Náci zombik 2

Több, nagyobb, drágább, hangosabb... általában ezek szoktak jellemezni egy folytatást. A nézők valahol jogosan várják el, hogy amit szerettek egy filmben, az a következő felvonásban is meglegyen, de meg is übereljék azt a készítők, akik ezen igényeket általában ki is elégítik több-kevesebb sikerrel.

A nem túl izmos első rész után a Náci zombik is folytatódott, és bizonyára sokak fognak örülni azon kijelentésemnek, miszerint a második rész jobb lett, mint az első - gyorsan hozzá kell tenni azonban, hogy nem sokkal, ennek ellenére azért mégis határozott fejlődés figyelhető meg a színvonalban, ami viszont elsősorban a megemelkedett költségvetésnek, és nem a rendező tehetségének köszönhető. Mindezekből kifolyólag a Red vs. Dead alcímű rész sem jó, de most már legalább sz@r, és azért ez is valami.

Náci zombik

Egy ideje reneszánszukat élik a zombifilmek, persze nem olyan formában, mint a műfaj klasszikusának számító, George A. Romero által jegyzett Az élőhalottak éjszakája vagy a Holtak hajnala, ahol a sírból kikelt hullák, a cselekmény helyszíne (utóbbinál egy bevásárlóközpont), meg úgy általában minden szimbólumként szolgál, és az egész film pontosan kidolgozott mondanivalóval rendelkezik. Napjaink zombifilmjei inkább a minél véresebb hentelésre és a látványra mennek rá, a történetek többnyire másodlagosak, ezért aztán igazán jó alkotás nem is nagyon születik, legfeljebb közepes (pl. Z világháború).

Norvégia sem akart lemaradni a sorban, így néhány évvel ezelőtt elkészült a Náci zombik című blődli, ami - ahogy a magyar cím is mutatja - a zombifilmekbe próbált egy sajátos csavart belevinni; nevezetesen, hogy nem hétköznapi halottak térnek vissza az élőkből lakmározni, hanem második világháborús német katonák. Az ötlet viszonylag jó, a végeredmény viszont közel sem az.

Alien - A nyolcadik utas: a halál

Harmincöt éve, 1979. május 25-én (nálunk 1981. január 15-én) mutatták be Ridley Scott kultikus filmjét, amely sok tekintetben megelőzte a korát, létrehozta a korábban (ebben a formában) ismeretlen sci-fi-horror műfaját, megalapozott egy hullámzó színvonalú és sikerű mozifilmsorozatot, és messze nem utolsósorban bemutatta az egyetemes filmtörténet egyik "legikonikusabb" moziszörnyét.
Az egy dolog, hogy a jubileum alkalmából külföldön újra mozikba küldik az Alient, de hála egy új, hazai forgalmazónak, a magyar rajongók sem maradnak ki az élményből, és ők is láthatják a digitálisan felújított, rendezői változatot.

Októberi égbolt

"Vannak dogok, miket örökre felednék,

és vannak dolgok, miket újra kezdenék."

...énekelte annak idején az Első Emelet. Homer Hickam számára a nyugat-virginiai szénbányák voltak azok, amiket örökre elfeledett, és a rakétatudomány, amit újra kezdett volna, mindez azonban nem valósult volna meg, ha az oroszok 1957. októberében nem lövik fel a világtörténelem első műholdját, a Szputnyikot. Habár az alig 80 kilós, 60 cm átmérőjű fémgömbre ma már sokan a Hidegháború egyik mérföldköveként tekintenek, mellyel megkezdődött az USA és a Szovjetunió versengése az űrért (is), maga a tény, hogy az emberiség képes volt egy tárgyat földkörüli pályára állítani, annyira lenyűgözte Hickamet, hogy eldöntötte: ő is rakétatudós lesz. A siker felé vezető út azonban igencsak rögös, mint tudjuk.

Batman - Assault on Arkham

Gyakran találkozom azzal a kijelentéssel fórumokon, hogy a rajzfilm az mese, noha a kettőnek semmi köze egymáshoz, hiszen az animáció egy filmtechnika, míg a mese egy irodalmi műfaj. Aki eddig összemosta a két fogalmat (alighanem a Disney-filmek miatt), annak különösen figyelmébe ajánlom ezt a cikket.

A DC-Warner egyik főmuftija nemrég olyan okosságot talált mondani, hogy a cég mozifilmjeiben ezentúl mellőzni fogják a poénokat. Emberünk ezzel alighanem egy újabb szöget vert bele a társaság koporsójába, mert egyrészt a Marvel-Disney már így is fényévekre elhúzott riválisától, másrészt emiatt újabb jelentős bevételkiesés várható, hiszen a közönség nem fapofával akar ülni a vetítés 2-3 órája alatt, hanem szórakozni kíván a pénzéért, amibe esetenként a nevetés is beletartozik.

Bár ha meggondoljuk, akkor talán mégis igaza van az illetőnek, hiszen az olyan borzalmak, mint pl. a Zöld Lámpás vagy A Macskanő finoman szólva sem lettek túl jók, és ebben nem kevés része volt (különösen a Lámpás esetében) a béna humorizálásnak.

Noha nem muszáj egy képregény-adaptációt feltétlenül a poénokra építeni (lásd pl. az üstökösként ragyogó Sötét lovag-filmeket), mégis el kellene gondolkodnia azon a DC-nek, hogy a Marvel miért annyira sikeres, és ha még ez után sem jönne rá a válaszra, akkor nézze meg a Vasember-trilógiát és a Bosszúállókat.

Furcsa módon (szerencsére) az animációs alkotásaikban a DC simán megenged magának olyasmiket, melyek láttán eme okos embernek alighanem minden haja szála az égnek meredne: vér, erőszak, mély dekoltázsok stb. Szerintem ez a helyes irány, hiszen lassan 2015-öt írunk, a régi képregényolvasó generáció rég felnőtt; Mission: Impossible-ön és Jason Bourne-ön nevelkedett, ezért joggal vár el hasonlót rajzolt formában is. Nem állítom, hogy ez lenne az egyetlen üdvözítő út az animáció terén, de mégis sokkal inkább ilyeneket készítsen a DC, semmint egy újabb idegesítő fércművet.