Született feleség

Terítéken: a feleség

A „potiche” olyan apró csecsebecsét jelent, amit az ember a polcon vagy vitrinben tart. A francia szlengben az olyan nőket hívják így, akik férjük árnyékában élve csak „dekorációs funkcióval” bírnak, de saját egyéniségük jóformán nincs (pl. Victoria Beckham). A francia film nagyasszonya, Catherine Deneuve azonban alaposan rácáfol erre.

Észak-Franciaország, 1977. A háztartásbeli Suzanne (Catherine Deneuve) engedelmes felesége a gazdag iparosnak, Robert Pujolnak (Fabrice Luchini), aki ugyanolyan kemény kézzel irányítja esernyőgyárát, mint gyerekeit és „reprezentatív” feleségét, emellett természetesen szeretőt tart titkárnője (Karin Viard) – és egyéb hölgyek – személyében. Amikor azonban a munkások egy sztrájk során túszul ejtik Robert-t, Suzanne veszi át a szerepét a vállalatban, és mindenki legnagyobb meglepetésére ügyes és magabiztos vezetőnek bizonyul. Mindeközben Suzanne múltjából feltűnik Maurice Babin (Gérard Depardieu) s így az érzelmi és társadalmi szálak tovább bonyolódnak.

François Ozon (Bűnös szerelmesek, Swimming pool) legújabb filmjében – melyért 2010-ben a Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlánra jelölték – visszatér a 8 nő-ből ismert szellemes stílusa. A magyar keresztségben eléggé idétlen és az amerikai tévésorozatra totál fölöslegesen utaló címet kapott film – Született feleség – egyfelől a hetvenes évek Franciaországában játszódó vígjáték, másrészt érzékelhető benne a párhuzam a mai társadalommal, és a jelenlegi francia politikai közhangulattal. A népszerű rendező régóta szeretett volna filmet forgatni arról, hogy mi a nő szerepe a mai társadalomban és politikában. Amikor először látta Pierre Barillet és Jean-Pierre Grédy „Potiche”-című darabját, azonnal rájött, hogy jó filmet lehetne belőle készíteni, de elég sokáig tartott, amíg a történetet megfelelőképp átgyúrta és modernizálta. A Született feleség így elsősorban az emancipációról szól; a „címszereplő” Suzanne kikerül az aranykalitkából, hogy szembeszállhasson a külvilággal, férjével, és általában a férfiakkal, akik eleinte elnéző mosollyal konstatálják a nő szárnypróbálgatásait.

Az adaptálás során Ozon rájött, hogy elég felvillantani néhány aktuális témát, és máris megvan a párhuzam a mai társadalommal, és a jelenlegi politikai közhangulattal. Ma már sokkal több nő áll a vállalkozások élén és több női vezető tisztségviselő is van, mint egykor, de az ezzel kapcsolatos problémákban és az emberek hozzáállásában nem sok minden változott az elmúlt 30 év során; a világ még mindig döntően férfi-orientált. Míg a színdarab eredetileg azzal zárul, hogy Suzanne átveszi a Pujol-gyárat, faképnél hagyja férjét és kommunista szeretőjét, Ozon kitalált egy „harmadik felvonást”, amelyben a férj visszaveszi a gyár irányítását, ami Suzanne-t arra készteti, hogy politikusnak adja a fejét, így egyfajta elégtételt szerezve.

A film elején Catherine Deneuve, mint minden szereplő, egy karikatúra: a kisvárosi gyártulajdonos háztartásbeli felesége, csakhogy a történet során fokozatosan felszabadul, és lassan új nővé válik. A filmbéli Suzanne szeretőjének kapcsán Ozon-nak egyből Gérard Depardieu jutott eszébe, hiszen a két nagyszerű színész számtalanszor alakított már egy párt. A Gérard Depardieu által megformált Babin egy javíthatatlan álmodozó, aki csak a múlttal foglalkozik, és a politikai meggyőződésének él, ugyanakkor szeretné megváltoztatni az életét, szeretne apa lenni, és kispolgári életet élni Suzanne-nal. Érdekesség, hogy Babin hajviseletét a francia szakszervezeti vezető, Bernard Thibault híres bilifrizurája ihlette.

Fabrice Luchini játssza Szuanne férjét, Robert Pujolt. Az eredeti darabban Robert karaktere tipikus seggfej, férjnek és főnöknek egyaránt. Mereven konzervatív, hazug és zsarnoki alkalmazottaival és szeretteivel szemben, Ozon azonban új színt vitt a szerepbe: a gyermeki vonást. A film vége felé ez a férfi, aki amúgy a kőkemény vezetési stílust és a hímsovinizmust képviseli, hirtelen egészen kisfiús lesz: hagyja, hogy a felesége darabokra szedje, amikor beoson a hálószobájába, és egy csókért könyörög.
A színdarabtól váló másik lényeges eltérés a film javára a zene, amely a különféle korabeli slágerekkel plasztikusabbá teszi a történetet. A filmben hallható többek között Michèle Torr Emmène-moi danser ce soir-című dala, valamint az Il était une fois-tól a Viens faire un tour sous la pluie, de a vájtfülűek a Bee Gees dallamait is felismerhetik. A film legvégén Suzanne, azaz maga Catherine Deneuve is énekel egy dalt: a C'est beau la vie-t, amit Jean Ferrat írt a '60-as években, a tény pedig, hogy az élet szépségéről szóló dal egy győztes választási gyűlésen csendül fel, teljesen új dimenzióval ruházza azt fel.

Bár nem térdcsapkodós komédia, mégis rendkívül kedves film a Született feleség, amely remek kikapcsolódás az amerikai vígjátékokban megfáradt, vagy az igényesebb filmekre kíváncsi közönség számára.