Akira

"Végre" révbe ért a régóta dédelgetett hollywoodi feldolgozás, persze, kérdés, hogy ennek mennyire lehet örülni, bár tulajdonképpen az amerikai Ghost in the shell sem volt annyira botrányosan rossz, csak épp elég sok volt benne a változtatás az eredeti animéhez képest, ami meglehetősen kiakasztotta a hardcore fanokat.
Amíg elkészül Taika Waititi (ez azért bizakodásra adhat okot) produkciója, célszerű górcső alá venni a japán kult-rajzfilmet, ami 1988-ban igen magasra helyezte a lécet (és hol volt még ekkora az első GitS...), ebből a magasságból pedig szinte biztos, hogy csak lezúgni lehet, főleg az értelemre kevéssé, de az akciókra annál inkább fogékony amerikai és nemzetközi közönség miatt.

A harmadik világháborút követően Neo-Tokióban egy fiatal suhancokból álló motoros banda egy rivális csoporttal történő összecsapást követően elveszíti egyik tagját. A sebesült Tetsuót kormányügynökök viszik el, a fiúban pedig hamarosan különös, pszichokinetikus erők jelentkeznek, ami pusztító következményekkel járhat nem csak önmagára, de az egész városra, sőt talán a világra is.

Nem könnyű végigülni a 2 órás játékidőt, de ez alatt igen sok inger és információ éri a nézőt, amiken bőven el lehet gondolkodni. Politikai és társadalmi feszültségek adják a történet hátterét, a fő cselekményszál pedig személyes síkon halad előre, hogy a végén valami egészen elborult technikai apoteózisba torkolljon.
Egyike a klasszikusoknak, ezért is