Jókat olvastam erről a filmről, sokan dicsérték, tele van méltató írásokkal az internet, így elhatároztam, hogy – bár nem szeretem a horror műfaját – megnézem, hadd látom, úgymond mennyit ér a Joss Whedon nevével fémjelzett alkotás.
Whedont szokás újabban geekrendezőnek titulálni, mivel a The Avengers című monumentális képregény-adaptációja bevételi rekordokat döntött, remek kritikákat kapott, de már ezt megelőzően is ismert volt a rétegműfajokat kedvelők körében – elsősorban – vámpíros és westernbe oltott sci-fi-sorozatai kapcsán (Buffy, Angel, Firefly). A legnagyobbat kétségkívül a Bosszúállók durrant, emiatt pedig véleményem szerint Whedont némileg eltúlozva indokolatlanul magas piedesztára emelték, és ezért most lassan ott tartunk, hogy bármit csinál, automatikusan mesterműnek tartják. Ez azonban közel sincs így, bár az tény, hogy Whedon tehetséges rendező és remek író, látszik, hogy nem csak ért hozzá, de szereti is azt, amit csinál, így pedig tényleg nem nehéz elkészítenie a világ legdrágább rajongói filmjeit. De azért a végeredmény messze nem tökéletes.
A Ház az erdő mélyén egy 2011-ben készült film, amit Whedon társírt és producelt, a rendezői székbe pedig az elsőfilmes Drew Goddard ült, aki forgatókönyvíróként már jó 10 éve Whedon egyik állandó munkatársa. Alapvetően egy átlagos tini-horrornak indul a történet: adott néhány fiatal (a szokásos jópasi és jócsaj, egy okostojás és egy spanglis, na meg a kötelező szűz), akik elhatározzák, hogy néhány napot kellemes környezetben, egy erdei házikóban töltenek. A ház alatt felfedeznek egy fura pincét, a különféle kacatok közt pedig találnak egy naplót, melyből egyikük felolvas néhány sort, ezzel pedig elszabadul valami rettenetes, mivel hamarosan zombik kezdik kerülgetni a házat, hogy egyenként levadásszák a fiatalokat. Ám ez még csak a kezdet.
Ez az a film, amiről nem lehet, de szigorúan nem is szabad többet mondani a tartalmat és cselekményt illetően, hiszen gyakorlatilag egyelten folyamatos spoiler az egész. Talán azzal sem lövök le túl sok poént, ha némileg az Alkonyattól pirkadatighoz hasonlítom, mert ugyan ebben nincsenek vámpírok, viszont hasonlóan ahhoz a filmhez, az átlagosan induló történet közepe táján ez is valami egészen más, tök elborult dologba csap át. Ebből a szempontból valóban ügyesen megírt sztorival van dolgunk, hiszen ehhez hasonlóval garantáltan nem sok horrorban találkozni, a film végén lévő csavar – ezt dicsérik a legtöbben – viszont szerintem azért jócskán elmarad pl. egy Közönséges bűnözők vagy egy Felperzselt föld fordulatától. Azoknál drámai célja volt a döbbenetes végkifejlettnek, itt viszont én viszonylag súlytalannak éreztem, bár tagadhatatlanul érdekesnek. De ami azt illeti, egy viszonylag kevésbé ismert horrorfilm, a Halálmester – Wishmaster (rend.: Robert Kurtzman) filmvégi fordulatát is többre értékelem, mint a Ház-ét, bár valószínűleg ez már személyes ízlés kérdése.
.jpg)
A megvalósítás olyan, amit egy első játékfilmjét készítő rendezőtől elvárhatunk, aki mögött azért ennek ellenére rengeteg filmes tapasztalat áll; szépen felmondja a házi feladatot, mindent úgy csinál, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, se többet, se kevesebbet. Erre szokás azt mondani, hogy korrekt iparosmunka. Fesztültség-teremtésben azonban még mindig Hitchcock a király, szóval ha egy szereplő látványosan egy ablak elé áll, kint pedig zombik ólálkodnak, eléggé sejthető, hogy mi fog történni a következő pillanatban.
A Ház az erdő mélyén egy 2011-ben készült film, amit Whedon társírt és producelt, a rendezői székbe pedig az elsőfilmes Drew Goddard ült, aki forgatókönyvíróként már jó 10 éve Whedon egyik állandó munkatársa. Alapvetően egy átlagos tini-horrornak indul a történet: adott néhány fiatal (a szokásos jópasi és jócsaj, egy okostojás és egy spanglis, na meg a kötelező szűz), akik elhatározzák, hogy néhány napot kellemes környezetben, egy erdei házikóban töltenek. A ház alatt felfedeznek egy fura pincét, a különféle kacatok közt pedig találnak egy naplót, melyből egyikük felolvas néhány sort, ezzel pedig elszabadul valami rettenetes, mivel hamarosan zombik kezdik kerülgetni a házat, hogy egyenként levadásszák a fiatalokat. Ám ez még csak a kezdet.
Ez az a film, amiről nem lehet, de szigorúan nem is szabad többet mondani a tartalmat és cselekményt illetően, hiszen gyakorlatilag egyelten folyamatos spoiler az egész. Talán azzal sem lövök le túl sok poént, ha némileg az Alkonyattól pirkadatighoz hasonlítom, mert ugyan ebben nincsenek vámpírok, viszont hasonlóan ahhoz a filmhez, az átlagosan induló történet közepe táján ez is valami egészen más, tök elborult dologba csap át. Ebből a szempontból valóban ügyesen megírt sztorival van dolgunk, hiszen ehhez hasonlóval garantáltan nem sok horrorban találkozni, a film végén lévő csavar – ezt dicsérik a legtöbben – viszont szerintem azért jócskán elmarad pl. egy Közönséges bűnözők vagy egy Felperzselt föld fordulatától. Azoknál drámai célja volt a döbbenetes végkifejlettnek, itt viszont én viszonylag súlytalannak éreztem, bár tagadhatatlanul érdekesnek. De ami azt illeti, egy viszonylag kevésbé ismert horrorfilm, a Halálmester – Wishmaster (rend.: Robert Kurtzman) filmvégi fordulatát is többre értékelem, mint a Ház-ét, bár valószínűleg ez már személyes ízlés kérdése.
A megvalósítás olyan, amit egy első játékfilmjét készítő rendezőtől elvárhatunk, aki mögött azért ennek ellenére rengeteg filmes tapasztalat áll; szépen felmondja a házi feladatot, mindent úgy csinál, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, se többet, se kevesebbet. Erre szokás azt mondani, hogy korrekt iparosmunka. Fesztültség-teremtésben azonban még mindig Hitchcock a király, szóval ha egy szereplő látványosan egy ablak elé áll, kint pedig zombik ólálkodnak, eléggé sejthető, hogy mi fog történni a következő pillanatban.
Horrorfilmről beszélve nyilván nem kerülhetőek meg a véres jelenetek, ill. az ezekhez kapcsolódó speciális effektusok minősége. A trükkök hozzák napjaink technikai nívóját, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy az effektek költségvetésének nagy részét nem a zombikra költötték. Erről nem is írnék többet (tudjátok: a spoiler miatt), legyen elég annyi, hogy a legutolsó cent is jó helyre került a látványtervezés során.
A színészi játék átlagos, nyilván nem ilyen filmekben kell Oscar-esélyes alakításokat keresni. A szereplők többnyire fiatalok, akik még nem annyira ismertek (nálunk legalábbis), kivéve Chris Hemswortht, aki a Thor c. képregényfilm, és persze a Bosszúállók egyik főszereplője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése