Ra.One

Régen rossz az, ha egy filmben a dal- és táncbetétek jobbak, mint az egész 2,5 órás film. A Ra.One esetében is erről van szó. Igaz, az indiai alkotásokban ezek olyan kötelező elemek, mint mondjuk egy Disney-rajzfilmben a dalra fakadó főszereplők, de még a legjobb koreográfia sem tudja feledtetni a forgatókönyv botrányos hiányosságait és összecsapottságát - még akkor sem, ha nem szabad egy az egyben összehasonlítani a bollywoodi mozikat a hollywoodiakkal, hiszen más ország, más kultúra, más igények, más stílus stb.

A Ra.One egy indiai sci-fi-akció/szuperhős-mozi (igen, ilyen is van, bármilyen furán hangozzék is), amelynek számos momentumát láthattuk már különféle amerikai filmekben. Ez nem inspirálódás, hanem - ne szépítsük - egyszerű lopás, de valószínűleg ezzel az alkotók is pontosan tisztában voltak, különösen annak fényében, hogy az indiai filmgyártás mellett hány külföldi, amerikai mainstream filmet mutatnak be a szubkontinens mozijaiban. Gyaníthatóan nem sokat, bár a fene tudja, ennek pontosabban utána kellene nézni. Lényeg a lényeg: a indiai filmipar a világon az első számú, magasan veri az amerikait, az indiai nézőknek pedig ennélfogva valószínűleg nem sok összehasonlítási alapjuk van, ill. nagyjából annyit tudhatnak bizonyos címekről, hogy léteznek, "mert az amcsik is megcsinálták már".

A Ra.One egy kutyulékfilm, egy filmturmix. Van benne rengeteg Terminátor 2, sok Mátrix, Tron, Vasember, Daredevil, Hancock, SID 6.7 - A tökéletes gyilkos stb. és mindez olyan arcpirítóan magas arányban, hogy az ember már azon röhög, hogy felismeri ezeket a durva nyúlásokat. Egy hazai nézőnek ezek nyilván nem tűnnek fel, ő csak egyszerűen élvezi a látványt, ami alapból nem is olyan rossz; pl. egy magyar "filmipar" már annak is örülhetne és örök hálát zenghetne, ha tizedannyit tudna felmutatni, mint ez a film.

A Ra.One arról szól, hogy él Londonban egy Shekhar nevű videójáték-fejlesztő, aki fia kérésére létrehoz egy olyan új játékot, melynek nem a jó-, hanem a rosszfiú főszereplője. Ra.One-t (egy gonosz indiai isten neve alapján) nem vagy csak alig lehet legyőzni, lényegében egy mesterséges intelligencia (hasonló, mint a Skynet) és egy véletlen folytán önálló életre kel, létrehoz egy testet, amivel a virtuálisból be tud lépni a valódi világba. Mivel Shekhar fia egy félbemaradt demójáték során majdnem legyőzte, Ra.One bosszút akar állni ellenfelén, így Shekhar egy kínai (aki nem Jackie Chan!) kollégájának testét magára öltve Lucifer keresésére indul - nem tudván, hogy Lucifer a gyerek "gémerneve". Shekhar felfedezi, hogy mi történt és megpróbálja megállítani az elszabadult Ra.One-t, de az végez vele. Az időközben szintén életre kelt és Shekhar alakját idéző másik játékszereplő, G.One közbelép és átmenetileg legyőzni gonosz ellenfelét, majd Shekhar feleségével és kisfiával Indiába megy, hogy védelmezze a gyereket. Ra.One egy idő után új testet alkot magának, majd ő is Mumbay felé veszi az irányt, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljon gyűlölt ellenségeivel.

Több szót nem nagyon érdemes a történetre pazarolni, mivel hemzseg a felesleges momentumoktól, sok helyen teljesen összekuszálódik, ráadásul teletömték - számomra - stílustörő és felesleges/idegesítő mellék-elemekkel, melyek egy indiai néző számára biztos viccesek, de alapvetően semmit nem tesznek a filmhez, inkább csak elvesznek attól.

Nyilván James Cameron sem véletlenül vágta ki annak idején a T2-ből a mosolyogni tanulás jelenetét, mert komolytalanná tette volna a terminátor figuráját, ilyen apróságokkal azonban az indiaiak nem sokat törődnek, náluk simán belefér az, hogy G.One koituszt idéző csípőmozdulatokkal (power jóga) vonuljon végig a házon, ill. táncra perdüljön és énekeljen.

A főszereplők - Shahrukh Khan és Kareena Kapoor - hazájukban igen nagy sztároknak számítanak, színészi stílusuk azonban - legalábbis a nálunk megszokotthoz képest - igencsak vigyorgásra ingerli az embert, főleg Kapoor bárgyú -  de vonzónak hitt - mosolya.

A harmadik főszereplő, Armaan Verma, szerintem napjaink egyik legidegesítőbb gyerekszínésze, bár mentségére szóljon, hogy még nagyon fiatal és hogy indiai filmben játszott, ami merőben más játékot igényel, mint nyugaton (vagy akárhol máshol Ázsiában). Fogadjuk el, hogy az indiai filmes színjátszás nem épp a method acting jegyében született.

Mivel a forgatókönyv kb. egy faék egyszerűségével rendelkezik, bőven volt helye a vizuális effektusoknak, amik egész jók, bár a Wetához és ILM-hez szokott szem hamar felfedezi a színvonalbéli különbséget. Nagyjából 10-15 évvel ezelőtti amerikai szintet hoznak a trükkök, melyek között láthatunk mechanikusakat és számítógépeseket is. Meg kell, hogy mondjam, minden CGI ellenére egy repülő autó még mindig nagyon állatul tud kinézni, de amikor egyszerre tucatnyi autó van a levegőben, hogy aztán a kamera bullett time-mal megkerülje a köztük épp egymást lerúgni készülő harcosokat, ott azért komolyan felmerül az aránytalanság érzése, és hogy ez azért már túl sok.

Ez az aránytalanság amúgy végigkíséri a film egészét, bőven kapni belőle a nagy vonatos üldözésénél is, amikor G.One ide-oda szökken a száguldó szerelvény oldalán, tetején, ki-be ugrál az ablakokon, hogy megpróbálja megállítani az elszabadult monstrumot.
A leomló Victoria pályaudvar oda sem hiányzott, látszik, hogy az már csak azért került bele a jelenetbe, mert jaj, de  jól néz ki, és lám, nem csak Roland Emmerich és Michael Bay tud ám épületeket zúzni. A kevesebb megint csak több lett volna.

Célszerű tehát úgy végignézni ezt a filmet, hogy nem próbáljuk összehasonlítani a nyugati típusú alkotásokkal, hanem elfogadjuk az összes képtelenséget, stílustörést és a többit. Egyszerűen hátradőlünk és élvezzük a látványt, de közben nem keressük a belső logikát és ésszerűséget, mert az nincs. Bár a Ra.One jó két és fél órás, sehol sem válik unalmassá, minden percében kellően pörgő, akad néhány igen látványos akciójelenet (sok gagyi is persze), és általában véve érdekes betekintést nyújt az indiai filmiparba.

Igazán perverzek megtekinthetik a film hivatalos weboldalát: Ra.One Movie, de akad Facebook-oldal is: Facebook - Ra.One, amit eddig több mint 700 ezren lájkoltak, na meg van videoklip: Chammak Challo. Személy szerint nekem az egész filmből egyetlen dolog tetszett igazán, egy dal, amit a férje után búslakodó feleség énekel: Bhare Naina.