A Sötét lovag - Felemelkedés

Befejezte röptét a Denevér

Az év egyik leginkább várt filmje végre a hazai mozikban. A szálak elvarrattak, a konfliktusok megoldattak, a Sötét lovag legendája immár örökké él. A végeredmény azonban nem tökéletes.

2005-ben mutatták be a Batman beginst, amely egészen új oldalról mutatta be a világ egyik legrégebbi képregényhősének születését, aki a film közel felééig fel sem tűnik, a rendező ehelyett – nagyon helyesen – a figura emberi oldalának elemzésére helyezte a hangsúlyt.

2008-ban érkezett a folytatás, amely a denevéres mozifilmek történetében először elhagyta címéből a Batman-jelzőt. A második film nézettségi és bevételi rekordokat döntött, a kritikák az égekig magasztalták, létrehozott egy ikonikus negatív főhőst, és zsigeri szinten vizsgálta a gonoszság és a káosz mibenlétét, no meg nem utolsósorban minden idők egyik, ha nem a legjobb képregényadaptációjává lépett elő.

Ezek után érthető, hogy a rajongók elvárásai óriásiak voltak a trilógia záródarabját illetően, és Christopher Nolan nem is bizonyult méltatlannak a bizalomra, igaz, a nézők mosolya azért nem teljesen őszinte.

Nyolc évvel járunk az előző film eseményeit követően. Bruce Wayne visszavonultan él kastélyában, a Wayne Enterprises vezetését az igazgatóság látja el, Gothamben béke honol, a szervezett bűnözést szinte teljesen felszámolták, Batmanre pedig már nincs szükség, különösen annak fényében nem, hogy a rendőrség őt okolja Harvey Dent haláláért. Bár Gordon felügyelő tudja az igazságot, úgy véli, a közvélemény nem értené meg az eset mögött húzódó mélyebb összefüggéseket.

Noha Wayne elvonult a világ elől, egy ügyes tolvajnő révén néhányan rájönnek maszkos alteregójának titkára, köztük egy kegyetlen hadúr, Bane is, aki a Wayne Vállalatcsoport felső vezetőjének egyik tagjával tönkre akarja tenni Bruce-t, ennek keretében pedig totális káoszt és anarchiát idéz elő Gothamben, mégpedig egy nukleáris energiaforrás segítségével, mellyel a földdel egyenlővé lehet tenni az egész várost. Batman kénytelen hát visszatérni és megütközni Bane-nel, aki azonban súlyosan megsebesíti és egy börtön mélyére veti, arra kényszerítve Wayne-t, hogy végignézze városa lassú pusztulását. A férfi csak hónapokkal később képes megszökni, de akkor elindul, hogy leszámoljon Bane-nel és felszabadítsa Gothamet.

Ezzel a rövidke összefoglalóval épp csak a felszínét karcoltam meg a film teljes történetének, de muszáj csínján bánnom az információkkal, hiszen a cselekmény tele van olyan utalásokkal és fordulatokkal, melyeket bűn lenne leleplezni.

Ehelyett hadd szóljak a megvalósításról. A film több mint 160 perces (kicsit hosszabb A Sötét lovagnál), viszont sehol nem unalmas, mindenhol állandó a tempó, ellenben a dramaturgia lényegesen lazább, nem olyan feszes, mint az előző részben, amely ezen kívül még a rendkívüli feszültségével is a székekbe szögezte a nézőket. A harmadik filmben mindez kisebb mértékben van jelen, továbbá erősen arra épít, hogy a két korábbi epizód után már mindenki ismeri a főbb szereplőket, ezért hiányzik az igazán árnyalt karakterábrázolás is. Ez főleg az új szereplők esetében sajnálatos, mert bár Bane sem az a betonfejű átlagőrült, aki csak úgy ész nélkül rombol, motivációja és filozófiája nem képes lehatolni azokba a mélységekbe, melyek miatt Joker annyira zseniális negatív szereplő volt.

A Macskanő (akit amúgy egyszer sem neveznek így a film során) karaktere viszont még ennél is kevésbé kidolgozott, igazából, ahogy van, ki lehetett volna hagyni a filmből, hiszen egy bizonyos fontos tolvajlásán túl nem sok lényegi szerepe akad. Azt sem tudjuk meg pontosan, ki ő, honnan jött, miért teszi azt, amit tesz; sajnos az alkotók mindezt pár sablonos utalással elintézik.

Ezzel rá is világítottam A Sötét lovag – Felemelkedés legfőbb problémájára: sok benne a felesleges momentum, melyek nyugodtan végezhették volna a vágószoba padlóján (vagy egy korai forgatókönyv-vázlat lábjegyzetében), mivel a cselekmény szempontjából nem különösebben lényegesek. Ha ezeket a részeket kihagyták volna, a film jó negyed órával rövidebb lehetne, és akkor a tempó és a feszültség is sokkal magasabb fordulatszámon pöröghetett volna. Egy másik sajnálatos hiba az aránytalanság, melynek az első két részben (de főleg a másodikban) nyoma sem volt. Ehhez képest itt az ember úgy érzi, hogy az egyes cselekményszálak és epizódok csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, amely így megbontja az egységességet.

Az akciójelenetek (köztük a trailerben is látott stadionrobbanás), a verekedések és üldözések lehettek volna kicsivel hosszabbak és részletesebbek, bár igaz, hogy a Sötét lovag-filmek nem az akcióra helyezik a hangsúlyt, ami jó dolog, de attól még elbírt volna a történet pár robbanással és pofonnal többet.

Az sem jó, hogy a különféle háttérinformációk csak fokozatosan derülnek ki, de mikor végre megtudjuk az igazságot, addigra már nem üt akkorát, mint kellene (főleg a filmvégi nagy fordulat, ami csak közepes lángon lobban fel a várt helyett). Magyarán szólva a rengeteg információ-morzsa túl hosszan és túl szellősen lett elhintve. Azért is kár, hogy néhány szereplő újra feltűnik a korábbi filmekből (talán nem árulok el sokat, ha megnevezem őket: Jonathan Crane – Cillian Murphy és Ra’s al Ghul – Liam Neeson), és bár jelenlétük nem tart sokáig, attól még ugyanolyan felesleges (főleg Crane-é), mert ők még annyit sem tesznek hozzá a történethez, mint a Macskanő.

Sok fanyalgást olvastam arról, hogy a korábbiakhoz képest most nem negatív kicsengésű a lezárás, de nekem ezzel személy szerint nem volt problémám, ugyanis szeretem, ha egy történet nem minden elemére kerül vég, nyitva marad pár kérdés, ill. megmarad a lehetőség a sztori bizonyos részeinek továbbvitelére (még ha csak elméletben is).

Mindenképp meg kell említeni a parádés színészi játékot, főleg Michael Caine, Gary Oldman, de különösen Tom Hardy részéről, aki az egész filmben maszkot visel, így csak a szemeivel és a testével képes játszani. Bár nyilvánvalóan a felvételek alatt is elmondta a szövegeit, az utószinkronja valami egészen elképesztően sikerült, és nem csak technikai értelemben. Hangsúlyozása és egész beszédstílusa mind arról árulkodik, hogy Hardy egy hihetetlenül tehetséges színész.

Christian Bale ennyi év után már rutinból hozza a karaktert, Anne Hathawaynek viszont nem sok kibontakozási lehetősége van. Az utóbbi években kissé háttérbe szorult Matthew Modine-t jó volt ismét látni, Marion Cotillard, Morgan Freeman és Joseph Gordon-Levitt pedig szintén hozzák a tőlük elvárható magas színvonalat.

Összességében tehát A Sötét lovag – Felemelkedés jó film lett, pár hibával, amik viszont azért annyira nem zavaróak, hogy nagyon elrontanák az összbenyomást. Olyan, mint a Mátrix – Forradalmak: önálló filmként annyira nem állja meg a helyét, de kiegészülve az első két résszel létrejön egy kerek, egységes egész, amelynek van kezdete, csúcspontja és most lezárása. És persze a „felemelkedés” is többféleképp értelmezhető: szó szerint és filozófiai értelemben egyaránt. Érdemes volt hát várni, mert a Denevérnek nagyon szép ívű lett a röpte.