Harsány röhögésre ugyan sehol sem késztető, de azért korrekt, hangulatos komédia két okostojás lányról, akik az évek során kimaradtak az iskolai vadulásokból, de az érettségi ünnepség előtti éjszaka mégis el akarnak menni bulizni, hogy megmutassák a többieknek, milyen fából faragták őket.
Az amerikaiaknál igen népszerű téma az érettségi bál/buli és az azt követő útra kelés egy távolabbi városban, vagy akár az ország másik partján lévő főiskolára, egyetemre, így sok filmben feldolgozták már ezt.
Mi, magyarok, nem igazán tudunk mit kezdeni ezzel, hiszen nem része a kultúránknak (eleve kicsi az ország, max. pár óra eljutni egyik végéből a másikig), így aztán az ezzel foglalkozó mozik sem annyira népszerűek a hazai kínálatban. Még akkor sem, ha egy ismert színésznő, Olivia Wilde nagyjátékfilmes rendezői debütjéről van szó.
A talán személyes élményekből is táplálkozó direktori bemutatkozásban nincs semmi eget rengető újdonság, de azért Wilde érzi a ritmust és a tempót, szépen el tudta mondani, amit szeretett volna, a színészeit is megfelelően dirigálta, így a végeredmény is abszolút fogyasztható lett.
Ez volt az utolsó film, amit 2019-ben láttam.
Ebben az igen furcsa hangulatú, francia animációs filmben egy jobb kéz (kb. mint Izé az Addams family-ből) indul el Párizsban, hogy megtalálja gazdáját, vagyis a testet, amihez tartozik. Kalandos útja során megismerjük a "test", vagyis a Naoufel nevű fiú történetét is gyerekkorától kezdve egészen addig, amíg - mérsékelten sikeres - pizzafutárként meg nem ismerkedett egy Gabrielle nevű lánnyal és dolgozni kezdett annak nagybátyjának asztalosműhelyében.
A rendező elmondása szerint ez a film "egy modern, városi tündérmese végzetről és kitartásról, arról, hogy ha meg akarjuk változtatni a dolgokat, akkor muszáj meglepni önmagunkat, mernünk kell valami újat, valami mást csinálnunk, és letérni az addig megszokott ösvényekről".
A film a Netflix kínálatában is látható.
Adam Sandlerhez hasonlóan Ben Stillert sem különösebben bírom, bár a Walter Mitty titkos élete tetszett tőle (főleg második megnézésre), és olykor belőle is előbújik a színész. De nem csak emiatt érdemes megnézni Noah Baumbach filmjét, hanem mert ahogy a Házassági történetben egy válás folyamatát dolgozta fel, ebben a produkcióban egy 40-es férfi krízisén keresztül mesél egy sajátságos életérzésről, amit minden hasonló korú átél(t már), aki egyszer csak azt veszi (vette) észre, hogy elrohan(t) mellette az élet, és a fiatalsága végérvényesen a múlté.
Roger Greenberg nemrég esett át egy idegösszeomláson. Míg öccse és családja külföldön nyaral, beköltözik a házukba, ám ideje nagy része alatt nem csinál semmit. Jobb híján régi barátaival találkozik, de már velük sem igazán találja a közös hangot. Egyedül testvére házi segítője, afféle bejárónője, a 25 éves Florence mozgat meg benne valamit.
Noah Baumbach és Jennifer Jason Leigh közös produkciója ez a film, melyben egy helyét nem találó generációról mesélnek, de közben megvizsgálják a fiatalok helyzetét is, ill. a két nemzedék egymáshoz fűződő viszonyát (ebben nyilván van nem kevés hozott élmény is).
A téma miatt eleve jelen van egy melankolikus hangulat, amihez jól illik Stiller visszafogott játéka, valamint a nagyon átlagosnak kinéző Greta Gerwig (amúgy Baumbach következő komoly kapcsolata JJL után).
Általában véve senki nem szép, se nem boldog ebben a filmben, de közben mégsem válik drámai white trash-sé, hanem valahol a kettő között igyekszik megtalálni az útját.
Emlékszünk még Samantha nyuszijára a Szex és New Yorkból? Mi már el sem tudjuk képzelni, de volt idő, amikor nem létezett ilyen gépezet, annak feltalálása viszont összefüggésben állt egy tünetegyüttessel, amit a XIX. század végén hisztériának neveztek. Az 1952-ben hivatalosan is eltörölt "kórt" - mai szóhasználattal élve - a kielégítetlen nőkre alkalmazták, bár akkoriban még nem így hívták és persze a női szexualitással sem kapcsolták össze, ám ettől még a kezelés működött. Ennek állít mókásan emléket ez az angol vígjáték.
Az ifjú orvos, Dr. Mortimer Granville elveszíti állását egy londoni kórházban, ám hamarosan új munkát talál: az elismert hisztéria-szakértő, Dr. Dalrymple asszisztense lesz. A kezelésre érkező hölgyek mind roppant elégedettek a terápiával, Mortimerre pedig rámosolyog a szerencse munkaadója kisebbik lányának elbűvölő képében, sőt arra is esély nyílik, hogy egyszer ő vigye tovább a praxist. Az idősebbik nővér szókimondó, harsány stílusa azonban megbonyolítja a dolgokat, ill. az a tény is, hogy a fiatalember keze egyre kevésbé bírja a tempót a rendelőben.
Nem egy térdcsapkodós, hahotázós fajta film, hiszen inkább szellemes angol humor jellemzi a cselekményt, de kifejezetten bájos, aranyos a maga egyszerűségében. Mert hogy egyszerűek a figurák, a történet és a konfliktus, na, meg a megoldás is, de közben olyan érdekes témákat érint, mint pl. a női egyenjogúság, a társadalmi egyenlőtlenségek, a tudományos fejlődés és a haladó gondolkodás, amiket a pajkos alapsztorin keresztül vetnek fel. Ne feledjük, 1880-ban járunk, amikor még szavazati joga sem volt a nőknek, a feminizmus pedig még éppen csak a szárnyait próbálgatta egy férfiak által uralt világban. Szórakoztatva mesél és oktat tehát Tanya Wexler rendezőnő, ez pedig igencsak lélekmelengető eredménnyel jár.
A színészek között megtalálható az ezúttal is remekelő Jonathan Pryce, Maggie Gyllenhaal, Rupert Everett, Hugh Dancy és a bájosan hamvas Felicity Jones.
Csúcs-pillanatok: Molly the Lolly, az olasz primadonna újra tud énekelni, és az első telefonszex. :D
Ez a film annyira friss, hogy még magyar címe sincsen, moziba is csak
jövőre kerül, azt követően pedig a Netflixen fog debütálni, de ahogy az
néha lenni szokott, egy megtekintő-példány kikerült a netre, így aki
akarja, hamarabb megnézheti.
Howard Ratner nagydumás zsidó üzletember, aki mindennel ügyeskedik, ami a keze ügyébe kerül. Persze, egy rakás embernek tartozik kisebb-nagyobb összegekkel, adósságait azonban nem képes rendezni sportfogadási szenvedélye miatt, emiatt viszont egyre inkább szorongatják a hitelezői, akiket folyton csak hiteget. Legújabb szerzeménye egy különleges afrikai opál, ami megbabonázza az NBA egyik sztárját. Howard kockázatos játszmába kezd, hogy minél nagyobb pénzt szakíthasson, így letudhassa adósságát néhány sötét alak felé és jó áron elpasszolhassa a drágakövet a kosaras KG-nek is.
Alapvetően arról szól a Csiszolatlan gyémánt, hogy minél magasabbra tör valaki, annál nagyobbat tud zuhanni, ha nem vigyáz és ha nem tudja, hol a határ. Howard élete pedig pont ilyen: akármilyen nehéz helyzetbe hozza magát a magánéletében vagy
az üzletben, megpróbálja kidumálni magát, aztán ez vagy sikerül, vagy
nem. Többnyire nem. Folyamatosan a bukás szélén táncol, de közben vakon bízik a szerencséjében, mert azt hiszi, hogy az majd megmenti, de Howard akkor sem tud megváltozni, mert a biznisz és a játék az élete. Akkor is, ha emiatt mindene rámegy.
Nem szeretem Adam Sandlert, ebből a filmből viszont kiderül, hogy ha lehetőséget kap rá, akkor elképesztően jó színész tud lenni, amire senki nem gondolna pl. a Sátánka vagy A vizesnyolcas alapján. Akkora pálfordulás ez, mint Bill Murray, Robin Williams, Jim Carrey vagy akár Steve Carell esetében. Lehet, hogy idősebb korára Sandler is "megkomolyodik"? A Csiszolatlan gyémánt alapján nem is lenne rossz.
