Filmkocka.blogspot.hu: Állati színészek

Sokan mondják, hogy minél több embert ismernek meg, annál jobban szeretik az állatokat. Az is közismert vélekedés, hogy egy (amerikai) filmben gyerekek és/vagy állatok szerepeltetése (általában) egyenlő az aranybányával, mert bár verekedő óriásrobotokkal is lehet 1 milliárd dollárt keresni, az ilyesmi azonban mégsem bizonyul annyira tartós filmélménynek, mint például egy hűséges kutya, ami megannyi viszontagság leküzdése után visszatér a kis gazdájához.

Amióta az ember maga mellé vette az állatokat (vagy ők tűrnek meg minket - nézőpont kérdése), az életünk gyakorlatilag szimbiózissá vált, a történelem alakulásában pedig számtalan alkalommal bukkant fel valamilyen derék két- vagy négylábú, nem csoda hát, hogy a mozi világa is hamar felfedezte magának, és megszámlálhatatlan alkotás tette meg őket - akár antropomorfizáltan, akár saját "állatságuk" meghagyásával - főszereplőnek. Lássunk hát - a teljesség igénye nélkül - néhány híres filmes állatot.

Bart, az alaszkai kodiak medve 1977 és 2000 között élt. Tiszteletre méltó, közel 3 méteres magassággal rendelkezett, amennyiben két hátsó lábára állt, súlya pedig majdnem 700 kiló volt. Filmográfiájában tucatnyi alkotás található, köztük olyan mozikkal, mint például A medve, a Fehér Agyar, vagy A vadon fogságában. "Karrierje" során dolgozott együtt Robert Redforddal, Morgan Freemannel, John Candyvel, Dan Aykroyddal, Daryl Hannahval, Annette Beninggel, Ethan Hawke-kal, Steven Seagallal, Tchéky Karyoval, Brad Pitt-tel, Alec Baldwinnal, és Anthony Hopkinsszal - utóbbival kétszer is. Méltatói Bartot simán csak a medvék John Wayne-jének nevezték.

Uggie kutya A némafilmes című kiváló francia moziban tűnt fel Jean Dujardin partnereként, de szerepelt a Vizet az elefántnak-ban is.

Uggie fajtája Jack Russell terrier, filmes munkássága előtt pedig teljesen átlagos kutyaéletet élt. Két gazdája is lemondott róla túlzott vadsága miatt, emiatt majdnem menhelyre is került, ám szerencséjére felfigyelt rá az a tréner, akivel napjainkban is él. Első produkciói reklámok voltak, ezt követték a kisebb "szerepek", és aztán jött a nagy áttörés. A némafilmesben - bár volt két "dublőre", akiket hasonló színűre festettek, mint ő - Uggie saját maga hajtotta végre szinte az összes mutatványt, a forgatásra való felkészülés során pedig Dujardinnek megtanítottak minden utasítást és kézjelet, amire szüksége lehetett a közös jelenetek során.

A díjátadó gálákon Uggie is felvonult a vörös szőnyegen, természetesen elismerésekben is részesült, sőt kifejezetten a "személyére" alakítottak ki egy promóciós körutat is.

A világ leghíresebb majomszereplője minden bizonnyal Csita, a Tarzan-filmek és -tévésorozatok sztárja. A mókás csimpánzról tudni kell, hogy nem egyetlen majom alakította, hanem legalább tucatnyi, hímek és nőstények egyaránt: Jiggs 1932-től '34-ig játszotta Csitát, majd kétszer Nkimát, egy másik majomkaraktert (1935-ben és '38-ban), majd jött Jiggs, Jr., Skippy, Cheta, Harry, két Cheeta, Zippy, Dinky, Cheetah, és végül negyedik Jiggs, aki néhány évvel ezelőtt pusztult el, és általában őrá gondolnak az emberek, amikor a klasszikus Csitáról (tehát Johnny Weissmüller társáról) van szó, mivel egyesek szerint a majom valamikor a '30-as években született (mások szerint viszont jó három évtizeddel később, így "csak" Lex Barker partnere volt a filmekben).
2004 óta tart egy kampány, ami azt célozza, hogy Csita csillagot kapjon a hollywoodi Hírességek sétányán.

Beethoven ebben az esetben nem a német zeneszerző, hanem egy hatalmas bernáthegyi, ami 1992-től kezdve összesen hét filmben boldogította gazdáit; kétszer moziban, ötször videón, ill. egy tévésorozatban is.
A címszereplő nyálgyár az első két mozifilmben szerepelt, azt követően másik kutya vette át a stafétacsontot (bocs...). Az eredetileg Chris névre hallgató bernáthegyinek ugyanaz a tréner volt a gazdája, aki pl. a Cujo, a Kutyám, Jerry Lee, vagy a Babe című alkotásokban felelt az állat-színészek betanításáért.
Chris és az emberi stáb alaposan megdolgozott a pénzéért, így a Beethoven minden idők egyik (ha nem a) legjövedelmezőbb kutyás filmjévé vált (147 millió dollárt profitált).

Bár néha tényleg úgy néz ki, mint aki szedi a drogot, semmint kiszagolná azt, Jerry Lee a valóságban is rendkívül komolyan vette a munkáját, ugyanis az eredetileg Koton nevű német juhász ténylegesen rendőrkutya volt, és a kansasi kapitányságon dolgozott, mégpedig igen kiváló eredményekkel. 1991 őszén például egy több mint 1 millió dollár értékű kokainszállítmányt szimatolt ki, tíz nappal később azonban egy rendőrgyilkosság gyanúsítottja súlyosan megsebesítette egy akcióban, és az életét már nem lehetett megmenteni.
James Belushi (azaz Mike Dooley) és kutyája összesen három filmben játszott együtt, a folytatások azonban csak videón jelentek meg.

Babe malac nem éppen olyan, mint fajtársai, ő ugyanis terelőkutya akar lenni, és bár sokan megmosolyogják a rózsaszín, kurta farkú ambícióit, ő mégis bebizonyítja, hogy bármit el lehet érni, csak akarni kell.
Természetesen a filmben nem csak élő malac szerepelt, de a híres Jim Hanson Creature's Shop animatronikus bábjait is sok jelenetben használták. Mivel az élő állatok - amúgy Yorkshire sertések - igen hamar nőttek, a forgatás során összesen közel félszáz malac játszotta Babe-et. A film népes állatseregletére (közel 1000 "főre") összesen 56 idomár és gondozó vigyázott.

Minden idők egyik legismertebb állatszereplője kétségkívül a csodaszép skót juhász, Lessie - ám a hűség ezen szimbóluma nem a mozivásznon debütált, hanem a népszerű brit író, Eric Knight rövid elbeszélésében, amely 1938-ban jelent meg először. A szerző sajnos már nem érhette meg figurája híressé válását, mivel '43-ban repülőszerencsétlenség áldozata lett, Lessie azonban ugyanebben az évben megkezdte máig tartó menetelését; előbb a színpadon mutatkozott be, majd a rádióban, a televízióban, és végül a mozivásznon. Eddig nyolc filmben, több tévés szériában és rajzfilmben tűnt fel, de még mangában is megjelentek a kalandjai.
A "jelenlegi" Lessie a tizedik az egyenesági leszármazásban, vagyis közvetlen rokona a legelső filmes skót juhásznak. Bővebben itt.

Lucky Luke (vagy Talpraesett Tom, ahogy mifelénk ismerhető) az amerikai vadnyugaton cowboy, és arról híres, hogy gyorsabban lő, mint az árnyéka. A híres belga képregényfigura 1946 óta keseríti meg a Daltonok életét, Jolly Jumper nevű hátasa pedig szerényen csak a világ legokosabb lova.
A Terence Hill rendezésében és főszereplésével készült mozifilm kevéssé hasonlított a képregényekre (inkább a Hill-Spencer-blődlikre), a fehér ló azonban itt is sok vicces mutatványt adott elő, és persze önálló gondolatai is voltak, melyeket nem rejtett véka alá.

Mióta Steven Spielberg elkészítette A cápát, már senki nem tekint úgy a tengerre, mint azelőtt. Sajnos, a nagy fehér cápákra sem, melyeknek valóban nem tett túl jót a film, és részben emiatt is az emberek vérengző gyilkológépeknek tartják őket, holott statisztikák bizonyítják, hogy száznál is kevesebb - jelentett - támadás történik évente, és abból sem mind halálos, ráadásul csak kis részükért felelős a nagy fehér. (A részletes táblázatért kattints ide.)
A filmhez valódi cápákról készült felvételeket is használtak, de a forgatás alatt jórészt a Bruce-nak nevezett (amúgy három) műcápát használták (Spielberg ügyvédje után kapták a nevüket), viszont ezek állandóan bedöglöttek, elsüllyedtek, nem működtek megfelelően, vagy egyszerűen nem néztek ki elég jól, ezért a rendező minél kevesebbet mutatta őket, ezzel azonban akaratlanul is egy zseniális dramaturgiai fogásra tett szert: bár a nézők tudták, hogy a cápa valahol ott van, de látni nem lehetett, így a láthatatlan gyilkos jobban a székbe szögezte az embereket, mintha premier plánban mutatták volna minden egyes alkalommal.

Manis, az orangután Clint Eastwood partnere volt a Mindenáron vesztes című filmben, ám annak folytatásában - Bármi áron - már egy másik majom látható, mivel Manis túlságosan megnőtt a két produkció között eltelt évek során. Legalábbis ez az egyik verziója a történetnek, a másik viszont az, hogy mindkét filmben Manis játszott, nem sokkal a második rész után azonban holtan találták, a halál okaként betegség, de a szórakoztatóiparban állítólag tapasztalható bántalmazás is felmerült.
Pontos információk nincsenek, az orangután filmográfiájában viszont olyan film is szerepel, ami megkérdőjelezhető, 1980-as halála után készült (pl. az Ágyugolyófutam 1984-ben).

Bár mifelénk ritkábbak az állatos filmek, azért akad legalább egy, melynek címszereplője évtizedekkel a produkció bemutatása után sem merült feledésbe.
Kántor a hazai bűnüldözés történetének legeredményesebb rendőrkutyája volt. Pályafutása 11 éven át tartott, ez idő alatt több száz bűncselekményt oldott meg gazdájával. 1964-ben, bevetés közben aknára lépett, és a robbanás végzett vele.
A híres nyomozókutyáról Szamos Rudolf írt könyvet 1970-ben, amit két évvel később egy folytatás követett. A Magyar Televízió 1975 és '76 között egy ötrészes tévésorozatban dolgozta fel a két regény történetét - ebben a főszerepet Kántor fia, Tuskó "alakította".

Charlie Chaplin munkássága felbecsülhetetlen értéket képvisel az egyetemes filmtörténetben. 1918-as filmjében, a Kutyaéletben egy Scraps nevű keverék négylábú volt a partnere. A Csavargó egy nap talál egy kutyát, magához szoktatja, és onnantól kezdve elválaszthatatlan (sors)társak.
Állítólag annyira megkedvelték egymást a forgatás alatt, hogy amikor a film befejezése után a színész New Yorkba utazott, hogy a hadikölcsönt népszerűsítse, Scraps szó szerint belehalt a bánatba.

Toto az 1939-es klasszikusban, az Óz, a csodák csodája című filmben szerepelt Dorothy kutyájaként, ám már ez előtt is rutinos filmesnek számított a kis Cairn terrier, ami nőstény volt, és Terrynek hívták. Kiválasztását annyira komolyan gondolta a gyártó stúdió, hogy heti 125 dolláros gázsit kapott, ami egyes emberi színészek fizetését is meghaladta.
Az egyik jelenet felvétele során valaki véletlenül rálépett a lábára, ami eltört, a gyógyulás idejére pedig egy másik kutya "ugrott be" helyettesíteni. Az Óz után további filmekben is feltűnt (több mint tucatnyiban), és 11 évesen pusztult el. 2001-ben jelent meg "életrajza" Én, Toto címmel.

Rin Tin Tin szintén nagyon híres kutyaszínész volt, fajtáját tekintve ő is német juhász. 1918 és '32 között élt. Az első világháború egyik csatateréről mentette meg egy amerikai katona, aki Rintynek nevezte el, hamarosan pedig némafilmekben tűnt fel. 1929-ben ő kapta a legtöbb szavazatot a legjobb főszereplőnek járó kategóriában az Oscar-díjért, ám az Amerikai Filmakadémia kijelentette, hogy csak emberi színész nevezhető. Fénykorában 6000 dollárt is keresett hetente.
Az "eredeti" Rin Tin Tin halála után fia és unokája is filmezett, de ők állítólag közel sem voltak olyan tehetségesek a kamera előtt, mint híres felmenőjük. Ő azon három állat egyike, melynek csillaga van a hollywoodi Hírességek sétányán.

Flipper, a delfin egy 1963-as filmben szerepelt - több fajtárs, pl. Susie és Kathy közreműködésével. Bár Flipper a történet szerint hím, a forgatásokon jobbára nőstények játszották, mivel azok kevésbé agresszívek és könnyebben kezelhetőbbek, a bőrük pedig általában sértetlen (szemben a sokat harcoló hímekével). Ezzel együtt az egyik jelenetben biztosan egy hím példány látható, mivel ő volt az egyetlen, ami egy bizonyos trükköt meg tudott csinálni.
A mindenki által ismert, "klasszikus" figura egy Mitzi nevű delfin volt, aki 1972-ben halt meg, síremléke pedig egy floridai delfinkutató intézetben található. Öröksége további filmekben és tévés szériákban él tovább.

Petey kutya A kis gézengúzok című filmek állandó szereplője volt az 1930-as években. A híres Staffordshire terrier 1929 és '46 között élt, legjellemzőbb ismertetőjegye pedig a szeme körüli karika, ez azonban "smink" volt - amit viszont egy valódi kutyáról mintáztak, ami több némafilmben is feltűnt Pal, a csodakutya néven (neki volt egy csaknem teljesen szabályos, kör alakú rajzolat az egyik szeme körül).
Pal halála után egyik utóda vette át, és vitte igazi sikerre a "szerepet", és bár a továbbiakban számos kutya "játszotta" a figurát, mégis a Lucenay's Peter "művésznevű" eb vált a leghíresebbé mind közül. Petey természetesen látható volt az újabb Kis gézengúzok-rajz- és élőszereplős filmekben is.

Az USÁ-ban igen híres figura a Magányos lovas (The Lone Ranger), akinek kalandjait rádiójátékokban, képregényekben, tévésorozatokban és mozifilmekben is feldolgozták 1933 óta - legutóbb Johnny Depp-pel és Armie Hammerrel a főszerepekben.
A Lovas Silver nevű lovával 1938 óta hűséges társak - a maszkos hősnek ezt megelőzően egy Dusty nevű hátasa volt, akivel egy bandita végzett.
A filmekben két ló "játszotta" Silvert, egyiküket, egy White Cloud nevű csődört, maga a címszerepben látható színész, Clayton Moore választotta ki 1949-ben, 1952-ben viszont egy másik, Hi-Yo Silver nevű ló váltotta elődjét, míg Moore-t John Hart. Míg az első ló igen kezelhető és barátságos természetű volt, ellenben kevés trükköt tudott, a második sok mutatványra volt képes, viszont nagyon ijedős volt, főleg a kamera hangja zavarta.

Bár az 1993-as Jurassic Parkban sok dinoszaurusz tűnt fel, egyikük sem tett olyan mély benyomást a közönségre, mint a film abszolút dínó-sztárja, a T. rex.
A teljes nevén Tyrannosaurus rex, vagy zsarnokgyík, a theropodák családjába tartozik, vagyis az ún. hüllőmedencéjű, két lábon járókéba. Mintegy 68-65 millió évvel ezelőtt élt, és az egyik legnagyobb testű ragadozónak számított a maga 13 méteres testhosszával, és mintegy 7 tonnás súlyával.
A Spielberg-moziban eredetileg a híres bábanimátor, Phil Tippett keltette volna életre a dinoszauruszokat, ám az Industrial Light & Magic (George Lucas trükkcége) egyik munkatársa készített egy digitális képsort egy sétáló T. rexről, ami annyira lenyűgözte Spielberget, hogy végül az ún. full motion CGI mellett döntött (ezt ma film- és technikatörténeti mérföldkőnek tartják).
Egy másik trükkmester, Stan Winston feladata volt az ún. live action-dínók megtervezése és elkészítése. A csapat - egyebek mellett - megépített egy számítógép-vezérlésű, életnagyságú T. rexet, amely olyan nagyra sikerült, hogy meg kellett emelni a stúdió mennyezetét.
Az animatronikus robotok és a számítógépes animációk együtt "játszottak" a kész filmben: ahol az állat testének csak egy része látható (pl. fej, láb), ott előbbi, ahol pedig az egész alakja (pl. futás közben), utóbbi.

King Kong 1933-ban riogatta először a nézőket, azóta pedig több remake-ben és folytatásban szerepelt (pl. 1962-ben, 1976-ban, 1986-ban, 2005-ben) - nem beszélve a számtalan képregényt, könyvet, színdarabot (!) stb.
A kultikus fekete-fehér film óriásmajmához több makettet is használtak, melyeket stop motion-animációval mozgattak, a kezeit, mellkasát és fejét viszont "életnagyságban" is megépítették a közeli felvételekhez, hangját pedig eltorzított oroszlánüvöltések adták.
A premier hetében a film csaknem 90 ezer dolláros nyitóprofitot termelt, ami akkoriban hatalmas sikernek számított, és csak a néhány évvel későbbi Óz, a csodák csodája volt képes felülmúlni.

Benji egy másik híres kutyakarakter, amit nálunk is lehet ismerni - leginkább a Benji, Zax és a földönkívüli herceg című ifjúsági scifi-sorozatból, ám a fiktív kutyahősnek ez a produkció csak egy volt hosszú munkásságában.
A keverék ebet egy kaliforniai állatmenhelyen találták, onnan fogatta örökbe későbbi trénere, aki Higginsnek nevezte el, és hamarosan fel is tűnt egy népszerű tévéműsorban a '60-as években. Higgins volt az első Benji az azonos című filmben, és még 1974-ben, 15 évesen is kamerák elé állt.
A következő Benji Higgins kölyke volt; ő 1977 és '89 között alakította a "figurát" - három mozi- és négy tévéfilmben.
A "jelenlegi" Benji idáig csak egy filmben szerepelt (2004-ben), a főszereplő pedig egy új kutya, amit szintén egy menhelyről hoztak el.

A hazai természetfilmezés legnagyobb alakja minden vitán felül Homoki-Nagy István, aki az '50-es évektől kezdve készítette csodálatos alkotásait, melyekben a hazai flóra és fauna szépségeit mutatta be a közönségnek.
Fickó, a magyar vizsla, Nimród, a héja, és Pletyka, a vadásztacskó (vagyis a három Cimbora) Nádi szélben és Hegyen-völgyön is egyaránt elválaszthatatlan társ volt, Pletyka viszont később két filmben "szólóban" is megjelent: egyszer a gazdája után vitte annak otthon felejtett távcsövét, máskor pedig egy kecskével keveredett izgalmas kalandokba.

"Nyugati" rendőrkutyákért nem kell feltétlenül az USÁ-ba utaznunk, elég csak Ausztriáig menni, ahol egy hazánkban szintén jól ismert német juhász segíti a helyi bűnüldözés munkáját. Rex felügyelő a "szokásos zsarus" dolgokon túl egy sor további trükköt ismer, és előszeretettel csórja el mások (főleg Stockinger) sonkás szendvicsét.
A filmsorozatot 1994-ben sugározták először, napjainkban pedig már a 18. szezonnál tart (és Olaszországban vetítik); ez idő alatt Rexnek több gazdája is volt, akik viszont mind halál "útján" szálltak ki a szériából (pl. Moser, Brandtner stb.). A rendőrszimat jelenleg a hatodik társát "fogyasztja".
Rexet elsőnek egy Reginald von Ravenhorst nevű kutya "alakította" - aki annyira fontos szereplővé lépett elő, hogy a veszélyes jeleneteket nem vele, hanem "dublőrrel" forgatták. Mivel Reginald idővel kiöregedett a "szerepből", az ötödik évadtól Rhett Buttler vette át a helyét, majd Henry, Nick és végül Achi, aki az "aktuális" Rex.

Fehér Agyar egy kutya-farkas-keverék, akit a híres regényíró, Jack London talált ki 1906-ban. 1991-ben készült el a könyv első filmadaptációja, amit néhány évvel később követett a folytatás.
Fehér Agyart egy farkas és alaszkai malamut keveréke, Jed "alakította". Jed (bár nem ez volt a "hivatalos" neve, de a világ mégis így ismeri) 1977-ben született, és különleges megjelenése miatt választották ki három film "kutya-főszerepére" is, például John Carpenter horrorjában, A dologban is.

Fekete szépség egy gyönyörű csődőr, ami először egy 1877-es angol regényben szerepelt. A könyvet számos alkalommal feldolgozták filmen, legelső alkalommal 1917-ben, legutóbb pedig a '90-es években - de még színdarab is készült a kalandjaiból.
A "szerepet" természetesen több ló alakította az évtizedek során; csak néhány a sok közül: Merry, Legs, Jack Ginger, Duchess, Sir Oliver, Rory, Peggy, Captain, Brigade, Hotspur, Justice, 1994-ben pedig Docs Keepin Time.

Micimackó és Tigris, Maugli és Sir Kán, Vitalij és Madagaszkár 3., Jacob és Dr. Dolittle - és még lehetne sorolni azokat a tigriseket, amik nem éppen "dzsungeles" néven ismertek. Jacob már határeset, de nyomába sem érhet a filmtörténelem alighanem legkülönlegesebb nevű csíkos nagymacskájának, amit a Pi élete című regényben és az abból készült filmben ismerhettünk meg.
Utóbbiban Richard Parker ráadásul nem is valódi, hanem számítógéppel rajzolt tigris, erre azonban senki nem jönne rá, ha nem hívják fel a figyelmét, mivel annyira döbbenetesen élethűre sikerült a digitális modell. Gyorsan hozzá kell tenni azonban, hogy élő állattal is forgatott a stáb, mégpedig egy King nevű bengáliai tigrissel - ami állítólag (egy kiszivárgott e-mail szerint) majdnem vízbe fulladt az egyik jelenet felvétele során. A produkció természetesen tagadta a balesetet.

Amikor Ross Geller nem vesz feleségül egy leszbikus nőt, nem mond rossz nevet a következő esküvőjén, meg úgy általában nem a megfelelő nővel kezd, akkor egy Marcel nevű kapucinusmajomban fedezi fel lelki társát.
A majmocska három Jóbarátok-epizódban szerepelt, és bár hím volt, mégis Katie-nek hívták. A sorozat szerint nagyon barátságosan viselkedett, igazából viszont nem jött ki túl jól az emberi színészekkel, ezért végül kiírták a szériából.
Később feltűnt a Vírus és a Showgirls című filmekben is, utána pedig las vegasi színpadi műsorokban szerepelt.

Marcel fajtársa és kollégája Jim Carrey partnere volt az Ace Ventura-filmekben (magyarul Pöcöknek hívják, angolul Spike-nak).
A valójában Binks nevű kapucinusmajom szintén nem volt kezdő a filmszakmában; szerepelt például Az őserdő hőse című filmben, és ő is feltűnt a Vírusban, később pedig egy másik Jim Carrey-moziban, A minden6óban.

Francis egy beszélő szamár volt, aki az 1950-es években hét filmben szerepelt. Természetesen csak az utószinkron alkalmával szólalt meg, a felvételek alatt különféle krém-állagú finomságokat, pl. mogyoróvajat kentek a fogaira, és miközben azt nyalogatta le, a szájának mozgása a beszéd illúzióját keltette.
Bár a "szerep" szerint csődörről van szó, a filmes szamár kanca volt, és Molly névre hallgatott. Azért választotta őt a produkció, mert nagyon könnyen lehetett vele dolgozni (és azért nőstényt, mert a feltűnő hím nemi jegyek nem mutattak volna jól a vásznon, pláne, ha a szamár éppen "olyan" kedvet kap...).
A Universal stúdió állítólag alig 350 dollárért vásárolta meg, és aztán milliókat keresett vele. Első filmje után Mollynak - szintén állítólag - komoly fogyókúrán kellett átesnie, mivel a stáb tagjai folyton répával és más, válogatott csemegékkel kényeztették. Az első mozi emberi főszereplője, Donald O'Connor emiatt kicsit neheztelt is négylábú "kollégájára", miután ővele nem bántak olyan jól.

Sokak egyetértenek abban, hogy minden idők egyik legfélelmetesebb kutyája Cujo, Stephen King regényének, és az abból készült filmnek a címszereplője, ami egy denevértől elkapja a veszettséget, ezután egy anyát és annak gyermekét kezdi terrorizálni, akik egy autóba menekülnek az őrjöngő állat elől.
A thriller-faktort erősíti az az éles kontraszt, hogy Cujo bernáthegyi, ami hatalmas méretei és ellenállhatatlan tekintete mellett arról is híres, hogy végtelenül türelmes és barátságos a gyerekekkel. Amikor egy ilyen kutya őrül meg, az talán félelmetesebb, mintha egy vadabbnak ismert fajtával történne.
Míg a veszett Cujo gonosz "arcát" animatronikus szerkezettel oldották meg néhány jelenetben, a többi esetben öt idomított kutyát használt a stáb, de egy beöltözött színész is látható volt. Hogy az állatok látszólag rátámadjanak az autóban reszkető anyára és gyerekére, a felvétel előtt betették a kocsiba a kedvenc játékaikat, a kutyák pedig azokat próbálták valójában megszerezni.
A "sminkjük" (habzó nyál) tojássárgája és -fehérje keverékéből készült - ám a kutyaszínészek ezt sokszor lenyalták magukról. Néhány különlegesen agresszív szcénában rottweilerek is szerepeltek, mivel a bernáthegyiek egyszerűen nem tűntek elég vadnak.

Futás közben olyan fejet vág, mint valami rémálomból szalasztott szörnyeteg, literszám nyáladzik, egész éjszaka ugat, és szétrágja a lakást. Viszont ő egy gyilkossági ügy egyedüli "szemtanúja", ezért kénytelen a piperkőc rendőr, Scott Turner befogadni a bazinagy Bordeaux-i dogot (francia masztiff), azaz Hoochot az Egyik kopó, másik eb című filmben.
A főszereplő kutyát Beasleynek hívták, 1978-ban született, tehát a forgatás idején már a tizedik évében járt. Ez volt az egyetlen filmes munkája, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a szélesebb (amerikai) közönség is megismerje ezt a hatalmas termetű kutyafajtát.
A forgatáson további három kutya játszotta Hoochot: Barry, Vigor és Cristo (utóbbi viszont állítólag nem látható a végleges filmben).

A Szabadítsátok ki Willyt!-sorozat eddig négy részt ért meg, közös bennük, hogy valamennyiben szerepelnek kardszárnyú delfinek (gyilkos bálnák), köztük a címszereplővel.
A Keiko nevű hím delfint (tehát Willyt) 1979-ben fogták be Izland partjainál, néhány évvel később pedig az Egyesült Államokba került. Sokáig élt akváriumokban, ahol ismeretterjesztő műsorokban szerepelt, a '90-es évek közepén viszont egy alapítványt hoztak létre, hogy visszavigyék a vadonba. 2002-ben engedték szabadon (rádiós nyomkövetővel felszerelve), de nem sikerült maximálisan beilleszkednie vadon élő fajtársai közé, sokszor kereste az emberek társaságát. Végül 2003-ban, 26 évesen pusztult el tüdőgyulladás következtében.
A forgatásokon valódi kardszárnyú delfineket, és sok robotot is használtak, melyek tápkábelről, de akár szabadon, rádióvezérlés segítségével is képesek voltak úszni. Ezeket az a Walt Conti tervezte, aki már épített korábban bálnamodelleket a Star Trek IV-hez. Conti és csapata életnagyságú és méretarányos delfineket készített, melyek annyira élethűre sikerültek, hogy akár a közeli felvételek során is lehetett velük dolgozni, a folytatásokban ezért már kizárólag műállatok láthatóak, valódiak nem.

A Frasier - A dumagép című sorozatban volt látható Eddie kutya. A Jack Russel terrier eredeti neve Moose volt, és 1990 és 2006 között élt. Kölyökként és később is sok gond volt vele; sokat ugatott, állandóan macskákat kergetett, minden összerágott stb. Két és fél évesen került ahhoz a szervezethez, amely tévé- és mozifilmek számára tanít be állatokat. Alig hat hónapnyi tréning után megkapta Eddie szerepét a szériában.
Specialitása az volt, hogy rendkívül hosszan volt képes bámulni a Frasiert alakító Kelsey Grammerre, ami visszatérő poénná nőtte ki magát. Amikor a történet szerint meg kellett nyalnia valakit, halolajat kentek az illető arcára, de olykor májdarabokat dugtak a füle mögé, hogy felkeltsék a kutya őszinte érdeklődését.
Jól jelzi Eddig népszerűségét, hogy a sorozat futása alatt több rajongói levelet kapott, mint az emberi színészek. Visszavonulása után (a nyolcadik szezontól) egyik fia, Enzo vette át Eddie szerepét.

Ő Carol, a pincérnő... Simon, a buzi. A cuki kiskutya pedig Verdell, vagyis egy brüsszeli griffon a Lesz ez még így se! című filmből. A valódi nevén Jill nevű kedves szőrgolyón kívül további öt griffont használtak a forgatás során: Timert, Sproutot, Debbie-t, Billyt, és Parfait-t.
A felvételek előtt közel négy hónapos tréningen kellett a kutya-színészcsapatnak részt vennie. Jillnek ez volt az egyetlen jelentős filmszerepe, utána ő is visszavonult a rivaldafénytől, és Moose-zal, később pedig Enzoval és trénereivel élt.

Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a firka-világból is néhány halhatatlan állatszereplőt: