Locke

Fékezhetetlen és A Sötét lovag - Felemelkedés ide, Eredet és Warrior oda, a Locke egy olyan film, amit nem hoztak be a magyar mozikba, hiába szerepel benne Tom Hardy. Az a tény, hogy az egész világon bemutatták, és sok dicséretet kapott, hidegen hagyja a hazai forgalmazókat, mondván: mi abban az érdekes, hogy egy ember másfél órán keresztül vezet, miközben végig telefonál? A magyar közönségnek nem való az ilyesmi, rajta, vegyünk meg inkább egy Asylumot, az kell a népi manikűrnek!

Steven Knight mozija nem fog filmtörténelmet írni, de kétségtelen, hogy érdekes monodrámát készített.

Tájkép csata után

A kortárs lengyel filmművészet nemzetközi szinten is legismertebb rendezője minden bizonnyal az életmű-Oscar-díjas Andrzej Wajda. Az idén 88 éves mester a lengyel újhullám egyik elindítója volt az 1950-es években, legismertebb alkotásai között pedig megtalálható pl. A csatorna, a Hamu és gyémánt, A márványember és A vasember, valamint a Katyn.

Mivel ezekben a napokban emlékezik meg a világ az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulójáról, Wajda Tájkép csata után című alkotása különösen aktuális.

A hívó

Odegnál Róbert neve ismerősen csenghet a hazai képregényeket kedvelők körében, de munkájával lehetett találkozni pl. a Nyóckerben is. A hívó című albuma 2005-ben jelent meg, amivel több díjat is nyert. A sztoriból hamarosan nagyjátékfilm várható, addig viszont elkészült egy rövidebb, 17 perces "verzió", ami érdekes és hangulatos, bár erősen látszik rajta, hogy nem gyakorlott filmes készítette.

White Bird in a Blizzard

Fehér madár a hóviharban, szabad fordításban így lehetne nevezni magyarul Gregg Araki legújabb filmjét, amit eléggé szerencsétlen módon közel azonos időben mutattak be a nagyközönség előtt, mint a hasonló témájú Holtodiglant, ezért aztán nem sok sansza volt Fincher mozija mellett labdába rúgni.

Kevéske pozitívumai közül leginkább az emelhető ki, hogy Shailene Woodley ledobja magáról a textilt. Többször is. A többi azonban kapufa.

Fényes szelek

Jancsó Miklós egyike volt azon magyar filmrendezőknek, akit nemzetközi szinten is (el)ismertek, és külföldön is hasonló sikereket ért el, mint itthon. Tény, hogy az öregnek nem volt ki mind a négy kereke, de egyrészt ezt maga is elismerte és örömmel vállalta, másrészt - valószínűleg ezért - olyat tudott, amit senki más.

Tessék nekem mutatni még egy magyar rendezőt, akinek filmjein több generáció nőtt föl, és nem csupán az ELTÉ-s filmelméletisek és bölcsészek ismerik legalább munkásságának egy részét, de az átlagos(abb) mozibarátok is. Míg utóbbiak valószínűleg a Kapa-Pepe-filmeket kedvelik, addig előbbiek például a Fényes szelet.