Terminátor 2 - Az ítélet napja 3D

26 év után is ugyanolyan ütős James Cameron nagyszabású akciófilmje, mint 1991-ben; sok mai mozi elbújhat Arnold Schwarzenegger napszemüvege mögött.

A digitálisan feljavított képminőség eszméletlen, a 3D sem zavaró, bár nem olyan látványos, mint egy eleve térhatásúnak felvett produkció. További jó hír, hogy az eredeti magyar szinkronnal nézhető a film, viszont nem a rendezői, hanem a mozis változat, vagyis hiányoznak belőle az extra DVD-n lévő bónusz jelenetek, pl. a T-101-es chipjének átállítása, ahogy mosolyogni tanul, Kyle Reese cameoja, stb.

Icarus

A fél világ nézett döbbenten, amikor a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrongról kiderült, hogy doppingolt. Bryan Fogel újságíró, amatőr kerékpáros ennek hatására döntötte el, hogy saját magán próbálja ki a bukott sztársportoló módszerét - eközben ismerkedett össze a moszkvai doppingellenőrzés vezetőjével, Grigorij Rodcsenkovval.

A Skype-os barátkozás hamarosan "élőben" folytatódott, a beszélgetések során pedig Grigorij aggasztó kijelentéseket tett. Ezek szerint Oroszországban, a hatvanas évektől kezdve államilag irányított, a doppingszabályokat tudatosan kijátszó, titkos program működik, melyben sportolók, sportvezetők és közhivatalnokok százai-ezrei vesznek részt. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, stb. vizsgálatai szerint Oroszország bizonyíthatóan csalt a londoni, a pekingi, a szocsi és a riói olimpiai játékokon, utóbbitól el is tiltották az orosz sportolókat, ám végül mégis engedték őket részt venni (vajon kiket fenyegethetett meg a KGB-utód FSZB?).

Bár az orosz kormány, és Rodcsenkov szerint az egész hálózatot összefogó Vlagyimir Putyin elnök, természetesen tagadja a vádakat (naná, majd bevallják...), a The New York Times tényfeltáró cikkét követően az USA Igazságügyi Minisztériuma vizsgálatot indított, Grigorij Rodcsenkov pedig bekerült az amerikai tanúvédelmi programba, miután közeli munkatársa és barátja odahaza rejtélyes körülmények között életét vesztette ("szívrohamban").

Mindenki csal, ez nem kérdés, és Pierre de Coubertin híres mondása sem több már egy üres szállóigénél. A báró bizonyosan elborzadna, ha látná, mivé vált a műve; a hajdan még nemes célnak tekintett elv, miszerint az olimpia a "nemzetek önösségén átívelve hozzájárulna a békéhez és ahhoz, hogy a nemzetek könnyebben megérthessék egymást", mára százmilliárd dolláros üzletté, ragadós mancsú politikusok játszóterévé silányult, ahol nagyban folyik a "hogyishívjákolás".
Fogel és Rodcsenkov ezt a bilit borította ki, de persze néhány irgumburgumon és nyilatkozaton kívül semmilyen más komoly következménye nem lesz a dolognak, legfeljebb 1-2 évre leültetnek majd egy bűnbakot, a közvélemény megnyugtatására pedig hoznak pár látszatintézkedést, de közben minden ugyanúgy megy tovább, ahogy eddig. Mert az olimpia és általában a profi sport akkora üzlet, ami mellett eltörpül az erkölcs és az igazság, hát még egy ember élete.

A Netflix dokumentumfilmjét készítő újságíró és az egykori doppingellenőr alaposan belerúgott hát az orosz medvébe, akivel amúgy is egyre inkább elmérgesedik a nyugat viszonya, kérdés ezek után, hogy fog-e bármilyen "megtisztulást" hozni a sport világába. Elkeserítő, de gyaníthatóan nem, hiszen túl sok pénzről és politikai-gazdasági érdekről van szó. Legfeljebb annyi értelme van egy ilyen filmnek, hogy megpróbálja felnyitni az emberek szemét, csak azzal meg mit érünk, ha nem tehetünk a dolog ellen semmit...

Tremors 5: Vérvonalak

Az ötödik résszel - egyelőre - véget ért az Ahová lépek...-sorozat, viszont készül már a folytatás, hiszen a graboidok valószínűleg nem nagy, de lelkes rajongótábora a biztosíték arra, hogy legalább egy tévécsatorna, vagy online szolgáltató berendeli az új epizódot.

A franchise ötödik része az egész széria eleddig leggyengébbje. A cselekményt áthelyezték Perfectionből Dél-Afrikába, ahol kiderül, hogy az amerikaiaknál nagyobb és fejlettebb lények garázdálkodnak, ezért felkérik Burt Gummert, a veterán szörnyvadászt, hogy segítsen elpusztítani őket.

Ezt a részt szerintem nem sokan élvezhették a stábból, pontosabban, nem egy jópofa bulinak foghatták föl, hanem komolyabban vették annál, mint amit képvisel, meg amire szánták. Beletettek ugyan néhány poénosnak gondolt szöveget meg némi bromance-os civakodást a két főszereplő között, ezek azonban nem igazán késztetik mosolygásra a nézőt.

Kezd egyértelműen kifáradni a sztori és Michael Gross is, aki már 25 éve formálja meg az eleinte csak mellékszereplőnek szánt fegyverbolond karaktert. Sanszos, hogy életkorára (70) való tekintettel a folytatásban már csak cameozni fog, de nem ő lesz a főszereplő, hanem Jamie Kennedy, aki viszont simán csak idegesítő, az ember legszívesebben odadobná a szörnyeknek, amik egyébként most kizárólag CGI-jal keltek életre, és a film kevéske pozitívumainak egyike, hogy baromi jól néznek ki ahhoz képest, hogy nem Wetás vagy ILM-es trükköket látunk.

Tremors 4. - A legenda elkezdődik

Hogy legenda-e, azt erősen megkérdőjelezném, de az tény, hogy akármekkora baromság, az Ahová lépek...-sorozat képes megtartani azt a keveset, amit megmarkol, és ezzel nincs másképp a negyedik rész sem, ami a korábbiaktól eltérően western (!), amellett előzménytörténet, ami azt meséli el, hogyan találkoztak először az akkor még Rejectionnek nevezett Perfection városka lakói a földalatti szörnyekkel.

Michael Gross ismét visszatért, ám ezúttal egyik őse szerepében, aki száz évvel későbbi leszármazottjától eltérően itt még csak ismerkedik a fegyverekkel (aztán eléggé belejön, lásd a film végi golyószórózást).
A trükkök egész jók, bár kevés van belőlük, nyilván a vadnyugati díszletek és kellékek, jelmezek tették ki a büdzsé nagy részét, de a graboidok ugyanolyan ocsmányak, mint korábban (ill. később, ha a sztori kronológiáját nézzük).

Akad néhány szerény poén, a játékos hangulat viszont továbbra is takaréklángon ég, és persze hiányolni vagyunk kénytelenek a kő-papír-ollózást is.

Direct-to-videos produkcióhoz képest ez is elég korrekt film, ami a világot ugyan nem váltja meg, de jól illeszkedik a sorozatba.

Batman and Harley Quinn

Bruce Timm megpróbálta visszahozni az Emmy-díjas, 1992-es Batman rajzfilmsorozatát. Sajnos, csak próbálta, ugyanis a külsőségeken kívül semennyire nem sikerült, ami végtelenül elszomorít, mert azt hittem, 25 év után nosztalgiázhatok egyet, ehelyett viszont csak a fejemet fogtam.

Alapesetben nem volna gond, hát istenem, a történet egy kicsit gyengécske, de legalábbis átlagos: Poison Ivy és Floronic Man növénnyé akarja változtatni az emberiséget, így Batmanre és Éjszárnyra hárul a feladat, hogy megakadályozzák a tervüket, ehhez viszont a bűnözői életmódtól visszavonult Harley Quinn segítségére is szükség van.

Tényleg azt hittem, hogy a Warner/DC-nél méltóképp fogják megünnepelni a Batman TAS negyedszázados jubileumát, ahhoz képest a komolynak induló produkció fokozatosan átmegy infantilisba, egy idő után pedig előkerül az altesti és rajzfilmhumor (fingás, hányás, stb.), de még a 60-as évekbeli széria is megidéződik - ezek viszont minden tekintetben kioltják egymást, így a végeredmény egy kusza stílustörés lesz.

Csak néhány példa a szélsőségekre: Floronic Man meggyilkol két embert (az egyik halála még külön jelenetet is kapott), Éjszárny táncol egy csehóban, miközben Harley a színpadon énekel, Batman az asztalon dobolja az ütemet, később pedig szétverik a berendezést, ekkor jön egy felirat, hogy Jaj, a golyóim!.

Nem értem, ki volt a célcsoportja ennek a... szóval ennek. Gyerekek? Akkor minek a véres gyilkosságok? Fiatal felnőttek, akik régen nézték a TAS-t? Az alkotók szerint ez lenne a méltó főhajtás a sorozat előtt? Hát nem tudom...
Kevin Conroy ismét mikrofon mögé állt, de ezen kívül csak a klasszikus dark deco stílus írható a pozitívumok közé, minden más viszont csalódást keltő. Nagy kár érte.

 vagyis

Tremors 3. - Ahová lépek, már megint szörny terem

Harmadjára már Fred Ward sem vállalta a szörnyhajkurászást, de nem baj, mert Michael Gross igen, így a fegyverbolond Earlnek és Perfection lakóinak immár repülő teremtményekkel kell megküzdenie, ez az újabb fejlődési szakasza ugyanis a ronda lényeknek. Marhaság? Persze, hogy az, de egy direct-to-video produkció számára pont megfelel az ilyesmi. A sztori alapvetően nem sokkal nagyobb hülyeség az első két filménél, továbbá korábbi szereplők is visszatérnek, pl. az első részben megismert kislány - immár felnőtt -, Mindy. A térdünket továbbra sem fogjuk csapkodni a nevetéstől, mint ahogy hányózacskóra sem lesz szükségünk, a trükkök viszont egész tűrhetőek egy ilyen színvonalú filmhez képest. Az első rész szintjét nem éri el, de azért simán nézhető.

Tremors 2. - Ahová lépek, ismét szörny terem

Az első rész egész kellemes blődli volt, és legnagyobb meglepetésemre a második részt is meg lehetett nézni, noha a folytatások általában rosszabbak szoktak lenni elődjüknél. A forgatókönyv tök olyan, mint az Aliensé: az első részhez képest legyen benne mindenből egy kicsit több - és lőn. A szegény ember Charles Bronsonja, vagyis Fred Ward maradt, meg a fegyverbolond Earlt alakító Michael Gross is, Kevin Bacon viszont már nem vállalta a szerepét. Mondjuk ő valószínűleg egymaga elvitte volna gázsiként a 4 millió (!) dolláros költségvetést, amit viszont helyette az alkotók jóféle animatronikus és CGI szörnyekre költöttek, és milyen jól tették, a bábokat ugyanis a xenomorphokat is gyártó trükkmesterek készítették, a digitális animációt pedig a szakmát szintén nem ma kezdő Tippett Studio. Sajnos, az első részre jellemző komolytalan, játékos hangulat már csak nyomokban fedezhető fel, noha igyekeznek visszahozni a stílust, de szerencsére nem esnek át a ló túlsó oldalára azzal, hogy minduntalan erőltetik. A sztori folyamatos, a karakterek is elmennek, szörnyeket robbantgatni pedig mindig jó móka.

A holtsáv

Mozikban A setét torony, hamarosan pedig az új Az, ezért talán újra divatba jönnek a Stephen King írásaiból készült adaptációk. Szerintem felesleges próbálkozni, mert Kinget egyszerűen nem lehet jól megfilmesíteni, valamilyen módon mindenképp kiherélik, így pont a lényeg vész el. A holtsáv állítólag egyike a sikeresebb feldolgozásoknak, én azonban ezt ezennel cáfolom. Jó, nem kikapcsolni való ostobaság a film, de nagyon eljárt felette az idő, borzasztóan lassú a cselekménye, a színészek közül csak Martin Sheen képes értékelhető alakításra, a friss Oscar-díjas Christopher Walken egyetlen erőssége jellegzetes arcberendezése, Tom Skerritt pedig nem oszt, nem szoroz, annyira picike szerepe van. A sztori igyekszik végigszaladni a regény fontosabb eseményein, de ehhez nagyon kevés a 100 perc, ezért rengeteg információt, mellékkörülményt csak elmondanak, de nem látjuk azokat, ráadásul a legfontosabb szál, Greg Stillson állítólagos jövője, a film kb. utolsó negyed órájában bontakozik csak ki. Nem ez volt David Cronenberg első mozis rendezése, ám jellegzetes, biohorroros stílusának nyomát sem látni, pedig ekkor már túl volt a Videodrome-on. Talán azért vállalta el bérmunkában ezt a projektet, hogy három évvel később megvalósíthassa A legyet. Inkább olvassátok és ne nézzétek Kinget. Higgyétek el, sokkal jobban jártok.

A föld sója - Láthatatlan célpont - Ip Man-trilógia - Valerian és az ezer bolygó városa - A préri urai - Maggie - Pszichoszingli - A rém - Az elveszett fiúk - Tremors-Ahová lépek, szörny terem - Powers

A föld sója
Sebastião Salgado brazil fényképész, "szociofotós", aki többször is körbeutazta a Földet, hogy az emberiség "viselt dolgairól" tudósítson. Így jutott el többek között humanitárius katasztrófák sújtotta térségekbe, pl. Ruandába, vagy a volt Jugoszláviába, ahol pusztítást, nyomort és háborút fényképezett, így több halállal szembesülhetett, mint bárki a világon.
Mások talán depresszióba zuhantak volna ennyi szenvedés láttán, ám Salgado képes volt békére lelni az által, hogy igyekezett a Föld szépségeire is koncentrálni, később pedig gyerekkorának helyszínén, családja és barátai segítségével erdőt ültetett.
Wim Wenders filmrendezőt annyira lenyűgözte Salgado életútja, hogy 2014-ben egy rendkívül személyes hangvételű dokumentumfilmet forgatott a művészről. A jobbára fekete-fehér képkockákból kirajzolódik egy olyan férfi képe, aki a kameráján keresztül kendőzetlenül képes megmutatni az emberiség legszebb, de egyben legszörnyűbb arcát is. A NatGeo vibrálóan színes, szépelgő stílusához képest Salgado munkái elemi erővel hatnak a nézőkre, és ebben szemernyi túlzás nincsen.
A film a kezdetektől napjainkig mutatja be a fotós életének főbb állomásait, eközben maga Salgado mesél a munkáiról és tapasztalatairól, élményeiről.

Sebastião Salgado fényképeiből szeptember elején nyílik másfél hónapos kiállítás a Műcsarnokban Genesis címen.