Bosszúállók

A világ legdrágább rajongói filmje

A Bosszúállók előzményfilmjeinek is nevezett alkotások közül egyértelműen az első Vasember volt a legjobb és legsikeresebb, a két iközül a második rész volt (szerintem) a jobb, az Amerika kapitány is határozottan kellemesebb volt annál, amit a korábban olvasottak alapján vártam, egyedül a Thor lett kissé felemás, de azért annak is megvoltak a maga jó pillanatai.

Joss Whedon, a legkockább hollywoodi író-rendező fogta ezeket a filmeket, kiszórta belőlük mindazt, amire nem volt szükség vagy tévedésből bennük maradt, azután kiválogatta a legjobb tulajdonságaikat, hogy mindezt egyetlen filmmé kovácsolja össze, és ennek eredményeképp született meg az Avengers, amely láttán még a legelvakultabb képregény-geekek is elismerően és elégedetten bólogathatnak. Mert Whedon filmje egyszerre marad hű a képregényekhez, ugyanakkor azok számára is maradéktalan szórakozást nyújt, akik csak egy látványos filmet kívánnak látni. Persze egy minimális háttérismeret nem árt ahhoz, hogy pontosan értsük a történetet, tudjuk, hogy ki kicsoda és mit miért csinál, de azért nem is feltétlenül elengedhetetlen az előzmények ismerete, úgy is egyértelműek a szereplők közötti viszonyok és az egyes karakterek motivációi.

Pár mondatban azért érdemes összefoglalni a lényeget: miután Thor (Chris Hemsworth) legyőzte féltestvérét, Lokit, az nem sokkal később visszatér, hogy uralma alá hajtsa a Földet egy különleges és kimeríthetetlen energiaforrás, a Tesseract segítségével. Nick Fury, a S.H.I.E.L.D. vezetője azon kapja magát, hogy sürgősen szüksége van egy csapatra, amely visszarántja a bolygót a katasztrófa széléről, felkéri hát Steve Rogerst, vagyis Amerika kapitányt, Tony Starkot, a Vasembert és Natasha Romanoffot, a Fekete Özvegyet, hogy legyenek az ügynökség segítségére. A csapat kiegészül még a különc tudóssal, Bruce Bannerrel, akit célszerű nem piszkálni, valamint a mesterlövész íjjásszal, Sólyomszemmel, az Özvegy társával.

Történetről tehát tulajdonképpen nem is igen beszélhetünk, mert az a szó szoros értelmében nincs is (na jó, a hősiesség és az egymás melletti összetartás a legfőbb téma), van viszont cselekmény, ami kellőképp pörgős, az események megfelelő dinamikával és logikával kapcsolódnak egymáshoz, két zúzás közé (vagy közben) pedig éppen befér egy vicces beszólás Tony Stark részéről vagy némi testvérdráma Loki és Thor között, szóval mélyenszántó gondolatiságot inkább majd a Dark Knight Risestól várjunk, ha már ilyen igényünk merül fel egy képregényfilm kapcsán.

Elcsépelt közhely ugyan, de a Bosszúállók valóban nem akar több lenni önmagánál, a műfaj adta kereketek között azonban maximálisan működik, és simán lever olyan korábbi szuperhősfilmeket, mint például a Zöld Lámpás, a Superman visszatér vagy A Macskanő (bár ez utóbbit nem nagy kunszt).
Joss Whedon helyesen döntött, amikor nem akart semmi komoly mondanivalót belegyömöszölni a filmjébe, egyszerűen csak egy szórakoztató adaptációt kívánt készíteni, ami ugyanolyan élményt nyújt a nézők számára, mint neki, amikor bunyó közben láthatja Vasembert és a Hulkot, lerombolhatja fél New Yorkot és Sam Jacksonnal rakétát lövethet ki egy atombombát szállító repülőgépre. És mindehhez még csak képregényrajongónak sem kell lenni.