Nincs szükség a Disney beleszólására ahhoz, ha valaki Marvel-adaptációt akar készíteni, hiszen az egércég nem az összes képregényszereplő filmes joga felett rendelkezik. A hálószövő például a Sonynál van, és 2002-ben le is forgattak egy korrekt, de valahogy mégsem az igazi filmet. Sam Raimi és Tobey Maguire kollaborációja végül trilógiává bővült, ám a folytatásonként csökkenő színvonal, a fanyalgó kritikák, és az egyre csalódottabb rajongók miatt a cég reboot-projektbe fogott, ennek eredménye lett az egyszerűen csak A csodálatos Pókemberre keresztelt új film 2012-ben, ami helyből jobban sikerült, mint a három korábbi mozi együttvéve, és bár a melegvizet közel sem találta fel, nagyon kellemes bevételeket produkált (több mint 700 millió dollárt), így a folytatás borítékolható volt. Röviden: megérte a várakozás.
Doug Liman, a rángatózó kamera (újra)feltalálója, és az elmúlt évek egyik legkedveltebb akciófilm-rendezője (Bourne-sorozat, Mr. és Mrs. Smith, Hipervándor) Brad Pitt vagy Matt Damon után ezúttal is egy nagy sztárral fogott össze, ennek eredménye pedig egy egész érdekes alaptörténettel bíró sci-fi-akció lett, amelyről sokaknak valószínűleg az Idétlen időkig jut eszébe, ahol a főhős szintén állandóan ugyanazt a napot élte újra. A két film közötti hasonlóság azonban itt véget is ér.
Néhány éve nagy meglepetés volt A rajtütés című indonéz akciómozi, amely átszámítva alig 1 millió dollárból készült, ehhez képest majdnem a tízszeresét (!) profitálta, és bár gyanúsan hasonló sztorija volt, mint a Dreddnek, ez nem jelentett akadályt, hogy végigtarolja a világot. A nagy sikerre való tekintettel nemrég elkészült a folytatás, de egy harmadik rész is tervbe van véve, sőt egy remake-re is számítani lehet, elmondható tehát, hogy Gareth Evans író-rendező nagyon belenyúlt a tutiba. Ám ahogy az lenni szokott, ha egy recept az adott körülmények között beválik, az másodszorra már nem biztos, hogy ugyanúgy működni fog. Noha az eddigi visszajelzések hajlamosak szuperlatívuszokban beszélni A rajtaütés 2.-ről (az ausztrál plakátra pl. egyenesen azt írták, hogy "Minden idők legjobb akciófilmje"), az imdb-n meg 8,8 csillagon áll, a valóság közel sem ennyire rózsás.
Nem tudom, mennyire számít dicséretnek, avagy fikázásnak, hogy Roland Emmerich 1998-as adaptációja jobb lett, mint Gareth Edwards filmje...
Mindkét mozi esetében azonos, hogy a látványra vannak kihegyezve, a cselekmény nyomokban történetet is tartalmaz, két zúzás közé pedig belefért némi sablonhalmaz (karakterek, fordulatok, befejezés), és mindez működik is. A gond sokkal inkább az, hogy a német rendező - szerintem ahhoz képest egész jó - filmje ezelőtt 16 évvel készült, viszont az a tény, hogy napjainkban is nettó ugyanolyan amerikai filmet forgatnak Japán leghíresebb szörnyéről, felettébb gáz. Több mint másfél évtized alatt én kicsit több fejlődést vártam volna, és egyáltalán nem a digitális effektusokra gondolok, hiszen természetes, hogy e téren hatalmas a különbség, de forgatókönyv szempontjából szerintem a '98-as Godzilla simán lenyomja 2014-es társát, holott egyáltalán nem volt akkora eresztés - viszont jók voltak benne a nem túl tolakodó, de a feszültséget kellően enyhítő poénok, akadtak jópofa, jobban-kevésbé karikírozott figurák (pl. az operatőrsrác, a francia titkosügynök, a polgármester stb.), szóval szinte tökéletes popkorn-mozi volt, amiben ráadásul még - szerintem véletlenül - némi értelmes mondanivaló is felütötte a fejét.
Ehhez képest a legújabb Godzilla... khm... kissé más.
Nagyot ugrott a Szukits kiadó Star Wars-sorozatának kronológiája, hiszen az elmúlt időszakban jellemzően a Régi Köztársaság (pl. Revan) és a Klónháború (pl. Tűzharc) idején játszódó történetei után most hirtelen Yavin után több mint 40 évvel járunk, abban a korban, amikor pl. a Thrawn-trilógia eseményei is már történelemnek számítanak.
_poster.jpg){kind=link}