A Nostromo pusztulása után a Weyland Yutani Társaság az űrhajó roncsait vizsgálja, elsődleges céljuk pedig az idegen maradványainak begyűjtése.
Eközben egy bányászkolónián egy csapat fiatal a jobb élet reményében szökést tervez a bolygóról, ehhez viszont hibernálókapszulákra van szükségük, melyeket egy a közelben sodródó gazdátlan űrhajóról kívánnak elhozni. Az elhagyatott jármű egy két részre – Romolus és Remus – osztott biotechnikai kutatóállomás, a hajó felfedezése közben pedig elszabadul néhány lény, melyek közül az egyik megtámadja a csapat pilótáját, és bár sikerül róla lefejteni, hamarosan egy parazita kel ki a testéből.
2024-ben így kell kinéznie egy sci-fi-horrornak. Látványos, ijesztő, kellőképpen véres, sötét hangulatú, feltörekvő fiatal színészek játszanak benne, vagyis minden adott két órányi rettegéshez. Na de mindez elég-e ahhoz, hogy megugorja egy Alien-film mércéjét? A két Alien vs. Predator után ez a bizonyos mérce igen alacsonyra került, Ridley Scott Prometheusa és Covenantja viszont a fanyalgók ellenére is magasabbra tette azt – még úgy is, hogy az előzmények tök feleslegesen leplezik le a xenomorphok eredetét, hiszen az idegenek éppen attól voltak annyira félelmetesek, hogy származásukat homály fedte.
Ennek tudatában is kell nézni a Romolust, ami egyfelől egy teljesen korrekt menekülőhorror, melyben minden jumpscare, bár öncélú, de a helyén van, Alienként viszont egyetlen eredeti ötlete sincsen, ugyanis mindent láttunk már a korábbi filmekben – plusz sok a szándékos kikacsintás a Rebook cipőtől kezdve a Get away from her, you bitch!-en át az ember-idegen hibridig. Ezek egy része nyilván direkt került a forgatókönyvbe, de szerintem elegánsabb megoldás lett volna, ha nem az eddigi mozikat gyúrják össze egy újabbá.
Amennyire a korábbi filmekben érdekesek és a maguk egyszerű módján kidolgozottak voltak a figurák és a köztük lévő viszonyok (Dallas, Parker, Hicks, Hudson, Clemens, Dillon, Johner, Shaw, Halloway, Daniels, Tennessee, stb.), itt szinte az egy dimenziót sem érik el; tulajdonképpen csak azért kell szimpatizálni velük, mert árvák (plusz az egyik lány terhes), ez viszont kevés ahhoz, hogy valóban izgulni lehessen értük; az elvileg főszereplő Rain karizmája pedig meg se közelíti Ellen Ripley-ét.
Az épp csak felvázolt emberi karakterekért tehát biztosan nem fogjuk tövig rágni a körmünket, annál nagyobb meglepetés viszont Andy, aki (ami?) Ash, Bishop, Cole és David után egy újabb emlékezetes mesterséges személy – noha nem a film egyetlenje, ugyanis digitális tiszteletét teszi Ian Holm is, bár nem Ash-ként, hanem a Hyperdyne Systems 120-A/2 sorozat Rook nevű robotjaként, de feltűnése így kellemesen nosztalgikus.
Mivel a produkció nem vállalta túl magát (ezt a csupán 80 millió dolláros költségvetése is mutatja), szinte mindegy, ki ült a rendezői székbe. Fede Alvarez munkájába nem nagyon lehet belekötni, rutinos horroríróként és rendezőként (Gonosz halott, Vaksötét 1-2., A texasi láncfűrészes mészárlás), pedig nyilván örömmel mártózott meg az Alien világában, viszont az is biztos, hogy nincsen meg benne az a bizonyos plusz, amit Ridley Scott és James Cameron lazán, David Fincher és Jean-Pierre Jeunet pedig így-úgy, de képes volt hozzáadni az alapanyaghoz.
A Romolus emiatt egy bármiféle eredetiség vagy újdonság nélküli, mégis tisztességes iparosmunka, átlagos menekülőhorror, melyben nem különösebben fontos, kik és mi elől szaladnak, amíg sikoltoznak az emberek és fröccsen a vér. Nem kimondottan Alien-mozi, csak egy film, ami történetesen ebben a világban játszódik.
Alien: Romolus 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése