Icarus

A fél világ nézett döbbenten, amikor a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrongról kiderült, hogy doppingolt. Bryan Fogel újságíró, amatőr kerékpáros ennek hatására döntötte el, hogy saját magán próbálja ki a bukott sztársportoló módszerét - eközben ismerkedett össze a moszkvai doppingellenőrzés vezetőjével, Grigorij Rodcsenkovval.

A Skype-os barátkozás hamarosan "élőben" folytatódott, a beszélgetések során pedig Grigorij aggasztó kijelentéseket tett. Ezek szerint Oroszországban, a hatvanas évektől kezdve államilag irányított, a doppingszabályokat tudatosan kijátszó, titkos program működik, melyben sportolók, sportvezetők és közhivatalnokok százai-ezrei vesznek részt. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, stb. vizsgálatai szerint Oroszország bizonyíthatóan csalt a londoni, a pekingi, a szocsi és a riói olimpiai játékokon, utóbbitól el is tiltották az orosz sportolókat, ám végül mégis engedték őket részt venni (vajon kiket fenyegethetett meg a KGB-utód FSZB?).

Bár az orosz kormány, és Rodcsenkov szerint az egész hálózatot összefogó Vlagyimir Putyin elnök, természetesen tagadja a vádakat (naná, majd bevallják...), a The New York Times tényfeltáró cikkét követően az USA Igazságügyi Minisztériuma vizsgálatot indított, Grigorij Rodcsenkov pedig bekerült az amerikai tanúvédelmi programba, miután közeli munkatársa és barátja odahaza rejtélyes körülmények között életét vesztette ("szívrohamban").

Mindenki csal, ez nem kérdés, és Pierre de Coubertin híres mondása sem több már egy üres szállóigénél. A báró bizonyosan elborzadna, ha látná, mivé vált a műve; a hajdan még nemes célnak tekintett elv, miszerint az olimpia a "nemzetek önösségén átívelve hozzájárulna a békéhez és ahhoz, hogy a nemzetek könnyebben megérthessék egymást", mára százmilliárd dolláros üzletté, ragadós mancsú politikusok játszóterévé silányult, ahol nagyban folyik a "hogyishívjákolás".
Fogel és Rodcsenkov ezt a bilit borította ki, de persze néhány irgumburgumon és nyilatkozaton kívül semmilyen más komoly következménye nem lesz a dolognak, legfeljebb 1-2 évre leültetnek majd egy bűnbakot, a közvélemény megnyugtatására pedig hoznak pár látszatintézkedést, de közben minden ugyanúgy megy tovább, ahogy eddig. Mert az olimpia és általában a profi sport akkora üzlet, ami mellett eltörpül az erkölcs és az igazság, hát még egy ember élete.

A Netflix dokumentumfilmjét készítő újságíró és az egykori doppingellenőr alaposan belerúgott hát az orosz medvébe, akivel amúgy is egyre inkább elmérgesedik a nyugat viszonya, kérdés ezek után, hogy fog-e bármilyen "megtisztulást" hozni a sport világába. Elkeserítő, de gyaníthatóan nem, hiszen túl sok pénzről és politikai-gazdasági érdekről van szó. Legfeljebb annyi értelme van egy ilyen filmnek, hogy megpróbálja felnyitni az emberek szemét, csak azzal meg mit érünk, ha nem tehetünk a dolog ellen semmit...