Floridai álom

A Floridai álom rendezője pár éve azzal tűnt fel, hogy akkori filmjét kizárólag iPhone-okkal forgatta.

E műve is feszegeti a formai és tartalmi határokat, vagyis kb. mindent újraértelmez, amit a hagyományos filmkészítésről gondolunk. Nincsenek megszokott beállítások, a történet sem különösebben vezet sehova, sokkal fontosabbak a pillanatnyi helyzetek, a futó benyomások és persze a szereplők, akik ez esetben is a társadalom perifériáján élő vagy átlagemberek, akik nem csinálnak semmi különöset, egyszerűen csak élik a mindennapjaikat.

Nyilván Sean Baker sem találta fel a spanyol viaszt, mindössze kilépett az aktuális keretek közül, ahogy előtte mások is megtették, pl. Spielberg és Lucas generációja a 60-es évek közepén, amikor szakítottak az addig uralkodó stúdiórendszerrel és megteremtették "Új Hollywoodot".

Engem különösebben nem érintett meg ez a film, de kétségtelen, hogy roppant eredeti, spontán, a gyerekszereplők sem annyira idegesítőek (mert nem mórikálják magukat), Willem Dafoe pedig tényleg egy szemeteskukát is el tudna játszani.

Szex és New York (sorozatok + filmek)

Az elmúlt néhány hónapban átrágtam magam a teljes Szex és New Yorkon, vagyis hat évadnyi sorozaton és két mozifilmen.

Alapvetően elég sokat meg lehet tudni az emberi kapcsolatokról, hogy miért, ill. miért nem működnek, persze a helyzetek eléggé el vannak olykor túlozva a dráma és komikum kedvéért, de hát a valóság is pont ennyire röhejes, nem igaz?

Furcsa ellentmondás, hogy az elvileg fő-főszereplő Carrie Bradshaw szerintem egy totál idegesítő perszóna, akinek egyszerűen semmi nem (elég) jó, mindenkit megun, miután végre megkapta, és az összes férfit elmarja maga mellől a hülyeségeivel, miközben meggyőződése, hogy ő a királylány. Vajon az írók direkt ilyennek képzelték el a karaktert, vagy az magától vált ilyenné? Ha már itt tartunk, felfogásban hozzám inkább Charlotte és Miranda illik.

A filmek mintegy 20-30 perccel hosszabbak a szükségesnél, sok bennük az oda nem illő vicceskedés és altesti "poén", a második mozi ráadásul tök feleslegesen készült el, hiszen az első megfelelően lezárta a fő történetszálat.

Dunkirk

Mit mondjak, Nolan e filmjétől sem dobtam hátast. Szerintem iszonyatosan túlértékelt rendezőről van szó, aki ugyan jó filmeket csinál, de közel sem az a korszakos zseni, mint aminek sokan tartják - bár kétségtelenül magasan kiemelkedik az átlagos tucat-iparosok közül.

Jól működik a Dunkirk hármas földön, vízen, levegőben-"idősíkja", a legtöbb nyálat is sikerült kikerülnie, de engem még mindig zavarnak az olyan hatásvadász megoldások, amikor a nagyon drámainak szánt pillanatokat még drámaibb zenével teszik még annál is drámaibbá.

Közepesen látványos háborús film, amelyben nem annyira a háború a lényeg, hanem annak emberekre való hatása, de persze Hollywoodi módra.

Tom Hardy még úgy is állat, hogy szinte végig pilótamaszkot visel.

 vagy

Thelma

Ahogy a VOX is írta, kicsit olyan, mint valami X-Men-, vagy más szuperhősfilm nyitánya, amiben a főszereplő fiatal lány rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik.

Nagyon jellegzetes, gyönyörűen fényképezett skandináv alkotás, visszafogott stílusú színészek játszanak benne, folyamatosan gyűlik a feszültség, viszont szerintem túl lassú, ami egy idő után kizökkent(het)i a nézőt. 116 perc helyett elég lett volna olyan 95-100 is, némileg feszesebb tempóval.