Shin Gojira

Soha ne dobj atomot kétszer ugyanarra az országra, látjuk, mi történt Japánnal! Persze, azért van a dolognak jó oldala is, úgyhogy tekintsünk el a polipos pornóktól, nézzük inkább azt, hogy mit adtak még a világnak. Bizony, minden moziszörnyek ősanyját, Godzillát.

Jó, az ókori eposzokban és mondákban is akadtak kaidzsúk, pl. a kraken, szóval a japánok is csupán felhasználtak egy vándormotívumot, viszont már 1954 óta hódítanak ezzel a filmszínházakban (és bár King Kong korábban "kezdett", Godzillának lényegesen több filmje van). A Toho legendás teremtménye azóta nagy utat járt be, tombolt többek között New Yorkban, legutóbb pedig egy eléggé lagymatag remake-ben, talán ezért gondolhatták úgy a japánok, hogy ismét a saját kezükbe veszik a gyeplőt és készítenek egy olyan Godzilla-filmet, melyben mellőzik a buta amerikai pátoszt és CGI-orgiát, helyette megtöltik tartalommal az óriásgyík tombolását.

Páncélba zárt szellem

A Pesti Estes bemutató előtt volt egy rövid bevezető, melyben a beszélő elmondta, hogy az élőszereplős GitS-et az a Rupert Sanders rendezte, aki addig csak a Hófehér és a vadászt dirigálta, ami, valljuk be, nem túl izmos filmográfia. Ehhez képest megkapni a valaha készült egyik legfontosabb anime adaptációját minimum nagy bizalomról árulkodik a stúdió részéről, vagy annyira hisznek a forgatókönyvben, hogy nem számít, ki ül a rendezői székben, sok kárt nem tud okozni.

Ez esetben nyilván is-is, hiszen adott az alapanyag, melynek sok elemét egy az egyben át lehet venni, másrészt a sztorira valóban odafigyelhettek, mert ugyan eléggé leegyszerűsítették a misztikumot és a filozófiát, azért így is maradt elég, és ami a legfőbb: hűek maradtak Yoshimasa Mizuo mangájához, valamint Mamoru Oshii animéjéhez.