A Bourne-rejtély

Tele van a világ (t**e a) szuperképességű szupertitkos szuperügynökökkel, akik olykor a legelemibb fizikát is pofán röhögő mutatványokkal kápráztatják el a filmekben kevésbé az értelmet kereső nagyérdeműt, melynek tagjai ugyan szájtátva figyelik a döbbenetes akciókat, de a stáblista lefutása után (már aki megvárja...) sokszor öt perccel sem emlékeznek arra, mit láttak az azt megelőző másfél-két órában.

A szuperügynökök között egyértelműen James Bond a király, bár én személy szerint nem kedvelem a 007-est, mert egy letűnt kor relikviájának tartom, és a hidegháború végével őt is nyugdíjba kellett volna küldeni, Hollywood azonban nem lehet meg ilyen figurák nélkül, így aztán a 2000-es évek elején újraértelmezték az addig csak könyvekben és egy tévéfilmben feltűnő Jason Bourne-t, a főszerepet pedig az addig ilyesmiben nem túl járatos Matt Damonra osztották.

A végeredmény: egy hangulatos, feszes tempójú, izgalmas, bár kissé sablonos akcióthriller, ami (végre) lehozta a törés-zúzást a valóság szintjére.

Hardcore Henry

A Robotzsaruba véletlenül a Terminátor programozása kerül, amitől bekattan, és bár elvileg ő a jófiú, a felesége védelmében végighenteli fél Moszkvát, mindezt pedig FPS-nézetben, azaz folyamatos szubjektív plánban.

Az ilyenből néhány perc valóban érdekes lehet, hiszen egy-két videokliptől, és persze sok videojátéktól eltekintve korábban nem nagyon volt példa hasonlóra, de több mint másfél óra bőven sok belőle, főleg úgy, hogy alapvetően egy végtelenül ostoba filmről beszélünk, de hát mi mást kéne várni az orosz gagyigyárostól, Timur Bekmambetovtól, aki producerként állt a projekt mögé...?

The Fundamentals of Caring

Nem is olyan rég volt szó a Netflix első, saját gyártású filmjéről, és rögtön itt van egy újabb, amit ugyan nem az online szolgáltató megbízásából készítettek, de a forgalmazásból már alaposan kivette a részét.

Ha úgy tetszik, a francia Életrevalók és A bakancslista keveréke (talán némi 50/50-nel vegyítve), a plusz poén pedig, hogy a férfi főszereplő az a Paul Rudd, aki két Hangya és Amerika kapitány között is teljes erőbedobással dolgozik, ahogy pl. Mark Ruffalo vagy Chris Evans is szerepet vállalt nem nagy amerikai stúdiófilmben (Igaz szívvel, Snowpiercer) két Marveles zúzás között (és milyen jól tették).

Zöld szoba

Szomorú apropója van ennek a filmnek, hiszen ez az egyik utolsó befejezett mozija a nemrég tragikusan elhunyt Anton Yelchinnek, és bár nemsokára látható lesz a harmadik új Star Trekben is, a közönség kevésbé kocka fele valószínűleg nem onnan fog emlékezni rá - miközben a másik része biztosan nem fogja szó nélkül hagyni, hogy kedvenc tar kapitányuk, azaz Patrick Stewart is feltűnik a Zöld szobában, és egyáltalán nem olyan szerepkörben, mint általában szokott.

Moth

Úgy tűnik, Elekes Gergőék nemzetközi babérokra törnek, nemrég elkészítették ugyanis első, teljes egészében angol nyelvű filmjüket, amivel jelentős előrelépést könyvelhetnek el a Magyarországon kívüli fesztiválok irányába.

Korábbi alkotásaik alapján - Bodom, Blue Dream - Kék álom, Perihelion, Interjú - azt kell mondanom, hogy mindenképp megérdemlik a nagyobb figyelmet, mert amit csinálnak, az a hibáik ellenére is jó, a filmezés meg amúgy is egy olyan szakma, amiben az ember attól válik egyre jobbá, hogy csinálja.