Paterson

Jim Jarmush munkássága igen távol áll a kommersz hollywoodi vonulattól. Rajongói minden bizonnyal sorra fújják filmjeinek címeit, pl. Törvénytől sújtva, Éjszaka a Földön, Halott ember, Kávé és cigaretta, és persze a Szellemkutya. Jómagam legutóbb különleges vámpírfilmjéről, a Halhatatlan szeretőkről írtam.

A mester ez idáig utolsó mozis alkotása ismét egy intellektuel figurát állít a sztori középpontjába: egy költői vénával megáldott buszsofőrt.

A történet:

Paterson buszvezető egy azonos nevű New Jersey-i városban, és miközben rója az egyhangú köröket a járművével, figyeli a világot és a mögötte ülő utasokat, akik történeteiből inspirációt merít művészetéhez, a fiatalember ugyanis szabadidejében verseket ír. Feleségével és kutyájával éli mindennapjait, amit át meg átsző a merengő gondolkodás és az akár egy csomag gyufának is "értelmet adó" költészet.

A társadalom radarja

Ezt a kifejezést egy kortárs magyar festőtől hallottam és ezzel nem is nagyon lehet vitába szállni.
A művészek érzékenyebb természettel vannak megáldva (vagy megverve, ezt mindenki döntse el maga), más szemmel nézik a világot, így olyan dolgokat és összefüggéseket is érzékelnek, észrevesznek, felfognak, melyek fölött az átlagember figyelme tovasiklik.
Ahogy átengedik magukon a valóságot, megszűrik azt, kezeik közül pedig olykor csodák kerülnek ki egy-egy műalkotás képében.

Jarmush - lévén ő maga is az - felismeri a "művészi lelket", így filmjeiben előszeretettel vizsgálja ezt az "emberfajtát", mint egy különleges társadalmi réteg képviselőit, akik valamilyen módon mind magányos kívülállók, nem keverednek a "plebsszel", de figurájukon át egy sor kérdés feltehető, egy sor téma kifejthető, egy sor vélemény pedig elmondható.

Ahogy a rendező korábbi filmjeiben, a Patersonban is akadnak furcsa, de mégis kedvelhető mellékszereplők, és persze az intellektuális, finoman groteszk humor sem áll távol az ősz hajú mestertől.

Paterson kvázi rutinnal éli az életét: minden reggel munkába megy, főnöke panaszkodik neki egy sort, majd vezet néhány órát, aztán ebédel, közben verseket ír, aztán hazamegy, kiegyenesíti a ferde postaládát, este pedig megsétáltatja angol bulldogját, mialatt beugrik egy sörre a kedvenc bárjába.
A két órás film látszólag tehát nem sok mindenről szól, ám ez nem jelenti azt, hogy csak cselekménye volna, mondanivalója pedig semmi.

Értekezés pl. a művészetről, melyhez Paterson felesége, Laura szolgáltatja az ellenpontot, hiszen az ő önkifejezési módszerei szinte naponta változnak, szemben férje állandóságával.

Adam Driver játéka láttán nyilvánvaló, hogy sokkal több van ebben a srácban, mint amit Az ébredő Erőben mutatott, és persze ez is azt mutatja, hogy Jarmush milyen remek színészvezető, ill. mennyire volt elképzelése magában Paterson karakteréről, persze, ehhez sok ihletet adhatott William Carlos Williams, amerikai költő is, akinek életműve fontos szerepet játszik a filmben, ill. könyve fel is bukkan az egyik jelenetben.


Az elgondolkodtató, nem feltétlenül lila köddel operáló, intellektuálisabb "művész"-mozikat kedvelők minden bizonnyal megtalálják számításaikat Jim Jarmush eme filmjében is, ugyanakkor szerintem azoknak is érdemes megnézniük, akik számára nem csak a szörnyes és szuperhősös produkciók jelentik az élet értelmét.