsávók, a Boszorkányvadászat és a Szellemlovas 2.
Habár nagy ritkán feltűnik „rendes” filmben is (pl. Kick/Ass), ha komolyan nem gondolkodik el a szerepválasztásain, akkor már csak régebbi filmjeinek folytatásaiban bízhat (Kick/Ass 2., A nemzet aranya 3.), és persze abban, hogy ne vállalja el a harmadik Ghost Ridert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése