2013. december 30., hétfő

Gargoyles


A vízköpők kőből faragott, bizarr kinézetű fantáziaalakok, melyek elsődleges funkciója az esővíz elvezetése, amely így nem károsítja az épületek falait, és ezzel az építmény anyagát. Az angol gargoyle szó a francia gargouille-ból ered, egyik jelentése: torok, ami a kőalakok tátott szájára utal, amin a víz eltávozik. A francia kifejezés a latin gurgulio szóból származtatható, ami szintén torkot jelent, de egyben a gargarizálásra is utaló hangutánzószó.

A vízköpőket általában a középkorból eredeztetik, azonban már az ókori Egyiptomban és Görögországban is voltak vízelvezető funkcióval bíró kőfaragványok, melyek például oroszlánfejet formáztak, de az etruszk és római időkből is vannak ilyen régészeti leletek.


A leghíresebb és legismertebb vízköpők a párizsi Notre Dame-on láthatók. Alakjuk általában emberi, de akadnak köztük állatok, ill. olyanok, melyek emberi és állati tulajdonságokkal egyaránt rendelkeznek.
Az évszázadok során a vízköpőket felváltották a hagyományos vízelvezető csatornák és csövek, mivel az emberek félni kezdtek az olykor félelmetes kinézetű alakoktól - na meg a súlyos mészkő- vagy márványfaragványok sok balesetet is okoztak azzal, hogy kimozdultak a helyükről és a földre zuhantak. Egy 1724-es angol törvény a Londonban felhúzott új házakról rendelkezett úgy, hogy kizárólag megfelelő vízelvezetéssel épülhetnek meg.
Mint annyi más esetben, a római katolikus egyház a vízköpőket is gonosznak tekintette, amikkel az írástudatlan néptömegeket lehetett riogatni (és ez által befolyásolni és irányítani), ugyanakkor olyan funkciójuk is volt, hogy elijesszék a rossz szellemeket a templomok közeléből.
Napjainkban a vízköpőknek szinte kizárólag esztétikai szerepük van; egyszerűen fogalmazva: jól néznek ki egy ház tetején. Eredeti funkciójuk és kulturális jelentőségük a történelem homályába veszett.


Ezer évvel ezelőtt babonák és a kardok uralták a világot.
A sötétség kora volt ez. A félelemé. A Vízköpőké.
Nappal kőszobrok, éjszaka harcosok vagyunk.
Azok az emberek árultak el bennünket, akiknek védelmére felesküdtünk,
és egy varázsige hatására egy teljes évezredre kővé dermedtünk.
Most, Manhattanben, a varázs megtört, és újra élünk!
Mi vagyunk az éjszaka védelmezői!
Mi vagyunk a Vízköpők!


Szabad fordításban e sorokkal kezdődik a Disney Television Animation és a Buena Vista Television remek akció-fantasy-sorozata (a második évadban), amely 1994 és '97 között volt látható az amerikai tévékben. Noha Európa (és a világ) több országában is sugározták, Magyarországon - tudtommal - nem került bemutatásra, bár néhány akciófigura kapható volt a játékboltokban a '90-es évek második felében (de mivel egy gyakorlatilag ismeretlen széria szereplőit ábrázolták, nem valószínű, hogy a hazai forgalmazó nagyot kaszált rajtuk).
Jómagam az olasz Rai Unón találkoztam először a fura kinézetű, denevérszárnyas, vadállatiasan morgó, világító szemű alakokkal, és bár egyetlen szót sem értettem belőle, a látottak egészen lenyűgöztek, így az agyam egyik hátsó zugában elraktároztam a sorozat címét. Aztán teltek-múltak az évek, néha láttam rajzokat, fényképeket a figurákról, majd 2006 környékén egy ismerősömön keresztül megszereztem az első szezon duplalemezes DVD-jét az USÁ-ból, amit a polcra raktam a többi filmem közé.
Később letöltöttem a teljes sorozatot, hogy majd valamikor megnézzem, de egészen 2013 végéig - az elmúlt hetekig - halogattam a dolgot, mivel mindig volt valami más, ami éppen jobban érdekelt.


A gargoyle-ok (szívesebben használom ezt a nevet, mint a magyar tükörfordítást - ráadásul nincs is "hivatalos" hazai elnevezésük) olyan lények, akik nappal kővé változnak, míg az éjszaka leszálltával felélednek, és az emberek mellett élnek, akiket védelmeznek, és akikkel vállvetve harcolnak a csatákban.


A sorozat egy skóciai klánra fókuszál, melynek vezérét Goliathnak hívják. I. sz. 994-ben vikingek támadják meg a vidéket, ennek következtében pedig rengeteg gargoyle veszti életét (nappal - amíg kőszobrok - összetörik őket), és mindössze hatan élik túl a mészárlást. Mint kiderül, az az ember árulta el őket, akit addig szövetségesüknek hittek, és aki rajtuk kívül az ország hercegnőjét is az ellenség kezére játszotta.


A pusztítás és a veszteség felett érzett fájdalmában a gargoyle-ok lakhelyéül is szolgáló kastély varázslója, a Mágus, megátkozza a bűnösnek gondolt teremtményeket, hogy azok addig maradjanak kővé dermedve, amíg a kastély "a felhők fölé nem emelkedik".


A mágikus szavak kimondása után jut csak tudomására, hogy Katherine hercegnő mégis életben van, de addigra már késő - a varázst nem lehet visszafordítani, így a megmaradt gargoyle-ok örökre a kő fogságába esnek.


1994-ben egy amerikai milliárdos üzletember, David Xanatos megvásárolja a romos skóciai kastélyt, New York-ba szállíttatja, ahol az egészet kőről kőre felépítteti egy felhőkarcoló tetején - ami annyira magas, hogy olykor valóban a felhők fölé nyúlik, így a gargoyle-ok ezerévnyi szunnyadás után újra életre kelnek, hogy egy számukra tökéletesen ismeretlen környezetben találják magukat.


Xanatos a kutatásai során szerzett tudomást a szárnyas lényekről, akiket fel akar használni különféle terveihez, többek között harci robotok építéséhez, de klónozási szándékai is vannak, hogy egyfajta mechanikus, biológiai (és kibernetikus) hadsereget állíthasson fel. Goliath eleinte megbízik a férfiban, ám idővel rájön, mibe akarják őt és a klánját belerángatni, Xanatos ekkor rátámad egy páncélöltözetben, az összecsapás során pedig óriási kőtömbök zuhannak a mélybe.


A kiérkező rendőrök között van egy Elisa Maza nevű nyomozónő is, aki észrevétlenül fellopózik a kastélyba, szemtanúja lesz a harcnak, azonban az egyik leomló faldarab elsodorja, zuhanás közben viszont Goliath elkapja a levegőben és így megmenti az életét.
A fiatal nő szörnyen meg van ijedve, de félelme hamarosan őszinte érdeklődésbe és kölcsönös szimpátiába fordul át, mikor megtapasztalja, hogy rémisztő kinézetük ellenére a gargoyle-ok tisztességes, becsületes lények. Elisa személyében Goliath és klánja egy értékes emberi barátra lel, aki segít nekik eligazodni a számukra annyira újszerű világban - sőt még el is nevezi az addig névtelenül élő gargoyle-okat:


Brooklyn a csapat harmadik legidősebb tagja. Goliath később a klán alvezérének nevezi ki. A széria során talán a vörös bőrű gargoyle esik át a legkomolyabb személyiségfejlődésen; forrófejű és vakmerő fiatalból megfontolt és nyugodt vezető válik. Míg klántársai élénken érdeklődnek a modern kor technikai vívmányai iránt (számítógép, tévé stb.), addig Brooklyn-t mindezek hidegen hagyják (igaz, kedveli a motorokat, mint kiderül az első szezonból), és ehelyett a feladataira koncentrál. Brooklyn magányos abból a szempontból, hogy nincsen párja, és emiatt gyakran szomorkodik. Amikor a klán kapcsolatba kerül női gargoyle-okkal, azok mind más párt választanak maguknak (vagy már van nekik), a képregény-folytatásokban Brooklyn azonban szerencsésen túljut ezen a nehéz időszakon, és sikerül megtalálnia a társát.


Hudson volt a klán korábbi vezére, egészen addig, amíg hajlott korára való tekintettel, és mert egy csatában megvakult a fél szemére, átadta a vezetést Goliathnak, aki továbbra is számít öreg barátja tanácsaira, valamint kivételes harci képességeire és tapasztalataira.
Hudson volt a második gargoyle, aki barátságot kötött egy emberrel, miután 1994-ben a klán felébredt New York-ban: egy vak íróval, Jeffrey Robbinsszal ismerkedett össze, aki bár idővel rájött, hogy Hudson nem ember (feltűnt neki, hogy csak éjszaka látogatja meg stb.), de ezzel együtt elfogadta a vén harcos társaságát, sőt még olvasni is megtanította.
Hudson az egyedüli, aki a csapatból fegyvert visel (egy kardot). Kedvenc időtöltése a tévénézés, ezért sokszor marad hátra "őrizni az otthonukat", amíg a többiek őrjáraton vannak. A mentor- és nagyapa-szerep tökéletesen megfelel számára, bár olykor zavarja az évei száma. Noha ő hangoztatta legjobban, hogy a neveknek nincs jelentősége a gargoyle-ok között, amikor Elisa kitalálta, hogy elnevezi őket, Hudson volt az első, aki nevet választott magának.


Broadway jó kedélyű, örökké vidám, és a hasát igencsak szerető gargolye. A fiatal harcos élvezi a modern környezetet, imádja a filmeket, azon belül is a western- és detektívtörténeteket. Utóbbi egy sajnálatos balesetet is eredményezett, amikor egy alkalommal Elisa pisztolyával játszott, ami véletlenül elsült, súlyosan megsebesítve a nyomozónőt. (Ezt a részt amúgy sokáig nem mutatták be a tévék.) Az esetből tanulva Broadway megutálta a lőfegyvereket, és ha valamilyen összecsapás során ilyesmivel támadnak rá, ha módjában áll, összetöri azokat.
Bár Broadway megjelenése komolytalannak, esetlennek tűnhet (klasszikus komikus figura a nagy pocakjával és a mosolygós arcával), ez csak a látszat, hiszen az ifjú gargoyle ügyes harcos, továbbá okos, megbízható és hűséges.


Lexington a legfiatalabb a csapatból, és egyben a legkisebb termetű is. Eltérően a többiekétől, az ő szárnyai nem különálló végtagok, hanem nagy bőrlebernyegekből állnak, melyek a karjai és a lábai között húzódnak.
Lexington a csapat technikai szakértője, aki élénken érdeklődik mindenfajta gép és elektronikus eszköz iránt, például szereti a videojátékokat, többé-kevésbé tud helikoptert vezeti, és ügyesen használja a számítógépeket.
A zöldbőrű gargoyle-ra olykor jellemző a túlzott vakmerőség és türelmetlenség, emiatt gyakran ő kapja az első ütést, ilyenkor a társainak kell védelmezniük (és hazavinniük).


Bronx nem rendelkezik szárnyakkal (a többiek cipelik repülés, pontosabban: siklás közben) és beszélni sem tud, de ezzel együtt intelligens gargoyle. Nevét Brooklyntól kapta, ami látszólag nem tetszett neki, de végül megbékélt vele.
Harcban félelmetes ellenfél, vadállathoz hasonló megjelenése pedig ha lehet, még jobban képes megrémíteni a támadóit. Előszeretettel alszik Hudson mellett, amikor az tévét néz, de kiváló pihenőhelynek tekinti Lexington papírjait, könyveit, füzeteit is.

Rögtön a széria elején kiderül, hogy van még valaki, aki megúszta a vikingek tombolását Skóciában, mégpedig Goliath egykori párja, akinek az emberek iránt érzett gyűlölete egyre csak mélyült az idők során, manapság pedig Xanatosszal karöltve szövögeti sötét terveit.


Demona (nevét a XI. században kapta) részben a felelős azért, ami 994-ben a klánjával történt, noha a terve az volt, hogy a kastély kapitányával tőrbe csalja a vikingeket, végez velük, és minden embert elkerget a környékről, hogy a gargoyle-ok háborítatlanul élhessenek a területen. Nem volt a kastélyban, amikor az ostrom megkezdődött, hanem elmenekült, mikor meglátta kőbálvánnyá meredt klántársait, és ekkor fogadta meg, hogy minden embert elpusztít, aki csak az útjába kerül, hiába nem mindegyikük gonosz vagy akar végezni a gargoyle-okkal.
A támadást túlélt maroknyi társával barlangok mélyén húzták meg magukat, és a környék falvaiba jártak élelmet lopni. Évek teltek el így. Egy alkalommal Demona egy csűrben kutatott étel után, amikor meglepte a tulajdonos fia, a gargoyle pedig súlyosan megsebesítette az arcán.


A fiú megesküdött, hogy életét ezentúl a "démon" felkutatásnak és levadászásának szenteli, ez az eskü pedig az évszázadok során apáról fiúra szállt, így láthatjuk a Vadászt (Hunter) többek között a reneszánsz Firenzében, Párizsban az 1980-as években, de a jelenben (tehát 1994-ben) is van egy vörös csíkos maszkot viselő ember, aki Demonát üldözi.


A Vadászon kívül van még egy ember, aki fontos szerepet tölt be Demona életében: Macbeth, az egykori skót király, akivel a gargoyle nő szövetséget kötött, miután megmentette az életét, nevét is tőle kapta, ám kapcsolatuk idővel megromlott, végül pedig halálos ellenségekké váltak.


Egy varázslatnak köszönhetően azonban életük összekapcsolódott, így kizárólag akkor képesek meghalni, ha egyikük végez a másikkal, máskülönben örök életűek.

Phoebe, Seline, Luna

A varázs, ami Macbethet és Demonát összeköti, három boszorkánynak, a koboldkirály Oberon lányainak a műve (The Weird Sisters), akik régóta figyelemmel kísérték a két halandó életét, és a közbeavatkozásukkal sikerült legyőzni a második Vadászt. A varázslat hatására a fiatal Macbeth középkorúvá, míg a már öreg Demona fiatallá változott.


Már az újraébredés után Demona egy alkalommal sikeresen fogságba ejtette a kobold Puckot, és rákényszerítette, hogy változtasson minden embert gargoyle-lá.


Ennek egyik eredménye volt, hogy átmenetileg Elisa átváltozott, míg Goliathék emberré váltak. Mivel ez nem hozta meg a kívánt eredményt, Demona utasítására Puck minden embert kővé változtatott, de ez a terv sem sikerült úgy, ahogy a nő akarta, ezért a következő alkalommal egy genetikai vírussal próbálkozott.


Még ez előtt azonban elengedte Puckot, miután az teljesítette az utolsó parancsát. Demona járni akart a napfényben, de átgondolatlan kívánsága a visszájára fordult: a nő nap közben nem kővé, hanem emberré válik. Az átváltozás eléggé fájdalmas, amit Macbeth is mindig érez. Demona idővel felfedezte az emberi lét pozitívumait; Dominique Destine személyiségét magára öltve - és az évszázadok során felhalmozott vagyonát használva - dolgozik végső céljaiért.

A Falka: Farkas, Dingó, Róka, Hiéna, Sakál

Xanatos nem csupán Demonával szövetkezett, hogy a gargoyle klánt legyőzze. Létrehozott egy tévéműsort, melynek szereplői a A Falka néven hajtottak végre támadásokat Goliathék ellen. A csapat tagjait végül elfogták és börtönbe zárták, ahonnan egy kivételével mind megszöktek (egy Kojot nevű android segítségével, ami Xanatos hasonmása volt).


A Falka vezetője, Róka - jó magaviselete miatt - korábban szabadult, később pedig feleségül ment Xanatoshoz. A nő nem tudott róla, de anyja valójában Titania, Oberon hitvese, aki egy ideig emberként élt a Földön, és közben beleszeretett Róka apjába, így Róka rendelkezik némi varázserővel, de tudatosan nem tudja azt használni - ellenben a Xanatosszal közös fia, Alexander, alighanem rendkívüli hatalommal fog rendelkezni, ha felnő.


A gyermek fejlődését Puck, emberi alakjában Xanatos személyi asszisztense, Owen Burnett felügyeli.

Amikor egy alkalommal Alexandert elrabolják, hogy így bírják színvallásra a gargoyle-okkal "valahogy kapcsolatban álló" Xanatost, a kisbaba Goliath és Elisa segítségével szerencsésen kiszabadul, emiatt a férfi átgondolja addigi viselkedését, és hálája jeléül ettől kezdve a gargoyle-ok segítőjének mondható.
Róka távozása után a Falka többi tagja kibernetikai és genetikai átalakításoknak vetette alá magát, és továbbra is a gargoyle-ok ádáz ellensége (kivéve Dingót, aki továbbra is ember, páncélöltözetet visel, de hazatérve otthonába, Ausztráliába, felhagyott a bűnöző életmóddal).

Hiéna
Sakál
Farkas
Dingó

Összesen 78 epizód készült a Gargoyle-ok kalandjaiból, melyeket három szezonon át lehetett figyelemmel kísérni.


Az első évad főleg a klán beilleszkedési kísérleteiről szól, míg a másodikban Elisa, Goliath és Bronx egy csónakkal bejárja a világot egy varázslat hatására, és többek között így jutnak el Avalonba, egy misztikus szigetre is, ahol a legenda szerint Artúr király nyugszik. A szigeten él egy kis gargoyle közösség, melynek tagjai azoknak a leszármazottai, akik Skóciában meghaltak.


A gargoyle-tojásokat emberek - köztük Katharine hercegnő és a Mágus - menekítették ki a vikingek elől, és Avalonba vitték, ahol kikeltek - többek között egy Angela nevű lány is, aki Goliath és Demona utóda.
Angela úgy dönt, hogy apjával tart Manhattanbe, de amíg eljutnak oda, még számtalan állomást érintenek, például Japánt, Kanadát, Prágát, Afrikát és Dél-Amerikát, eközben pedig új gargoyle-okkal ismerkednek meg.

Az Avalon-klán: Boudicca, Gabriel, Ophelia
Az Ishimura-klán: Sora, Kai, Yama
A London-klán: Leo, Griff, Una
A Maya-klán: Jade, Zafiro, Turquesa, Obsidiana


Amikor végül hazaérnek New York-ba, Brooklyn, Broadway és Lexington azonnal udvarolni kezdett Angelának, ami féltékeny vitát is eredményezett közöttük, ám a végén a lány a kövérkés gargoyle-t választotta, mivel ő tanulta meg a leghamarabb, hogy ne holmi megnyerhető tárgyként tekintsen rá, hanem a személyisége miatt kedvelje.

A második szezon (a három közül a leghosszabb a maga 52 epizódjával) főleg erről a világ körüli utazásról szól, miközben sok mindent megtudunk a szereplők (pl. Demona, Macbeth, a skóciai mágus, a vikingek vezére stb.) hátteréről, a korábban csak említett eseményekről, de nagy hangsúlyt kap Goliath és Angela kapcsolata is. A gargoyle klánokban nem különülnek el úgy a rokoni viszonyok, mint az embereknél, ennélfogva a klántagok mind egyformán szülei az utódoknak (még ha biológiai értelemben nem is). Mivel Angela emberek között nőtt fel, számára ez nem elfogadható helyzet, és szeretne közelebb kerülni az apjához.


Hazaérkezésük után Goliath és Elisa vonzalma is egyre nyilvánvalóbbá válik, habár egyelőre nem mondható ki egyértelműen, hogy pár lennének, noha a nő megcsókolja a gargoyle-t, ill. az féltékeny egy jóképű idegenre, aki randizni akarna Elisával (és akiről kiderül, hogy egyáltalán nem az, akinek mondja magát).


A harmadik évadhoz új nyitány készült, valamint egy alcímet is kapott: The Goliath Chronicles. Ez a szezon már sokkal inkább önálló, a korábbi részekkel lazább kapcsolatban álló epizódokból áll, melyeknek elején Goliath mond el egy rövid bevezetőt, pl. valamilyen erkölcsi vagy etikai tételt fogalmaz meg, amit aztán a történet körüljár (pl. egyszer a jogról, törvényről és az igazságról van szó, máskor pedig a hűségről és a bizalomról). Fontos változás, hogy az emberek ekkor már tudnak a gargoyle-okról, miután többen is meglátták őket repülés vagy akció közben. A média felkapja az esetet, és az addig csak városi legendáknak tartott lények egycsapásra az érdeklődés középpontjában találják magukat.


Ahogy az várható volt, az emberek egy részét rettegés töltötte el a teremtmények láttán, ami hamarosan nyílt gyűlölködésbe csap át. Egy radikális csoport, az ún. Quarrymen célja nem kevesebb, mint elpusztítani a "veszélyes szörnyetegeket", amihez rengeteg támogatót szereznek. Fő fegyverük egy speciális elektromos kalapács, amivel szét akarják verni a nappal kőálmukat alvó gargoyle-okat. Tagjaik többnyire tudatlan, befolyásolható alakok, míg a vezető a legutolsó Vadász, aki a John Castaway nevet vette fel, miután két testvére úgy döntött, nem folytatják tovább a gargoyle-ok üldözését.

Nem szabad megfeledkezni a "nem született" gargoyle-okról sem, akik között akadnak kiborgok, klónok és mutánsok is. Egy közös pont van ezen lényekben: mind Xanatos laborjából kerültek ki, vagy az ő közreműködésével jöttek létre.

A Labirintus-klán: Delilah, Burbank, Claw, Talon,
Maggie, 
Brentwood, Hollywood, Malibu 

Ezek a mutánsok eleinte ellenségesek voltak a született gargoyle-okkal (hiszen őellenük lettek kitenyésztve), ám később békét kötöttek, de nem csatlakoztak hozzájuk, hanem saját klánt alapítottak, ami a föld alá, elhagyatott metróalagutakba költözött.


Ennek a csoportnak a vezetője Derek Maza, Elisa fivére, aki a Talon nevet vette fel, miután egy baleset folyományaként hibriddé változott. Ez az új klán fogadta be Brooklyn, Hudson, Lexington és Broadway, valamint Elisa és Demona klónjait.


A genetikai kísérletek egy másik eredménye lett Goliath klónja, Thailog, aki az alaposan megtervezett személyiségmodellje következtében pénz- és hataloméhes lett, valamint rendkívül számító és céltudatos is.
Hasonlóan a többi klónhoz, Thailog is egy rendkívül gyors lefolyású, genetikai eredetű betegségben szenvedett, amit csak egy gyors beavatkozással lehetett volna visszafordítani, ám végül kifutottak az időből és valamennyien véglegesen kővé változtak. Az immár valódi szobrokat az élő gargoyle-ok egy magas épület tetején helyezték el.


Othello, Desdemona és annak gonosz fivére, Iago Goliath skóciai klánjának a tagjai voltak. Iago félrevezette Othellot azzal, hogy Goliath-nak viszonya van a párjával, így a két klántag harcolni kezdett egymással, amíg ki nem derült az igazság, és békét nem kötöttek, ám a vikingek támadását nem sikerült túlélniük. Testüknek összetört darabjait Xanatos szintén Amerikába szállíttatta.

Coldstone és Coldfire

Othello Coldstone néven, kiborg-testben tért magához, és a gépi részének programozása szerint meg kellett támadnia az életben lévő gargoyle-klánt. A robotizált és az organikus felek egymásnak feszülése miatt egyfajta tudathasadásos állapot jött létre, így Coldstone hol barátságosan, hol viszont ellenségesen lépett fel a Goliath vezette csapattal szemben.

Coldsteel

Othello, Desdemona és Iago tudata Coldstone mesterségesen létrehozott elméjében, egyfajta virtuális valóságban élt tovább. Iagonak egy alkalommal sikerült átvennie az irányítást Coldstone felett, ám Othellonak és Desdemonanak sikerült legyőzniük, és végül a három személyiség különálló, egymástól független robottestbe került.

A harmadik évad még egy fontos témát érint: Demona és Angela kapcsolatát. Angela töretlenül hisz abban, hogy képes megváltoztatni anyját, Goliath hiába mondja el, mi mindent tett a klán ellen.


Egy alkalommal Demonat fogságba ejtik, de sikerül megszöknie. Angela utána megy, anyja pedig megpróbálja rábeszélni, hogy nem bízhat az emberekben, sem Goliath klánjában, és tartson inkább vele. A beszélgetés közepén támad rájuk a Vadász, a harc pedig egy vidámparkban folytatódik, ahol később a csatázókra omlik a faszerkezetes hullámvasút. Angela gyászol, ám Demona életben maradt (hiszen nem tud meghalni), és ő is megsiratja a lányát, akit bár szeret, de mégsem lehet együtt vele.

A hányatott sorsú gargoyle-ok közvélemény általi megítélése a harmadik szezon végére pozitív irányba változik, amikor a klán tagjai - Bronx és Angela kivételével - látszólag meghalnak (rájuk omlik egy felrobbanó épület). A merényletet a Quarrymen és egy titkos szervezet, az Illuminati rendezte meg, ám arról nem tudnak, hogy az egyik tagjuk, Xanatos még a robbanás előtt kimenekítette Goliathékat, így a csapat választhatott, hogy élni akarnak, vagy maradnak "halottak", és így újrakezdhetnek mindent. A gargoyle-ok előbbi mellett döntenek, és elindulnak kiszabadítani Angelat és Bronxot, akiket egy vonaton szállítanak, hogy a lányt bíróság elé állítsák. A vonatnál rájuk támad egy Quarrymen-osztag - John Castaway vezetésével. A férfi az egész vonatot el akarja pusztítani, ám végül sikerül legyőzni, és az utasok általános ünneplése közepette a new yorki kerületi ügyész, Margot Yale hivatalosan is köszönetet mond a gargoyle-oknak.

A sorozat egyik érdekessége, hogy az eredeti szinkronhangok között sok Star Trek-színész található, például Jonathan Frakes (Xanatos) és Marina Sirtis (Demona), de vendégsztárként hallható még:


  • Michael Dorn (a Star Trek-ben Worf, a Gargoyles-ban Stonecold)
  • Brent Spiner (Data/Puck)
  • Colm Meaney (O'Brien/Mr. Dugan)
  • LeVar Burton (Geordi/Anansi)
  • Nichelle Nichols (Uhura/Diane Maza)
  • Avery Brooks (Sisko/Nokkar)
  • és Kate Mulgrew (Janeway/Titania)
Rajtuk kívül olyan ismert színészek adták a szereplők hangjait, mint például

  • James Belushi (Fang)
  • Tim Curry (Anton Sevarius)
  • Richard Grieco (Tony Dracon)
  • C.C.H. Pounder (Desdemona, Coldfire)
  • John Rhys-Davies (Macbeth)
  • Frank Welker (Bronx)
  • Hector Elizondo (Zaphiro)
  • Roddy McDowall (Proteus)
  • és Tony Shalhoub (Emir)
A rajzfilmsorozat sikerét jellemzi, hogy rengetegen gondolták animénak, pusztán csak azért, mert "annyira jó, hogy nem lehet amerikai". Tény, hogy karaktertervezési és animációs előmunkálatok történtek Japánban (a Walt Disney Television Japannál), és sok epizódot rendezett japán direktor, de ettől még a produkció teljes egészében az USÁ-ban készült.


A sorozat megálmodója a korábbi angoltanár, Greg Weisman, aki saját bevallása szerint mindig is vonzódott a különféle népek mitológiáihoz és a fantasztikus történetekhez. Tanári múltjára utal, hogy a Gargoyles sokat merített az ősi brit legendákból (pl. az Artúr-mondakör, a Banshee, a Loch Ness-i szörny stb.), de az sem véletlen, hogy az alapvetően (legalábbis a hagyományos Disney-stílushoz képest mindenképp) sötétebb tónusú történetek több helyen utalnak akár konkrétan is a Shakespeare-i (király)drámákra (Macbeth, Szentivánéji álom), míg Goliath és Elisa kapcsolata A szépség és a szörnyeteget idézi.

Weisman a DC Comicsnál író, és olyan képregény- vagy rajzfilmsorozatokban is dolgozott, mint például a Men In Black vagy a Roughnecks - Starship Troopers Chronicles.


Az animációs széria után Goliathék kalandjai képregényben folytatódtak; egy 11 részes sorozatban, ami a Marvel Comics kiadásában jelent meg 1995 februárja és decembere között. A történetek nem kapcsolódnak szervesen a tévésorozathoz, de persze több olyan információ is olvasható, melyek valamelyik rajzfilm-epizódra utalnak, ezzel együtt azonban a cselekmény önállónak mondható. Szó esik többek között Demona és egy olyan kíani bűnszervezet szövetségéről, amely istennőként tekint a női gargoyle-ra, de Elisa Maza azon esete is előtérbe kerül, amikor elfogott egy sorozatgyilkost, és ez után léptették elő járőrből nyomozóvá. Sajnos, az utolsó számmal nem zárul le a megkezdett történetfolyam, de azért így is érdekes és szórakoztató olvasmányról van szó.


2006-tól a Slave Labor Graphics folytatta a Gargoyles-képregények kiadását, és ez a sorozat már egyértelműen folytatja a rajzfilmek cselekményét, ám szerzői jogi problémák következtében (a Disney részéről) 2009-ben a megjelenés befejeződött.


2007-ben egy 6-részes, fekete-fehér minisorozatot is elkezdtek kiadni, ami a Bad Guys alcímet viseli, főszereplői pedig a rajzfilmekből megismert Robyn Canmore, aki fivérei távozása után viszi tovább a Vadász (Hunter) örökségét, valamint Dingo, az egykori Pack-tag, továbbá Matrix, egy mesterséges intelligencia, Fang, aki Xanatos genetikai kísérletei nyomán alakult hibriddé, ill. Yama, a japán gargoyle, aki árulása miatt elhagyta a klánját, hogy jóvátegye bűnét.


A képregények magyarul letölthetőek INNEN.

A szárnyas lények akciófiguraként, valamint videojátékokban is feltűntek, a sorozat rajongói pedig 1997 óta kicsi, de stabil táborként működnek, többnyire az interneten szerveződve. A különféle fórumokon olykor Weisman is feltűnik, aki szívesen válaszol a rajongók által feltett kérdésekre. Innen tudható, hogy vannak jövőbeli tervei a Gargoyle-okkal.

Összességében azt lehet elmondani erről a remek rajzfilmsorozatról, hogy minden szempontból egy igényesebb korszakból származik, és még manapság, 20 évvel a bemutatása után is rendkívül szórakoztató. Bár sok az akció, a karakterek jóval érdekesebbek és árnyaltabbak, mint sok mai rajzfilmben vagy sorozatban. Óhatatlanul előfordulnak persze gyengébb epizódok is, ám ezekből szerencsére csak néhány akad, zömében folyamatos a színvonal.
Érdekes módon néhány rész jól láthatóan más rajzstílussal készült, mint a többi, amik viszont eléggé jellegzetesen Disneysek, ha lehet ezt mondani (főleg a szájmozgások elég tipikusak, úgy hiszem).
A sötétebb tónus és az irodalmi műveltséget (pl. Shakespeare) igénylő történetek inkább az idősebb korosztályt célozzák (úgy 16 évtől fölfele). Fontos, hogy a központi cselekmény íve folyamatos mindhárom évadban, magyarán szólva a néző eljut A-ból B-be, a lezárás megfelelő, suta szálelvarrás nem történt.

13 megjegyzés:

  1. hi,

    jó kis bejegyzés! Anno én is pontosan így jártam ezzel a sorozattal. Talán Pro7-en néztem. Persze nem értettem egy szót sem, de 'elraktároztam' a címét a fejemben :) Nem régiben nekem is sikerül beszereznem. Sajnálatos módon nem található hozzá magyar felirat, így kénytelen leszek angolt használni és szótárral a kezemben nézni. Na azért nem mindent kell szótárazni :) Tudom macerás, de így tanul az ember...

    Még egyszer köszi!
    István

    VálaszTörlés
  2. Nincs mit, szívesen, örülök, hogy másnak is tetszett ez a sorozat. Tervbe vettem, hogy lefordítom magyarra a képregényeket, így ha követsz itt vagy a Facebookon, akkor értesülhetsz a fejleményekről. :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Márió!
    Úgy emlékszem ment magyarul valamelyik kereskedelmi adón a mese, Kőszobrok volt a címe. Elég sok rész sikerült megnéznem, akkoriban volt kicsi a kisebbik gyermekem. 2004 körül. Olyan 15 részt láthattam. Örülök, hogy mások is emlékeznek a mesére, mert nagyon szerettük a mesét. Góliát figurája a mai napig is meg van.Most az unokámnak nyomoztam a mesét. Legalább olvasni tudom neki a történetet. Nagy Istvánné

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetséges, hogy ment magyarul, bár én nem hallottam róla. Ezzel együtt elképzelhető.

      Annyit azért hadd tisztázzak, hogy ez nem mese, hanem rajzfilm. Az egyik egy irodalmi műfaj, a másik pedig egy filmtechnika. A kettő nem ugyanaz. :)
      Nem minden rajzfilm mese, és nem minden mese rajzfilm. Helyből fel tudnék sorolni 5 rajzfilmet, amik nem mesék. Azért, mert a Disney rajzfilmjei általában mesék (bár nem mind!), attól még az egyik nem következik a másikból. :)

      Örülök, hogy más is ismeri és kedveli ezt a sorozatot, bár annyit megjegyeznék, hogy én inkább nagyobb gyerekeknek ajánlanám a sötétebb hangvétel és a történelmi-irodalmi utalások miatt, amiket egy kisebb gyerek nem valószínű, hogy megért.
      Az akciójeleneteket (pl. amikor Elisát meglövik) sem igazán mutogatnám gyerekeknek.
      Én inkább (kis)kamaszok, fiatal felnőtteknek ajánlanám a szériát.

      Törlés
    2. Hi,

      köszi a felvilágosítást! Mese vs. rajzfilm... Bár bennem volt a tudat hogy mi a különbség a kettő között, ilyen egyszerűen nem sikerült volna megfogalmaznom:
      "Az egyik egy irodalmi műfaj, a másik pedig egy filmtechnika."

      A képregények fordításába beleértetted ezt a rajzfilmet is? Mert ha igen, akkor várom nagyon!

      Kitartást és sok sikert a fordításokhoz!
      István

      Törlés
    3. Szia,

      Nem, csak a képregényeket fordítottam le magyarra, a rajzfilmsorozatot nem, bár ha van rá igény, akkor lehet, hogy megcsinálom, mert persze nekem is jól jönne, bár az angollal is elboldogulok.
      Úgy látom, van angol felirat, amit le tudnék fordítani, de az egyik oldalon csak 39 részhez, a többin meg ennél is kevesebbhez.
      Kicsit jobban fel kéne túrni a netet a többi részhez tartozó feliratok után, és az sem kizárt, hogy fórumokon kellene keresni, hátha valamelyik hozzászólónak megvannak a DVD-k, amikről be tudná másolni a hiányzó részek feliratait.

      Törlés
  4. Köszi a gyors választ!
    Hűha, most csekkoltam az én felirataimat, és nekem is csak 39 van. Megpróbálok majd utána nézni, és ha találok még akkor értesítelek róla. Biztos másokat is érdekelne. Sőt, ha szélesebb körben lenne ismert a sorozat, még többeket érdekelne. Ami evidens, csak azt akartam vele kifejezni, hogy nagyon kevesen ismerik, hiszen nem szerepelt a magyar médiában(tudtommal) és a neten sem igen taláni róla magyar ismertetőt. Talán 2-3 oldal ezzel együtt. Bár fentebb Nagy Istvánné a hozzászólásában említett egy Kőszobrok című sorozatot, én nem találtam semmit a neten.

    Üdv,
    István

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén szólva engem az is meglepett, hogy rajtam kívül érdekel még valakit ez a remek kis széria.
      Több mint 20 éves, és alig ismert az országban. Persze, lehet, hogy épp emiatt vannak érdeklődők. :)

      Nekem sem ismerős a Kőszobrok, de elhiszem, ha a hölgy látott ilyen címmel valamit.

      Már csak azért is jó lenne egy magyarítás, hogy ne csinálja meg valaki más - tele helyesírási hibával, mint a hazai házibarkács-feliratok 90%-a...

      Törlés
    2. Bocsánat az előző bejegyzésemet válasznak akartam küldeni nem új postnak!

      Én is anno még a pro7-en láttam és onnan ismerem.
      Közben láttam a neten, hogy van valami Gargoyles - The movie jelölés egy másfél órás cartoon, de sajna a Disney leszedette youtube-ról. Meg más oldalakon találtam Gargoyles the Movie - The Heroes Awaken címmel írást. Nem tudom ez lehet a sorozat az első 5 részének az összefűzött változata? Mert hogy azoknak Akakening az alcimük.
      Mindenesetre még az a 39 rész is jól lenne magyarul :) Egyébként az általam birtokolt videókban az angol felirat nincs szinkronban a hanggal. 1,5 2 sec elcsúszás van. Legalábbis az első részben.

      Üdv,
      István

      Törlés
    3. Semmi gond, így is megjelenik. :)

      Én meg az olasz RaiUnón néztem. :)

      Igen, van egy Gargoyles - The Movie című film, de az az első szezon első öt része egyben, nem külön produkció. http://en.wikipedia.org/wiki/Gargoyles_the_Movie:_The_Heroes_Awaken

      Ha csúszik a feliratod, akkor töltsd le ezt a progit, és azzal tudsz időzíteni. Nem mellesleg én is ezzel írok magyar feliratokat. http://subworkshop.sourceforge.net/

      Törlés
    4. Köszönöm! Lehet megcsinálom. Szerencsére KMPlayer-ben egy billentyűvel könnyedén tudom 'csúsztatgatni', de jobb lenne ha nem kellene.

      Üdv,
      István

      Törlés
  5. Helló! Imádtam ezt a sorozatot, mindig a bátyámmal néztük egy német csatornán még valamikor a 90-es évek végén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :)

      Olvasd el a képregényeket is: http://filmkocka.blogspot.hu/2014/01/gargoyles-kepregenyek.html

      Törlés